Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter 2011. március 24-én bukaresti hivatalában fogadta Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárt és kíséretét.
A magyarországi államtitkár egyházpolitikai tapasztalatcseréről, valamint a készülő magyarországi egyházügyi törvényről tájékoztatta a kulturális minisztert.
Kelemen Hunor javasolta annak a közös műemlékvédelmi programnak az újraindítását, amely csupán rövid ideig működött a két ország között a ’90-es évek végén, és amelynek eredményeként restaurálási munkálatokat végeztek például a bonchidai Bánffy-kastélynál.
A kulturális és örökségvédelmi miniszter ugyanakkor felhívta Szászfalvi László államtitkár figyelmét arra, hogy az elmúlt 21 esztendő tapasztalatát figyelembe véve a romániai magyar közösséget leginkább az identitás megőrzésére adott támogatással lehet a leginkább segíteni. „Az egyházak, a civil szervezetek és azok programjai erős bástyái az identitás és az anyanyelv megőrzésének” – emelte ki Kelemen Hunor. (közlemény)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése