Mint kocsmafüstben terjengő hanghullámok - VÉLEMÉNY

90 éves az IKE, hirdeti a 900-ik bejegyzésünk. 900 bejegyzés után illik valami szépet, valami jót, valami felemelőt mondani. Nehéz dolga van ilyenkor egy újságírónak. A jó véleménycikk alapja a tárgyi tudás, a sok-sok háttér-információ, amit nem ír bele a cikkbe, de mégis ott van. Hiszen ezek az információk teszik sziklaszilárddá a cikket és annak a mondavalóját. Ünnepi alkalmakkor viszont muszáj valamit írni, mondani. Mint mondtam, a jó véleménycikk alapja a tudás. Pont emiatt nagyon sokszor nem érzem magam arra kompetensnek, hogy egy-egy esemény kapcsán kifejtsem a véleményem. Az IKE munkásságáról például csak akkor tudnék írni, ha ismerném legalább az elmúlt 10 év tevékenységét. Lehet, hogy ez hibaként róható fel nekem, de beismerem, hogy nem ismerem. A véleménycikk sajnos nem egy kocsmai beszélgetés, amikor az ember egy kis gyógytea mellett kifejti e véleményét a politikai helyzetről, az egyházról, az oktatásról, az élet nagy dolgairól. Pedig jó lenne. Ha a kocsmai beszélgetéseket megfigyeljük, akkor ott emberek beszélgetnek. Ha egy véleménycikk ugyanezt a hatást érné el, akkor elérte volna kitűzött célját az írás. Beszélgetni és vitázni ugyanis nem csak kocsmában lehet, bár ott tesszük ezt talán a leggyakrabban. A következő sorok nem lesznek ütősek, nem fogok eget rengető mondatokat papírra (képernyőre) vetni. Nem is véleménycikk, csak néhány szép emlék és néhány gondolat.

Emlékszem egy olyan esetre, amikor meghívtak az egyetemre, hogy mutassam be a rádiót. Közel másfél órán keresztül beszéltem másodéves kommunikáció szakos hallgatóknak, válaszoltam kérdésekre. Természetesen voltak olyan kérdések is, amelyek nem kimondottan a rádiózást érintették, hanem esetleg a hírszerkesztést, annak az alapelveit, hírérték megállapítását. Érdekes kérdések ezek, amikről érdemes beszélgetni. Hogyan választom ki a 40 beérkező hír közül azt a 8-at, ami elhangzik a rádió déli műsorában? Hosszan tudnék erről magammal is vitázni, ezért most nem mennék bele a témába. Ez a beszélgetés azért jutott eszembe, mert legalább olyan jó volt, mint egy kocsmai beszélgetés, sőt, ha belegondolok, akkor még jobb is volt, mert nem bömbölt a zene, nem volt füst, nem ordítoztak részeg és félrészeg egyetemisták a kocsma másik végében lévő lánynak. A beszélgetés nem állt meg itt. Az egyik ismerősömmel, aki különben erre az órára meghívott, elindultunk hazafelé. Ő nem lakott messze, a Sétatér elejétől a központig mentünk, majd megálltunk a kapuban és több mint 2 órát beszélgettünk. Azóta is hiányolom az ilyen beszélgetéseket.

Talán túlságosan naiv lennék, ha úgy fogalmaznám meg a mondanivalómat, hogy a blogból egy beszélgetésre alkalmas fórumot, kocsmát szeretnék a jövőben kialakítani. De talán pont a naivságomnak a következmény lehet az, hogy ez megvalósul. 


Gábor