A jótékonyság, önkéntesség és a család évének jegyében szervezte meg 8. születésnapi ünnepségét Kolozsvár és a környék egyetlen magyar nyelvű közösségi rádiója, az Agnus, amely ezúttal is minden korosztályra gondolt a program összeállításakor. A Református Kollégium étkezdéjében, szombat délután kicsik és nagyok, munkatársak, hallgatók és „rajongók” ünnepeltek együtt, jó hangulatban, zenével, építő jellegű gondolatokkal, finomságokkal. A szervezők változatos programot ígértek, és szavukat teljes mértékben betartották, hiszen a jelenlévők a rádió több sikeres akciójáról is értesülhettek, lehetőséget kaphattak a támogatásra, együttműködésre, a legkisebbeket pedig ez idő alatt a Sétáló Bábszínház szórakoztatta a Tigrisből nem lesz szalonna című fergeteges előadással.
![]() |
| FOTÓ: KISS GÁBOR |
A gyermekek mulatsága alatt a felnőttek Visky János lelkipásztor alkalomhoz illő áhítatának gondolatait ízlelgethették, a Jeremiás könyve 15/16. alapján. „Ha szavaidat hallattad, én éheztem azokat” – szólt az ige, a lelkész pedig kiemelte: immár 8 éve szól hallgatóihoz ez a rádió, amelynek ihletője Agnus Dei, aki mintegy kétezer éve hallatja hangját világunkban. – Teremtő isteni szó ez, amely szétválasztotta a világosságot a sötétségtől, és amely növekedni kíván bennünk, mint az anya szíve alatt növekvő élet – értékelte a rádió munkásságát a lelkipásztor, kiemelve, hogy ez a fórum kenyérré változtatja az isteni szót, „hogy szívbéli vidámságot munkáljon bennünk, egy szomorú kor örömre sóvárgó gyermekeiben”.
Meleg szavakkal köszöntötte a rádiót Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is, aki személyesen nem lehetett jelen a rendezvényen, üdvözlő levelét ezért Kiss Gábor, a rádió munkatársa olvasta fel. Az elnök egykori rádiósként, kollégaként szólt az Agnus működtetőihez, kiemelve, hogy a közösségi rádió összeköti az embereket. „Nem a fennálló rend, hanem a változás hangja. Nem a konszenzust közvetíti, hanem provokál” – figyelmeztetett a szövetségi elnök, kitartást kívánva ahhoz, hogy ez a tartalmas közösségépítő tevékenység még sokáig gyönyörködtesse hallgatóit. A köszöntők sorához csatlakozott Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, aki elmondta: jólesik reggelente hallgatni az Agnusból a napi igét, ami biztat, és amelyből erőt meríthet.
Vitus-Bulbuk István főszerkesztő elsőként az intézmény mögött álló nyolc esztendő mozzanatait értékelte néhány szóban, kitérve az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő műsorokra és rovatokra, majd az önkéntesség évének jegyében az önkéntesség lényegéről beszélt. Megtudtuk: a 19. században az önkéntes munka annyira természetesnek számított, hogy akkor erről beszélni sem kellett, mert a mindennapok részét képezte, a kommunista érában azonban teljesen megszűnt. Manapság újraéledni látszik, de még mindig igen kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Míg az Európai Unió néhány országában (pl. Hollandia, Ausztria, Anglia) a lakosság mintegy 40 százaléka kapcsolódik be ilyen jellegű tevékenységbe, addig Oroszországban, Bulgáriában és Görögországban ez az arány mindössze 7–10 százalék, Romániában pedig ennél is alacsonyabb: országos szinten kb. 3,7 százalékra becsülhető az önkénteskedők száma, amely számszerűsítve alig 700 ezer embert jelent. A főszerkesztő figyelmeztetett: már a heti 1–2 órai önkéntes munka is fontos építőköve lehet a társadalmi haladásnak. Szintén nem elhanyagolható mozzanat a jövedelemadó 2 százalékának felajánlása valamely civil kezdeményezés számára: Romániában a lakosság 17 százaléka él ezzel a lehetőséggel. A rádió hamarosan elindítja Segítsen havonta 1 lejjel című kampányát, ennek keretében lehetőség nyílik az intézmény munkájának támogatására.

Az Agnus azonban nem csak kéri a támogatást, hanem lehetőségeihez mérten maga is segít: ezúttal az épülő mezőségi Kemény Zsigmond Oktatási Központ könyvtárát kívánja megalapozni. Ennek érdekében könyvgyűjtést hirdetett, eddig mintegy 200 kötetet sikerült összegyűjteni – tudtuk meg Butyka Annától, a rádió munkatársától. A kezdeményezést a születésnapi ünnepségen Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke köszönte meg, felelevenítve, hogy 11 évvel ezelőtt a válaszúti Kallós Alapítvánnyal közösen láttak hozzá a szórványoktatás kiépítéséhez. Azóta két bentlakást működtetnek mintegy 200 gyermek számára, akik olyan mezőségi falvakból érkeznek, ahol már rég nincs lehetőség anyanyelven tanulni. Az új intézmény alapkövét tavaly október 9-én tették le, a tervek szerint bölcsőde, óvoda és 1–12. osztályos iskola kap majd itt helyet.
Szintén a rádió segítő projektjei közé tartozik a Van egy téglám Kenyában elnevezésű, amelynek lényege, hogy Halmen Balázs önkéntes munkájához csatlakozva egy kenyai falucskában épülő iskola munkálatait támogassa. Adorjáni Eszter ismertetőjéből és a vetített kisfilmből kibontakozott a falucska képe, ahol az árva vagy félárva gyermekek oktatása jelenthetné az egyetlen esélyt a túlélésre és haladásra. Nyáron húsz fős csapat készül Kenyába, az építkezés megkezdéséig pedig mindazok, akik támogatni kívánják a kezdeményezést, téglajegyet vásárolhatnak. A rendezvény helyszínén is sokan éltek a lehetőséggel, a különféle támogatási akciók folytatódnak az Agnus rádió háza táján.
A család szerepe is nagyobb hangsúlyt kap idén, ennek jegyében szólt az egybegyűltekhez Deme Ilona, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke. Kiemelte: számtalan közös vonás fedezhető fel a rádió és az egyesület között. Már a kiindulási pont is megegyezik, hiszen mindkét intézmény a Kétágú templom parókiájának alagsori termében szökkent szárba, mindkettő önkéntes és csapatmunkán alapszik, sok a közös munkatárs, de megegyeznek a célok és a célcsoport is: mindkettő a hagyományos értékek közvetítésére törekszik, legfontosabb célcsoportja maga a család. – Gyakran halljuk, olvassuk, hogy társadalmunkban nincs értéke a családnak, válságban van ez az intézmény. Az általánosító megállapítás azonban túlzottan tehermentesíti az egyént, leveszi róla a felelősséget, azt sugallja, hogy tehetetlen, és nem tőle függ az, hogy mi történik a családjával. Fontos azonban szem előtt tartanunk: az én családom az én felelősségem! – figyelmeztetett az elnök. Hozzátette: a krízis nem minden esetben negatív előjelű, lehet a változás, a fejlődés, egy új egyensúly megteremtésének lehetősége is. – Nem maga a krízis a gond, hanem az, ha ahelyett, hogy energiát fektetnénk a megoldásba, inkább kilépünk, elmenekülünk, megfutamodunk, és nem vállaljuk a felelősséget. Idén ezt a felelősségvállalást kell a családok felé közvetítenünk – szögezte le a szakember, mindehhez biztonságos hullámokat és jó antennákat kívánva a rádiónak.
Az ünnepi gondolatok súlyát időnként oldotta a Kavalkád kórus fellépése, amelyről Tóth Árpád karnagy elmondta: tagjai a Partium különböző pontjaiból havonta egy hétvége erejéig állnak össze, önkéntes alapon. Szabó Kinga, az Életfa Családsegítő Egyesület alelnöke közös játékra hívta a gyermekeket és a szülőket, majd tortalicit és tombola következett. A tartalmas délután így finom falatokkal ért véget, és sokak számára azzal a tudattal, hogy alkalmuk nyílt nemes célok támogatására.
Megjelent: Szabadság napilap, 2011. március 7.
Szerző: Sándor Boglárka Ágnes

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése