2011. március 4., péntek

Április elején választják meg az RMDSZ politikai alelnökét és főtitkárát - AUDIÓ, FOTÓ

Kelemen Hunor szövetségi elnök: az RMDSZ központja Kolozsváron van


Kelemen: Kolozsvár lesz a központ
Fotó: Kiss Gábor


Az elkövetkező időszak legfontosabb teendőiről számolt be Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke pénteken, Kolozsvárott. 


Új fejezet - Új design az Ügyvezető elnökségen


Az első elnöki sajtótájékoztatómat Kolozsváron tartom, hiszen a Szövetség központja Erdélyben, Kolozsváron van. Ebben az épületben működik jelenleg az Ügyvezető Elnökség, amelyet Főtitkársággá alakítunk, és mától itt működik a Szövetségi Elnöki Hivatal is, amelyet Nagy Zoltán államtitkár vezet” – ismertette pénteki sajtóértekezletén Kelemen Hunor szövetségi elnök. 




Az elnök röviden ismertette a kedden aláírt koalíciós megállapodás részleteit, kitérve arra, hogy ami a kisebbségi törvényt illeti, már szerdán előremozdult a jogszabály sorsa, hiszen a Képviselőház Állandó Bürójának határozata értelmében az Emberjogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségekért felelős szakbizottság készít jelentést a törvényről.


Kelemen: Március 15-én Csíkszeredában leszek


Kelemen Hunor ugyanakkor tájékoztatta a sajtó képviselőit az elkövetkező hetek legfontosabb teendőiről, programjairól. 


Március 11 és 12-e között zajlik Budapesten a Kárpát Medencei Képviselők Fóruma, amelyen az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciói vesznek részt, a tanácskozást a Magyar Országgyűlés szervezi. Terveim szerint március harmadik hetében összehívom a Gazdasági Tanácsot, amely javaslataival segíti az RMDSZ kormányzati és törvényhozási munkáját. Március 18-19. között megalapítjuk az elnökséget, azon a hétvégén pedig meg is tartjuk az első ülést. Előtte összehívom a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát, illetve találkozom a platformok képviselőivel is, hiszen az új alapszabályzat szerint ezentúl sokkal aktívabb lesz a velük való kapcsolat” – ismertette terveit a szövetségi elnök. 


Kelemen: Elindítjuk az Erdélyi Konzultációt


Elmondta, az április elején sorra kerülő SZKT megválasztja a politikai alelnököt és a főtitkárt, ezt követően pedig elindul az Erdélyi Konzultáció nevű széleskörű, társadalmi igényeket és elvárásokat feltérképező konzultációs programja a Szövetségnek illetve elkezdődik a felkészülés a 2o12-es önkormányzati választásokra. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése