2012. február 11., szombat

Megújult a debreceni Református Kollégium főépülete


Megújult a debreceni Református Kollégium főépülete; a több, mint egy évig tartó korszerűsítéshez csaknem 400 millió forint európai uniós forrást és 40 milliós önerőt használtak fel - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök szombaton Debrecenben.







A projektzáró sajtótájékoztatón Bölcskei Gusztáv emlékeztetett rá, hogy 2010 végén a "huszonnegyedik" órában kezdték meg a munkálatokat, ugyanis addigra beázott a főépület tetőzete, s átnedvesedtek több, a nagykönyvtárban őrzött könyv lapjai.

A felújítás után együtt vannak jelen a református egyházművészet értékei, jellegzetes tiszántúli darabjai és a kor technikája - utalt a püspök arra, hogy a kiállított tárgyak mellett audiovizuális eszközök, animációs filmek is segítik a tájékozódást.

Bölcskei Gusztáv reményét fejezte ki, hogy kiemelt projektként folytatódhat a Kollégium teljes felújítása, ami további mintegy 3 milliárd forintba kerül.

Erről már egyeztetnek az illetékes kormányzati szervekkel - tette hozzá az MTI érdeklődésére a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Fekete Károly, a Református Kollégium igazgatótanácsának elnöke elmondta: a felújítás során új látogató útvonalat alakítottak ki, s akadálymentesítették az épületet.

Reményét fejezte ki, hogy a korábbi 20 ezres évi látogatói létszám a következő években 50 ezerre nő.

G. Szabó Botond, a kollégiumi nagykönyvtár igazgatója fontos céljuknak nevezte, hogy "a kultúrával való találkozás közben jól érezzék magukat a Református Kollégiumba látogatók".

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése