2011. március 18., péntek

Házaló Fazék - Keserű csokoládés-mandulapelyhes muffin

Házaló Fazék - Heti receptlesőben hallgatóinknál és olvasóinknál 


Az Agnus rádió és Szabadság napilap közös rovata



Hegyi Réka vagyok, szakmám szerint színházkritikus. Ez olyan foglalkozás, amiből sajnos nem lehet megélni, ezért amióta a munkaerőpiacon vagyok, gyakorlatilag mást is kell dolgoznom ahhoz, hogy eltartsam magam, illetve mostmár a családomat is. Az Életfa Családsegítő Egyesületnél tevékenykedem, ahol a Centrum projektért vagyok felelős, de önkéntesként sok más tevékenységben is részt veszek. Emellett a www.hamlet.ro színházportált szerkesztem. 



A főzés a hobbim, igazi kikapcsolódás számomra. Nagyon ritkán érzem nyűgnek még a hétköznapi ételek elkészítését is, azt hogy levest-másodikat kell főzni. Inkább akkor vagyok gondban, ha nincs semmi jó ötletem, vagy hiányzik valami fontos hozzávaló és nem tudom elkészíteni azt, amihez éppen kedvem van, vagy amit elterveztem, és el kell menni előtte vásárolni. De azért ezek a helyzetek elég ritkák. 




A főzés mostmár olyan szinten a hobbim, hogy amikor elég rosszul mentek a dolgaim más téren, akkor a főzésbe menekültem. Ha a konyhában sikereim voltak és nagyon mutatós süteményeket sikerült összehozni, nagyon ízletes ételeket sikerült improvizálni, akkor ezeket lefotóztam és a blogomra (reku.wordpress.com) is felkerültek. Ez a sikerélmény szinten tartotta a morálomat, úgyhogy ilyen szempontból is fontos nekem a főzés. Meg természetesen itt a családom, a férjem és a két fiam és mindannyian nagyon szeretnek enni. Azt hiszem, hogy egy szakácsnak-szakácsnőnek, vagy egyszerűsítsünk, egy háziasszonynak nincs annál nagyobb öröme, mint amikor a főztje nagy sikert arat a szerettei körében. 




Ez alkalommal csokoládés-mandulapelyhes muffint készítettem. Eredetileg csokis-diós lett volna, de úgy tűnik, hogy bekrepált a diódarálóm. Hálistennek volt itthon mandulapehely is és azzal helyettesítem a diót. Azért választottam ezt, mert a család összes tagja nagyon szereti. A sok muffin közül, amit kipróbáltam, azt hiszem ez áll az első helyen. Nagyon egyszerűen el lehet készíteni és ahhoz képest nagyon-nagyon finom. Nagyjából ezek voltak a szempontok: aránylag gyorsan el tudjam készíteni és finom is legyen. 




Keserű csokoládés-mandulapelyhes muffin 



Hozzávalók: 

  • 2 tábla keserű csoki (200 g)
  • 1 csésze liszt (fele-fele arányban: fehér és teljes kiőrlésű búzaliszt)
  • 1 csésze mandulapehely
  • 1 sütőpor
  • 2 tasak vaníliás cukor, 
  • 2 kanál cukor (vagy méz)
  • 1 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék (fahéj, szegfűszeg, szegfűbors és gyömbér)
  • 2 kis pohár joghurt (300 g)
  • fél csupor olaj (vagy olvasztott vaj)
  • 2 tojás
  • fél kiskanál szódabikarbóna.  

Elkészítése: A csokit le lehet reszelni, de én apró kockákra vágtam egy nagy késsel. Összekeverem külön a szilárd hozzávalókat, külön a folyékony hozzávalókat, majd a kettőt összedolgozzuk. Fontos, hogy a lert korábban begyújtsuk, és közepes hőfokon előmelegítsük. A masszát kis papírkapszlikba szedem a muffin-sütőbe. 25-30 percet kell sütni, attól függően, hogy milyen hamar nő meg. Meg lehet szúrni fogpiszkálóval, hogy megállapítsuk tapad-e hozzá a massza. Ez egy olyan muffin, hogyha a csoki nagyobb darabokban van benne, elég valószínű, hogy hozzátapad a fogpiszkálóhoz, de nem kell megijedni, akinek kicsit több tapasztalata van, látja, hogy mikor készült el.  




Ha elég sima a felülete, akkor cukormázzal is díszíthetjük, megbírja, mivel nem túl édes. Mandula helyett diót tehetünk belé. A keserű csoki helyett fel lehet használni a háztartásban felgyűlt csokimikulásokat, csokinyuszikat is, de akármilyen csokoládéval finom. Én legutóbb egy hatalmas csokihóembert öltem bele egy ilyen muffinba és az fehér volt. Nagyon finom lett. 


A muffint is mint a többi egyszerűen elkészíthető ételfélét egy idő után elő tudja állítani az ember recept nélkül is. Tudni kell az alapelveket, azt, hogy a száraz hozzávalókat s a folyékony hozzávalókat külön kell összekeverni, hogy mennyire kell zsírosnak lennie, hogy ne ragadjon hozzá a papírhoz. Könnyen meg lehet tanulni, hogy mit mivel lehet helyettesíteni a hozzávalókat. Készítettem olyan muffint, amiben nem volt liszt, darált mandula helyettesítette, illetve kókuszreszelék és reszelt alma. Pelyhekkel lehet gazdagítani. A lényeg az, hogy megfelelő legyen az állaga, nem kell megijedni, ha túl híg, mert összeáll. A sütőpornak pedig az a szerepe, hogy szépen felnőjön tőle. 


A recept ma reggel 6 óra 45 perckor hangzott el az Agnus Rádióban, újra lehet hallgatni a kedd Déli Magazinműsorban 12 óra 30 perckor. Ugyanakkor megtalálható a Szabadság napilap Életmód mellékletének hasábjain is.


Keressenek meg minket és osszák meg másokkal is ötleteiket, az ínycsiklandozó finomságok elkészítési módját! Mi ellátogatunk az Önök konyhájába!

Postacímünk: Kolozsvár, 400075, Ponorului utca 1. szám, de írhatnak elektronikus postacímünkre is: agnus@agnusradio.ro. Telefonon is hívhatnak bennünket a 0264-441-968-as számon hétköznaponként reggel 6 és 8, valamint déli 12 és 3 óra között, továbbá mobilon a 0743-210-790 (Kiss Gábor) számon.

1 megjegyzés: