2011. március 24., csütörtök

90 év az Úr és az ifjúság szolgálatában

Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Ebből az alkalomból szombaton, március 26-án délelőtt 10 órától ünnepélyes találkozóra kerül sor a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, amelynek keretében dr. Buzogány Dezső egyetemi tanár, egyháztörténész előadást, Varga László nyugalmazott lp., volt IKE titkár áhítatot tart, valamint sor kerül azon IKE-tagok kitüntetésére, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az Egyesület életéhez. Ezt követően szeretetvendégség, koncertek és kötetlen program lesz. A rendezvényen jelen lesz Ft. Pap Géza az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Protestáns Teológiai Intézet tanárai, képviselteti magát a nemzetközi IKE szövetség, valamint az IKE történetében valamikor aktív szerepet játszó tag. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése