2011. március 2., szerda

Teljesítmény-alapú bérkiegészítés az orvosoknak

Teljesítménytől függően is fizetné az orvosokat a jövőben az Egészségügyi Minisztérium. Ennek érdekében, a szaktárca kísérleti programot indítana, hogy felmérje a lehetőségeket az orvosok kiegészítő bérezésére. A szükséges pénzösszeget a megyei és helyi önkormányzatok költségvetéséből fedeznék. 

Cseke Attila egészségügyi miniszter levélben fordult a Megyei Tanácsok Országos Szövetségéhez és a Municípiumok Országos Szövetségéhez. Arra kéri képviselőiket, hogy jelezzék, melyek azok az önkormányzatok, amelyek részt vennének egy hasonló programban. 

„Arra kértem a két önkormányzatokat tömörítő szövetség illetékeseit, hogy március 15-ig jelezzék véleményüket a felvetéssel kapcsolatban. Természetesen, nem mindegyik önkormányzat kíván majd a programhoz csatlakozni, de vannak már biztató, egyelőre szóbeli jelzések. Továbbra is fenntartom, hogy nagyon jól felkészült, kompetens orvosaink vannak, akik kiemelkedő teljesítményükért megérdemlik a kiegészítő bérezést, ehhez azonban szükség van az önkormányzatok segítségére is” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter. 

Amennyiben az önkormányzatok részéről pozitív visszajelzések érkeznek a kísérleti programmal kapcsolatosan, a szaktárca májustól kidolgozza azt a rendelet-tervezetet, amely megteremtené az intézkedés jogi alapját. (közlemény)
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése