Március 27-én, vasárnap este 8 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Új Stúdiójában láthatja a közönség a Különóra című, felolvasószínházi sorozat első előadását.
Színházunk Különóra projektje a középiskolai tananyagra épül, és elsősorban Kolozsvár és környékének diákjait és irodalom szakos tanárait szólítja meg, de nyitott minden irodalmat kedvelő nézőnk számára is.
A Különóra a magyar- és világirodalom alapműveinek színházi bemutatásával a „klasszikussá válás végzete” (Jorge Luis Borges) ellenében a remekművek élményszerű megismerését kínálja. A színházi térben a „kötelező tananyag” vagy félelmetes érettségi tétel helyett az irodalmat mint komoly játékot ismerhetjük meg.
A Különóra alkotói hisznek abban, hogy a remekmű nem muzeális tárgy, hanem felelős játék a nyelvvel, egyéni és közösségi önismeretünk életbevágóan fontos eszköze.
A sorozat első előadása Örkény István frenetikus egyperces novelláira (A szén, A színész halála, A sátán Füreden, A élet értelme, Nincs semmi újság, In memoriam Dr. K. H. G., stb.) épül.
Fellépnek: Farkas Loránd, Buzási András, Köllő Csongor, Vindis Andrea, Pethő Anikó Rendező: Köllő Csongor
Külön köszönet: Tímár Ágnes, Tőkés Erika, Misztrik Jolán, Zágoni Melinda, Lonhart Melinda, Rácz Melinda, Máthé Ildikó, Szilágyi Gizella, Antal Orsolya, Fórizs Enikő, Fülöp Éva, Solymosi Zsolt irodalom szakos tanároknak. (közlemény)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése