2011. március 16., szerda

57 éves a Kolozsvári Rádió

Berecz András, Kalapos Band  és Könczey Elemér a Kolozsvári Rádió 57-edik születésnapján.

Március 17-edikén, csütörtökön délután 3 órától Józsa Márta magyarországi filmes A mi kis rádiónk című filmjét nézhetik meg az érdeklődők a Donát út 160 szám alatti stúdióban. A film, nem a Kolozsvári Rádióról szól, hanem egy magyarországi kis rádióról. Józsa Márta, a film szerkesztőjeként vallja, ezek a kis helyi médiumok nagyon hatékonyan töltik be a nyilvánosság közösségi értékrendjének megfelelő funkciókat.  Március 17-edikén este 6 órakor Könczey Elemér 57 karikatúrájából álló kiállítás megnyitójára kerül sor, majd ezt követően fél 7-kor kezdődik a Kalapos Band koncertje. Másnap, március 18-án este 6 órától Berecz András mesél a Kolozsvári Rádió nagytermében.


Könczey Elemér 1969-ben született Székelyudvarhelyen, jelenleg Kolozsváron él.
2001-ben végzett a kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Akadémia grafika szakán. Szabadúszó grafikus, karikaturista, egyetemi oktató. Első karikatúrája 1994-ben jelent meg a kolozsvári Szabadság napilapban, azóta több mint 3000 rajza látott napvilágot számos erdélyi kiadványban. 2002-ben jelent meg Szöveg nélkül című, 222 válogatott rajzot tartalmazó három nyelvű (magyar, román, angol) kötete az Erdélyi Híradó kiadónál. 2009-ben jelent meg Fejadag című kötete a kolozsvári Exit Kiadógondozásában, amely 365 rajzot tartalmaz, a 2002 és 2009 között megjelent karikatúrákból.

Kalapos Band: A kolozsvári Kalapos Band 2009. tavaszán alakult, az együttes alapemberei valamennyien a Zenelíceum volt és jelenlegi növendékei. Énekesük Laczkó Vass Róbert színész. A jazz, blues és a swing világában kalandozó Kalaposok elsősorban klasszikus magyar költemények megzenésítésére vállalkoznak. Kolozsvári fellépéseik során megfordultak szinte valamennyi, jellemzően magyarok látogatta lokálban és kávéházban, első nagyszabású szabadtéri koncertjük pedig a város Főterén zajlott 2010. augusztusában. Önálló repertoárjuk egy részét a Kolozsvári Rádió is rögzítette, koncertjeiken Ady Endre, József Attila, Áprily Lajos, Radnóti Miklós, Fövényi Sándor, Visky András és Kovács András Ferenc megzenésített verseit, valamint saját szövegű dalaikat játsszák.

Berecz András így vall magáról: “1957-ben Budapesten születtem. Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben... dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetek. Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember "használ"- hazám az elszakadt részekkel, és a diaspóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább.”

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése