Házaló Fazék - Heti receptlesőben hallgatóinknál és olvasóinknál
Az Agnus rádió és Szabadság napilap közös rovata
Fogarasi Alpár vagyok, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze 2004 óta. Szeretek főzőcskézni, általában leveseket (zöldségből, gyümölcsből) – jelen esetben lucskos káposztát –, egytálételeket (csülök paszullyal vagy piros káposztával), hidegtálakat, reggeli egytálételeket és zöldséges-sajtos, kolbászos rántottákat szoktam készíteni. Másodiknak előszeretettel készítek fasírtokat vagy olyan ételeket, amiket gyúrni kell. A sütemények közül megemlíteném az almásrétest, és a rétesek különböző variációit. Ha a kamrában felhalmoztuk a gyümölcskészletet, akkor egész nyugodtan lehet kombinálni ezeket. Én almát szoktam cseresznyével párosítani. A kiterített rétestésztára vágok almát, megszórom fahéjjal, grízzel, és erre ráteszem a meggyet vagy a cseresznyét. Keményebb gyümölcsökből kell összeállítani, mert lerben pépesedik, és szétfolyhat. Feltekerem és megsütöm.
Szabadidőmben mostanában idegennyelvet tanulok. Rájöttem, hogy az egy-két-három nyelv mellett nem árt még egy nyelv elsajátítása. Én pont az angolt tanulom, mert német főszakon végeztem. Szeretek olvasni, biciklizni, sportolni, ping-pongozni. A kollegákkal a színházban pingpongozunk, kondi terem is van, ahova gyúrni járunk. Ha időm engedni, és ha a fizetésemből ki tudom spórolni, akkor úszni is eljárok. Ezt nagyon szeretem.
A mai recept a lucskos káposzta, de hozzáteszem, hogy hóstáti: nagyanyám receptje szerint készített lucskos káposzta. Ehhez azt kell tudni, hogy nagyanyámék kertjében óriási paradicsomok termettek. Mi úgy nőttünk fel, hogy iskolaidőben tanulás után, de vakációban is rohantunk le nagyanyámékhoz, óriási szelet zsíros kenyeret kentünk, s a kertből letéptük mellé a hatalmas paradicsomot.
Sajnos ma már elég ritkán találkozik az ember ezzel az úgynevezett hóstáti paradicsommal. Még a színe sem volt piros, hanem inkább rózsaszín árnyalata volt. Ellentétben a többi paradicsommal, ezt teljesen húsos, kevés a magja és lédús. Mielőtt meglátogattuk volna, nagyanyám mindig telefonon kérdezte meg, mit főzzön. Mi azt válaszoltuk ilyenkor, hogy „Mama, bármit tessék főzni” csak legyen benne paradicsom. Ezért nagyanyám mindig lucskos káposztát, töltött paprikát, paradicsomleveseket, paradicsomszószokat főzött, amit nagyon imádtunk. Azért döntöttem a lucskos káposzta mellett, mert nagyon kellemes emlék fűzödik hozzá.
Hozzávalók (4–5 főre):
Elkészítése:A füstölhúst jó háromnegyedéig főzzük, majd beledobjuk a murkot, mert annak többet kell főnie, mint a káposztának. Az én lucskos káposztám abban különbözik a többitől (mint például a Horváth Ilona szakácskönyvben található klasszikus recepttől), hogy murokkal dúsítom, ami egy picit édessé teszi a levest. Emellett bele szoktam dobni egy egész fej hagymát is, ami megint ad egy picivel jobb ízt neki.
Legvégül hozzá adjuk a káposztát. Amikor már nagyjából megfőtt, akkor tegyük bele a kaprot meg a csombort. Jó, ha az ember összeköti ezeket spárgával, mert miután meglesz a leves, könnyedén kivehetjük és nem zavar tálaláskor.
Ha ez elkészült, fel kell tölteni házi paradicsomlével. Én teszek bele egy kanál tejfölt is. Horváth Ilona szakácskönyvében azt írja, hogy rántással vagy habarással kell besűríteni a levest, de én nem szoktam így készíteni, mert így is elég sűrű lesz és a káposzta is eléggé pépessé teszi.
Általában nem sózom a levest, mert a füstölt hús sótartalma viszonylag magas. Nem szoktam ecetezni sem, mert a káposzta enged egyfajta savanyú levet magából. Csak a végén ízesítem kevés tengeri sóval, ha szükséges. Ízlés szerint persze lehet ecetezni is.
A lucskos káposzta laktatós étel, elég, ha az ember megeszik egy tányérral és a belefőzött füstölt húst is elfogyasztja. Én mellőzném a második fogást, viszont egy almásrétest ajánlanék hozzá desszertként. Az egytálétel és a desszert elegendő egy felnőtt ember étvágyának csillapításához. Jó étvagyat kívánok hozzá!
A recept ma reggel 6 óra 45 perckor hangzott el az Agnus Rádióban, újra lehet hallgatni a kedd Déli Magazinműsorban 12 óra 30 perckor. Ugyanakkor megtalálható a Szabadság napilap Életmód mellékletének hasábjain is.

Hóstáti lucskos káposzta nagyanyám módra
- 1 kiló füstölthús (csülök vagy szegy, karaj),
- 1 fej káposzta,
- fél liter paradicsomlé,
- 2–3 nagy murok,
- 1 fej hagyma,
- kapor,
- csombor,
- tejföl.
Elkészítése:A füstölhúst jó háromnegyedéig főzzük, majd beledobjuk a murkot, mert annak többet kell főnie, mint a káposztának. Az én lucskos káposztám abban különbözik a többitől (mint például a Horváth Ilona szakácskönyvben található klasszikus recepttől), hogy murokkal dúsítom, ami egy picit édessé teszi a levest. Emellett bele szoktam dobni egy egész fej hagymát is, ami megint ad egy picivel jobb ízt neki.
Legvégül hozzá adjuk a káposztát. Amikor már nagyjából megfőtt, akkor tegyük bele a kaprot meg a csombort. Jó, ha az ember összeköti ezeket spárgával, mert miután meglesz a leves, könnyedén kivehetjük és nem zavar tálaláskor.
Ha ez elkészült, fel kell tölteni házi paradicsomlével. Én teszek bele egy kanál tejfölt is. Horváth Ilona szakácskönyvében azt írja, hogy rántással vagy habarással kell besűríteni a levest, de én nem szoktam így készíteni, mert így is elég sűrű lesz és a káposzta is eléggé pépessé teszi.
Általában nem sózom a levest, mert a füstölt hús sótartalma viszonylag magas. Nem szoktam ecetezni sem, mert a káposzta enged egyfajta savanyú levet magából. Csak a végén ízesítem kevés tengeri sóval, ha szükséges. Ízlés szerint persze lehet ecetezni is.
A lucskos káposzta laktatós étel, elég, ha az ember megeszik egy tányérral és a belefőzött füstölt húst is elfogyasztja. Én mellőzném a második fogást, viszont egy almásrétest ajánlanék hozzá desszertként. Az egytálétel és a desszert elegendő egy felnőtt ember étvágyának csillapításához. Jó étvagyat kívánok hozzá!
A recept ma reggel 6 óra 45 perckor hangzott el az Agnus Rádióban, újra lehet hallgatni a kedd Déli Magazinműsorban 12 óra 30 perckor. Ugyanakkor megtalálható a Szabadság napilap Életmód mellékletének hasábjain is.
Keressenek meg minket és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elkészítési módját! Mi ellátogatunk az Önök konyhájába!
Postacímünk: Kolozsvár, 400075, Ponorului utca 1. szám, de írhatnak elektronikus postacímünkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 3 óra között, továbbá mobilon a 0743-210-790 (Kiss Gábor) számon.

mint szakacs legalabb egy konyhakotenyt vehettel volna mert a konyhaba voltal nem a szabadba
VálaszTörlésAMERIKABAN ELEK ES AZ ITTENI TV MUSOROKBAN A SZAKACSOK SZINTE NEMIS ISMERIK A KOTENYT, ES UGY IS NAGYON FINOMAKAT FOZNEK, ES NEM KOSZOLJAK EL A RUHAJUKAT.
VálaszTörlésAMUGY EN SEM HASZNALOK KOTENYT