»A zene fenséges ajándéka Istennek és közel áll a teológiához« - Luther Márton
Nagyszabású zenei programot indít Németországban a Protestáns Egyház (=EKD), melynek keretében 366 koncertre kerül sor. A „Reformáció és a zene” elnevezésű program 465 000 euróba kerül. Ennek felét a protestáns egyház, felét a szövetségi kormány adja. A program 2012 január 1-vel indul. Előkészítésére tájékoztató magazint jelentettek meg, ebbe lapozunk most bele.
Krisztus hatalmas erővel száll alá az éneklő szívbe
Márton doktor korálokat, énekeket is írt, melyeket az evangélikus és más protestáns felekezetek a mai napig énekelnek. Zsoltárokat költött át, zenésített meg, lelki gyermekdalokat komponált. Ez különösen közel állt a szívéhez. A gyermekeket tekintette a gyülekezet és az egyház jövőjének, ezért ének-, és zeneiskolát is létesített. „A gyerekeknek énekelniük kell, és zenét tanulniuk az egész matematikával együtt” – mondta. Szerinte Krisztus hatalmas erővel száll alá az éneklő szívébe, s a kiadott énekhangon át újra a magasba emelkedik. Ebből a meggyőződésből még az úrvacsora szereztetési Igéit is énekelve mondta el. Ha a szív nem fogadja be Krisztust, akkor prédikálhat ezer prédikátor bármily szépen és hatásosan, nem ér el semmiféle eredményt. A Halleluja vagy a Hozsánna éneklése közben viszont a gyülekezet népe igazi, semmivel sem pótolható örömöt él át.
A reformáció Marseillaise-ként, himnuszaként énekelt „Erős vár a mi Istenünk…”-et is az a Luther írta, aki ismerte a népi zene erőteljességét, szinte ütemre léptető robajlását, meg a szerzetesi zsolozsma áhítatás szelídségét, s mindez összeolvadt lelkében zengő protestáns indulóvá. A reformáció és a zene lényegét pedig így kapcsolta egybe a wittenbergi reformátor: „Krisztus a mi zsoltárunk, énekünk, dalunk”. Az éneklésnek, a zenének ez a Krisztust magasztaló vonása járja majd át Németországban a 2012. esztendőt, amikor tervszerűen az év minden napján felcsendül az ország valamelyik templomában az istenmagasztaló zene és a közös éneklés.
- A reformáció követei a zeneszerzők
A színes magazinban sok érdekes cikk keresi és adja meg a választ ilyen témákban: hogyan kapcsolódik egymáshoz zene és evangélium? – milyen a zene és az egyház kapcsolata ma? – hogyan és mennyire, s milyen hatással, eredménnyel járja át a zene a mai emberek hétköznapjait? – milyen az én kedvenc zeném, énekem, s miért? Az előszóban Nikolaus Schneider, az EKD elnöke rámutat: a zene a reformáció szívdobbanása volt. S ez a szívdobbanás él és éltet milliókat mind a mai napig.
A nagyszerű magazinból megtudjuk, ki mindenki adta tovább, s adott hozzá a maga tehetsége szerint újabbakat az énekelt imákhoz, zeneművekhez. Elénk sorjáznak olyan nevek, mint Johann Walter, aki drezdai udvari karmester és komponista, Luther követője volt. Vagy Leonhard Lechner Athesinus, aki dél-tiroli származású volt, s hozta a népi éneklés sok dallamát fülében. Aztán jönnek időben az egyre nagyobb nevek: Michael Praetoriusé, a protestáns zenei liturgia megalkotójáé, vagy a Bach előtti evangélikus egyházi zene nagyszabású alakja, Heinrich Schütz. Aztán megjelenik Johann Crüger, aki Berlinig emelkedett. A sorban olyan nevet is találunk, mint II. Frigyes porosz fejedelemé, aki nem csak zenekedvelő volt katonás poroszsága mellett, hanem a protestantizmus védelmezője, s maga is komponált, írt éneket és zenét. És megérkeznek az óriások: a protestáns zene fejedelme, Johann Sebastian Bach, utána Felix Mendelssohn Bartholdy, majd Johannes Brahms és a 20. századi modernek. Hatalmas arcképcsarnok, fantasztikus zenei alpesi világ: ők lelki csúcsokként magasodnak a múló idő, a változások, a történelem forgata fölé. És mindnyájan valamiképpen a reformáció igazi nagy követei.
És az utolérhetetlen ima g-mollban – mit is írt Bach saját Bibliájába?
Izgalmas cikk foglalkozik a lipcsei Tamás templom karnagyának és a zenetörténet fejedelmének egyházi muzsikájával, melyben földöntúli szépség és tomboló szenvedély feszül, kiváltképpen a János passió hangzásvilágában. Bach a szenvedő és megdicsőült Úr Jézus alakját állítja középpontba, de szentháromságos szerkezetű zenét komponál köréje. Így járul Bach a kegyelem királyi trónusához és visz oda élményben, lélekben minket is. Fogalmazása szerint annak a Krisztusnak, aki az út, az igazság és az élet, minden mélységben meg lehet és meg is kell dicsőülnie, győztesnek kell maradnia. Ez Isten akarata, ebben erősíti őt a Szentlélek belső hangja, bizonyságtétele. Bach művészetében, muzsikájában opera és prédikáció különös és magasrendű egységben fonódik össze. Bach felfogása és akarata szerint a János passió nem csak magas művészet, megragadó, színes, lírai és drámai zene, hanem teológiai hozzájárulás is a komponált, hallható és hallgatható bibliaábrázoláshoz. Hangokból összeálló ima. Nem véletlen, hogy Bach saját Bibliájába a zsidó templomi zenéről szóló részhez (2Krónika 5,13) beírta lapszéli jegyzetként: „NB (note bene). Az áhítatos zenében mindenkor ott van Isten kegyelmes jelenléte”. Erről fog szólni 366 napon át a Reformáció és a zene éve Németországban, s talán egy kicsit majd nálunk is…
Forrás: EKD.de; luther2017.de; evangelisch.de.
Írta: Dr. Békefy Lajos.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése