2011. március 21., hétfő

Mesevilág egy napra a Koinóniánál - AUDIÓ, FOTÓRIPORT


Meseolvasás, izgalmas társasjátékok, hatalmas papírlapra rajzolás, diafilmvetítés, bábszínház, kellemes zene, könyvek minden mennyiségben és mindenekelőtt sok-sok csillogó szemű, rohangáló gyerek: így lehetne a Koinónia Kiadó által szombaton rendezett Nyílt Napot néhány szóban jellemezni. A Mărginaşă utca 42. szám alatt működő könyvkiadó által szervezett, főleg kisgyerekeknek és családoknak szóló nyílt napon többszázan fordultak meg. Néhány állandó programot is találhattunk, mint a Jánosi Andrea illusztrációiból válogatott kiállítás, a nagy sikernek örvendő homokasztal és az arcfestés. Ugyancsak számos érdeklődő vette körül a kisautó kiállítást, ami nem csak a gyerekek fantáziáját mozgatta meg, felnőttek is megcsodálták a különböző korok autóit, ezek mellett azonban traktorok, vonatok is sorakoztak.


Az Agnus Rádió munkatársai, Kiss Gábor és Adorjáni Eszter Visky Annával, a Koinónia Kiadó munkatársával, az esemény egyik szervezőjével beszélgettek:





Homokasztal a Montessori iskolával


A Könyvtér és a Kiadó többi terme 11 órakor nyílt meg, ekkor Zágoni Balázs és természetesen Barni, Demény Péter és Vallasek Júlia szórakoztatták a kicsiket-nagyokat a Barni mesékkel, Hörcsögös mesékkel, de a Hóbucka Hugó a mókusoknál is terítékre került. Több társasjáték közül lehetett választani és kipróbálni. Érdekes pillanata volt a társasjátékozásnak, amikor két fiatal nekiállt Jenga tornyozni, majd a fényképészek odavonultak lencsevégre kapni, amikor elborul a torony. Majd félórát kellett várni a farudacskákból épült torony ledőlésére, hiszen a fiatalok az utolsó pillanatig megtalálták azt a rudacskát, amit a hármas sorból ki lehet húzni és a torony tetejére tenni. Amikor a torony szinte kétszer akkora volt, mint az eredeti, eldőlt, és mindenki felsóhajtott: részben csalódottan, hogy vége az izgalomnak, részben pedig megnyugodva, hogy többet nem kell izgulni.


A Pont együttes szórakoztatta a közönséget


Érdekesnek bizonyult az óriásplakátra rajzolás is, amelyet Keszeg Ágnes grafikus vezetett. Maga köré gyűjtött sok kisgyereket, akiktől megkérdezte, mit szeretnének látni a rajzlapon, amire aztán lovacska, hercegkisasszony, pillangó, autó, katona és vár is került. A plakátra réseket vágtak, ezeken dugták át a fejüket a gyerekek, és lettek részesei az általuk megrajzolt mesevilágnak. Hasonló sikernek örvendett a közös rajzolás Jánosi Andreával, aki viszont az óriásplakátra a gyermekek külön lapra készített rajzait ragasztotta.


Játékos matematika tanulás a Montessori iskolával


A diafilmvetítés alatt a diafilmek készítéséről, a Magyarországon működő Diafilmgyártó Kft.-ről mesélt a felnőtteknek Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó Kft. munkatársa. Megtudhattuk, hogy a környéken már csak Magyarországon készítenek diafilmeket, egy elég nehéz időszak után most évente négy film is piacra kerül. Lendvai Gabriella szerint a diafilm egészen más élményben részesíti a gyerekeket, mint a képernyő, ugyanakkor kiváló alkalom a családoknak a közös időtöltésre. Ezután Berecky Gyula szórakoztatta a gyerekeket saját maga készítette marionett bábokkal, végül pedig Csatári Erika tanított kicsiket-nagyokat népi játékokra, népdalokra és néptáncra.


Arcfestés: Pókember is került a sok pillangó közé


Megjelent: Szabadság, 2011. március 21.
Szerző: Kiss Gábor
Fotók: Kiss Gábor
Hang: Kiss Gábor, Adorjáni Eszter


Ha a gyerek megunja, akkor apa folytatja a játékot

Régi korokat idéző játékautók, traktorok és vonatok

Rajzolás Keszeg Ágnessel

Döntés előtt a játékosok

Kész a mese, a gyerekek is belebújtak a szerepükbe

Gyerekek és szülők együtt játszodtak

Eldől vagy sem a torony, ha ezt a rudacskát kihúzom?

Hosszú izgalmas játék után a torony megelégelte a sok izgalmat és eldőlt

Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója

Lendvai Gabriella, a Diafilmgyártó Kft. munkatársa régi diákról mesél

A gyerekek  Könyvtérben is találtak maguknak való szórakozást

Sőt, van aki kényelembe helyezte magát és úgy olvasott

Jánosi Andrea ragasztja a kartonra a gyerekek rajzait

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése