2012. február 27., hétfő

Kiss Gábor fotóblogja: Ezüst


A sorozat többi képkockája az alábbi linken tekinthető meg.

Tiltakozik az állampolgárság megvonások miatt a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Megvitatta a szlovák állampolgárságuktól megfosztott egyháztagok helyzetét, és tiltakozását fejezte ki a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Elnöksége az állami szerveknek az ügyben tanúsított, "elsietett magatartása ellen" - közölte az MTI-hez pénteken eljutatott állásfoglalásában az egyházi szervezet.

Szlovák-magyar szerződés megkötéséről döntött az evangélikus zsinat

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) és a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház közötti szerződés megkötéséről szavazott egyhangúlag az MEE zsinata pénteken; a dokumentum aláírását a közeljövőben tervezik - közölte Fabiny Tamás, az MEE külpolitikáért felelős püspöke az MTI-vel.



Twitter és Facebook nélküli böjt

A számítógéptől való önmegtartóztatást szorgalmazza a húsvéti böjt heteiben egy toszkánai plébános, aki ezt Facebook-profilján is közölte.



XV. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny - FOTÓRIPORT

Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 24–26. között közel száz résztvevővel Kolozsváron szervezte meg a XV. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő versenyt.


Nádasmenti kórusok találkozója a Kolozsvár kerekdombi templomban - FOTÓRIPORT

Böjtfő Vasárnapján délután 5 órától került sor az immár hagyományossá vált nádasmenti kórusok találkozójára a kerekdombi református egyházközségben. 



Békefy Lajos: A művészet ereje börtönviszonyok között

KIT-MIT DÍJAZOTT A BERLINALE ÖKUMENIKUS ZSŰRIJE?

A művészet ereje börtönviszonyok között - "Cézárnak meg kell halnia"


1992-ben az Interfilm nevű protestáns és a Signis nevű katolikus nemzetközi filmszervezet létrehozta közös, ökumenikus zsűrijét. Ennek hat tagja minden filmszemlén értékel, három díjat is kioszt. A fődíjat idén, február 19-én egy versenyfilmnek, a másik kettőt a Panoráma, illetve a Fórum szekcióban adták ki. A díjhoz egyenként 2 500 euró pénzjutalom is jár. A fődíjat olasz film kapta, a Panoráma díjat osztrák alkotás, a Fórum díját uruguayi film vitte el.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

2012. február 26., vasárnap

Békefy Lajos: Böjti háromperces Vasárnapra

Régi legenda szerint a nyáját őriző pásztor a nagy folyam partján üldögélt, a világ végén. Időnként, amikor a folyón túlra vetett egy-egy pillantást, lejátszott pásztorsípján egy szép dallamot. Átküldte azt a túlpartra.


Egy este a Halál átjött a nagy folyamon, s megszólította: - Nem félsz? – Ő nyugodtan válaszolt: - Miért félnék? Sokszor pillantottam át oda a túlsó partra, sejtem, mi vár odaát. Ekkor a Halál szelíden vállára tette a kezét, ő pedig engedelmesen elindult vele. A másik part valóban nem volt ismeretlen számára, mert pásztorsípjának dallamait már érkezése előtt odasodorta a szél. Ennyi már várta önmagából odaát.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Békefy Lajos: Keresztyének tűzvonalban - az iráni lelkészt bármikor kivégezhetik

Ügyvédei még várnak a kivégzés hivatalos közlésére


Ez a megrázó kép nem véletlenül került világszerte forgalomba. Ugyanis Youssef Nadarkhani iráni protestáns lelkészt, akit az iszlámról keresztyén hitre térése miatt, illetve azzal a váddal, hogy „cionista", kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet bármikor végrehajtják. Egy kilenc és egy hétéves fiú édesapja, aki Rashtban keresztyén házi gyülekezetet alapított, s azt vezette letartóztatásáig. Nyugati politikusok, élükön az USA elnökével, emberjogi szervezetek hónapok óta nyomást gyakorolnak az iráni vezetésre az ítélet megváltoztatása érdekében. Úgy tűnik, mindhiába. Az iszlám verdikt – verdikt.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

2012. február 24., péntek

Szarka Miklós: Az életemben kétféle böjtöt éltem át - AUDIÓ

Szarka Miklós budapesti lelkipásztor, családterapeuta 2012. februárjában Kolozsváron tartott előadássorozatot a Kolozsvár Tóvidéki gyülekezet meghívására. Megkeresésünkre a böjtről is beszélt, megtudhatjuk tőle, hogy az ő életében mit jelent a böjt, van-e különbség a testi és lelki böjt között, a böjt szerepéről is szó esik, valamint néhány jótanácsot is kértünk Szarka Miklóstól arra nézve, hogy hogyan készüljünk a böjtre. 

Békefy Lajos: Európának komplexusa van saját jelképeivel

A LOT LÉGITÁRSASÁG SEM MINDIG MENNYEI

TÁRSASÁG – VAGY MIRŐL VAN SZÓ?


A lengyel légitársaságnál tiltakozások után elálltak attól, hogy a személyzetet lebeszéljék vallási jelképek nyílt viselésétől. A LOT állami légitársaság február 10-én közölte, a vitatott tilalmat az egyenruha viselet tekintetében március elejétől nem fogja bevezetni. A légitársaság vezetése bocsánatot kért és kijelentette: „Megértjük a felháborodást és a csalódást".


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható. 

Színpadfény-kép: Csomafáy Ferenc fotókiállítása - FOTÓRIPORT, AUDIÓ

Színpadfény-kép címmel nyílt meg Csomafáy Ferenc fotóművész tárlata február 23-án a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. A rendezvény házigazdája Tibori Szabó Zoltán volt, a kiállítást Kötő József színháztörténész és Kántor Lajos irodalomtörténész méltatta. Tibori Szabó Zoltán elmondta, hogy a kiállítás a Szathmáry Pap Károly születése bicentenáriumának az évében történik, és ennek az apropóján több ilyen fotóművészeti kiállítás is látható lesz.  

Tibori Szabó Zoltán, a rendezvény házigazdája

2012. február 23., csütörtök

A Magyarországi Református Egyház a nyilvánossággal segítené a szlovák állampolgárságát elvesztő református lelkészt

A Magyarországi Református Egyház "a nyilvánosság erejének felhasználásával", a testvéregyházak és az európai egyházi szervezetek, közöttük a Református Egyházak Világközössége Európai Tanácsának tájékoztatásával igyekszik segíteni a szlovák állampolgárságát elvesztő Kassai Gyula lelkipásztort - közölte a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálata szerdán az MTI-vel.

Újabb tárgyalást tartottak a romániai Mikó-perben

Újabb tárgyalást tartottak Romániában az úgynevezett Mikó-perben, amelyet az ügyészség a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indított egy feljelentés nyomán.

Békefy Lajos: Böjt - A túlzó, hamis becsvágytól az építő önmérsékletig


7 HÉT BÖJT – DE MIRŐL IS VAN SZÓ?

A túlzó, hamis becsvágytól az építő önmérsékletig

Európában, de a világ más részein is hamvazó szerdával kezdődik a böjti időszak, ami húsvétig tart. Ma már sokféleképpen gyakorolják: van például médiaböjt is. De hogyan alakult ki az egyházi évnek ez a rendje, és miről szól ma?

Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Hóeltakarítás Kolozsváron - FOTÓRIPORT


Álláslehetőség a Koinónia Kiadónál


ÁLLÁSLEHETŐSÉG A KOINÓNIA KIADÓNÁL

Felelős szerkesztőt és Kereskedelmi képviselőt keres a Koinónia Kiadó teljes munkaidős állás betöltésére. Alább olvasható az álláshirdetés:




2012. február 22., szerda

Kiss Gábor fotóblogja: Tökéletlen párhuzam

A fotó az alábbi linken tekinthető meg.

Hiterősítő imahét a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében


A Kolozsvár-Belvárosi és Monostori Unitárius Egyházközségek február 27-március 3. között hiterősítő felekezetközi imahetet szerveznek, hétfőtől, szombatig, délután hat (18.00) órától, a belvárosi egyházközség tanácstermében (Brassai S. utca 6. szám). Az imahetet előadásokkal teszik színesebbé. Az idei előadások témája az egészség kérdését kívánják megvilágítani. Ugyanakkor minden este a találkozás szeretetvendégséggel zárul. 

Az imahét programterve:

Békefy Lajos: Szabadság - felelősséggel

AZ EGYKORI NDK-S LELKÉSZ, GAUCK AZ ESÉLYES A NÉMET SZÖVETSÉGI ELNÖKSÉGRE

A nagy pártok megegyeztek támogatásában – különös politikai konstelláció várható

Az egykori NDK-ban felnőtt, majd Rostockban szolgáló protestáns lelkész, Joachim Gauck, aki később a Stasi aktákat felügyelő hivatal elnökeként végzett közszolgálatot, nagy esélyese a lemondás következtében megüresedett német szövetségi elnöki széknek. Személyét a Német Protestáns Egyház és a katolikusok is teljes bizalommal támogatják.  


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Bagdán Zsuzsi: Húshagyóra

Új kezdődik - a holnapi nappal a böjt. A folyamatról magáról nem fogok ide írni, mert ez, ha úgy veszem, a legszentebb magánügyem I.-vel, akit szeretnék közel, nagyon közel engedni magamhoz az elkövetkező időszakban. Elvégre is arról sem beszélnek mindenkinek az emberek, hogyan engedik közel, egészen közel magukhoz a szerelmüket - kivéve persze azokat, akik ebből élnek.


Bagdán Zsuzsi írása az alábbi linken olvasható. 

2012. február 21., kedd

A Kolozsvár Hidelvi Földész Dalárda megalakulásának 130 éves évfordulójára

Énekszótol hangos Kolozsváron a hidelvi kalandosok székháza a csendes téli estéken. A jelenleg huszonhattagú Hidelvi Földész Dalárda tartja próbáit Gombár Árpád karvezető szakszerű irányitásával minden hétfő este. A dalárda fennállásának 130-ik évfordulójára készűlödnek a kórustagok. Az 1882 – 2012 közötti években sok megpróbáltatást kellett megélnie a két világháborút megélt énekkarnak. A jelenlegi tagság zömmel a környék református egyházközségeiből szerveződőtt hóstáti gazdákból áll. A dalárda elnöke Szilágyi Ferenc és a jegyző Szilágyi Károly. A dalárda zászlaját 1890-ben avatták fel, amelyre a díszitő hímzést az akkori református püspök felesége Szász Domokosné varratta. A zászlót Budapesten újították fel 1910-ben, majd Héjja Béla által Kolozsváron, 1936-ban. A két világháborút megélt zászló megfakulva és megtépászva a kórus próbatermének sarkában várja a halaszthatatlanul szükségessé vált felújitást. Megfelelő anyagi támogatás hiányában azonban erre nincs lehetőség. Egyelőre a székház tetőzete és a külső falak vakolatának a felújítása a legfontosabb tennivaló.

Jenei Tamás: a belmisszió múltja és jelene - AUDIÓ

A Belmissziói Intézet igazgatójával, Jenei Tamással Szecsődi Árpád kollégánk beszélget 
a belmisszió múltjáról és jelenéről.



Kiss Gábor fotóblogja: Ebédidő


A sorozat többi képkockája az alábbi linken tekinthető meg.

Brit keresztények petíciót kezdeményeztek a melegházasság legalizálása ellen

Brit keresztény vallási vezetők, politikusok és magánszemélyek Coalition for Marriage (C4M) néven internetes petíciót kezdeményeztek a kormány szándéka ellen, amely 2015-re legalizálná a melegházasságot - közölte hétfőn a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.

9 éves az Agnus Rádió - sajtóvisszhang


Békefy Lajos: Határon túli reformátusok üzenetei


Megjelent a Presbiter idei első száma

Erdélytől Hollywoodig, Kárpátaljától Délvidékig terjed a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának horizontja a 21. évfolyam első számában. A nyitó oldal színes képei között Isten ősz papja, az öt éve elhunyt Dr. Csiha Kálmán erdélyi püspök tekint ránk szelíd mosollyal, versét Én hiszem címmel közli a lap. „Kérjetek, keressetek, zörgessetek!” felszólítás az indító mondata Csűry István királyhágó-melléki püspök újévi elmélkedésének. Alig lapozunk egyet, márisWass Albert gondolataival szembesülünk. Még a Magyar Presbiter rovat is, melyet Dr. Kis Domokos Dániel gondoz, Erdély költő szülöttjére, a 125 éve földi útra indult Áprily Lajosra emlékeztet az írás, s alkotása, az „Egyetlen vers”. 

Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható. 

Békefy Lajos: "Osztriga Apó" környezetvédő ENSZ-díja - A japán keresztyént a Zsoltárok Könyve inspirálta

Az Egyesült Nemzetek Forest Hero nevű díját vette át február 9-én New Yorkban Shigeatsu Hatakeyama, a halászból lett környezetvédelmi professzor. Egyike azoknak, akiknek addigi élete munkáját lerombolta a 2011. március 11-i nagy földrengés.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Békefy Lajos: 200 éve született az anglikán moralista és író Dickens

Twist Olivértől Copperfield Dávidon át a Mi Urunk életéig


Mi, mai ötvenesek-hatvanasok úgy nőttünk föl, hogy gyerekkorunknak élvezettel „fogyasztott" történetünk volt Twist Olivér, Copperfield Dávid históriája, meg a Karácsonyi ének, a Kis Dorrit vagy a Pikwick Klub. E feledhetetlen könyvek írójára, Charles Dickensre (1812-1870) emlékezett a világ az elmúlt napokban, hetekben. Ma is élő népszerűségét jelzi, hogy Japánban baráti társaságot alakítottak életműve megismertetésére és ápolására, nálunk a Karácsonyi ének rovásírással is megjelent. A Brit Királyi Pénzverde az évfordulóra portréjával díszített kétfontos érmét veretett, szülővárosa, Portsmouth pedig szobrot állít emlékére. W. Raban filmet forgatott Hajléktalan árnyak címmel, melynek szövege Dickenstől származik, s jelzi, hogy bizonyos élethelyzetek 200 éve sem változtak. Írásaiból számos film, és tv-játék született. Mi most a nálunk kevésbé ismert kis novellája, a Mi Urunk élete c. művének rövid bemutatásával, s néhány közmondásszerű gondolata közreadásával emlékezünk az egyik legnagyobb brit íróra.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

2012. február 19., vasárnap

Kiss Gábor fotóblogja: Parkolni tilos 2!

A sorozat többi képkockája az alábbi linken tekinthető meg. 

Misztótfalusitól a digitális egyházi médiáig - AUDIÓ, FOTÓRIPORT

Fennállásának 9. évét ünnepli a hétvégén az Agnus Rádió. Idén, a megszokottól talán kicsit eltérően két rendezvénnyel is vártuk azokat, akik velünk együtt akartak örülni annak, hogy Isten igéjét az éterben is sugározhatjuk.


Tibori Szabó Zoltán újságíró a média szerepéről beszélt

Békefy Lajos: Ez is Amerika! 100 000 dolláros "keresztyén Oscar"

A King James BBC-filmé és a „Bátorság – a becsület otthon kezdődik" című játékfilmé az Epifánia-díj 2012


Valóban, ilyen sem volt még. Berlinben a Berlinale tartotta izgalomban a filmvilágot, Hollywoodban a Hit és Értékek Gálája, amit idén 20. alkalommal rendeztek meg. Ezen február 10-én 100 ezer dollár (75.900 euró) pénzjutalommal kapta meg a legjobb keresztyén filmnek járó díjat a King James angol Bibliáról készített tv-film és a Bátorság című amerikai film. A zsűri véleménye szerint ezek 2011 leginspirálóbb alkotásai. A Bátorság programadó alcíme többet mond, mint az egyszavas főcím: A becsület otthon kezdődik. Az Alex Kendrick által rendezett játékfilm négy rendőr sztoriját ötvözi családtörténettel, aminek mindig meg van a pikantériája és a romantikája is.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Eltemették Csurka István drámaírót, politikust

Művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka Istvánt szombaton Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az ’56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra.



2012. február 18., szombat

Egy ezeréves koránnak emelnek múzeumot Kínában

Egy ezeréves koránnak építenek 4 millió jüanért (142 millió forint) múzeumot az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány muszlimok lakta településén.


A tunghsziangi (Dongxiang) autonóm megye vezetői a pénzből még az idén egy 800 négyzetméteres múzeumot hoznak létre kiállítótermekkel, digitális kivetítőkkel. Az értékes tárgyra egy figyelőrendszer fog vigyázni. A környék jellegzetes - nemzetiségiek lakta - épületeit ugyancsak rendbe hozzák.

Az ortodox egyházé a máramarosszigeti kultúrpalota

A romániai Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán immár megfellebbezhetetlenül az ortodox egyház tulajdonába került a máramarosszigeti kultúrpalota - írja a Krónika erdélyi magyar napilap.


Nem sikerült a máramarosszigetiek egy csoportjának peres úton érvényteleníteni azt a restitúciós határozatot, amely az ortodox egyháznak juttatta a város szecessziós stílusban épült kultúrpalotáját. A Krónika erdélyi magyar napilap beszámolója szerint a román Legfelsőbb Bíróság az elmúlt napokban immár megfellebbezhetetlenül és jogerősen kimondta, az épület a Máramaros és Szatmár Megyei Ortodox Püspökségé.

Erdélyi segítség a romániai hókárosultaknak

Több segélyakció indult Erdélyből a romániai Vrancea és Buzau megyei hókárosultak megsegítésére.


A romániai nagymennyiségű havazás és hófúvás következtében Vrancea és Buzau megyékben több száz település nem megközelíthető, napok óta dolgoznak a román belügyminisztérium alakulatai a hó eltakarításában, és a nehéz helyzetbe került emberek kimentésén.

Erdő Péter: a szétszórt világban gondolkodásra van szükség - INTERJÚ

Az egyház és a kultúra kérdéseiről, értékekről, civilizációkról, a magyar-vatikáni államközi szerződésről nyilatkozott egyebek között a Vatikánban szombaton kezdődő konzisztórium előtt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Rómában az MTI-nek.





Bíborosokat iktatott be XVI. Benedek pápa

A katolikus egyház huszonkét új bíborosát iktatta be a Szent Péter-bazilikában tartott konzisztóriumon XVI. Benedek pápa, s a bíborosi kollégium előtt szólt az egyház vezetőinek feladairól.


Huszonkét új bíborost kreált a Szent Péter-bazilika főoltáránál XVI. Benedek pápa a bíborosi kollégium eddigi tagjai előtt. A beiktatott bíborosok közül tizenhat európai, egy brazil, két ázsiai, három észak-amerikai. Heten olaszok, tízen a római kúria tagjai. A huszonkét bíborosból tizennyolc nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó.

Új műsorigazgató a Mária Rádiónál

Dúl Géza plébános (képünkön) lett a magyarországi Mária Rádió új műsorigazgatója a Mária Rádió Egyesület elnökségének döntése alapján. A kinevezéshez Erdő Péter bíboros és a Mária Rádió világcsaládjának elnöksége is hozzájárult – közölte a médium az MTI-vel. Mint írták, Dúl Géza a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense, a váci egyházmegye cigány kisebbségi lelkésze, aki több mint egy évtizede szorgalmazta a rádió elindulását. 

Békefy Lajos: Berlinale: Szenvedélyesen Istenről és művészetről

Keresztyén filmek a 62. berlini nemzetközi fesztiválon


A német fővárosban a berlini maci 62. alkalommal hirdet a filmek nagy seregszemléjét. A már világszámmá előlépett filmfesztiválon, és a filmek európai piacán, amit február 9-19. között tartanak, magyar film is versenyez. Érdekesség, hogy futnak olyan filmek, amelyek a mozi, a művészet és egyház, illetve Isten viszonyát vetik fel, értelmezik újszerűen. „A filmek egy részének kifejezetten van filozófiája és teológiája" – nyilatkozta az egyik püspök. Idén is működik az Ökumenikus Film Zsűri, amely három díjat oszt ki, ezekkel 2 500 euró pénzjutalom is jár.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható. 

Bagdán Zsuzsi: A kör bezárul



A történetek ott érhetnek csak véget, amikor visszatérnek önmagukba - a legkisebb királyfi feleségével hazájába, az ember a porba, ahonnan vétetett, a pénz a zsebbe, ahonnan kivették, hogy kölcsönadják. Most ért véget a fogas történetemet elindító gesztus: az üveggolyó-hadművelet.




Bagdán Zsuzsi írása az alábbi linken olvasható.

2012. február 17., péntek

Egyházzenei hangverseny a kolozsvári Szent Mihály templomban

MUSICA TRANSILVANICA címmel hangversenyre kerül sor február 18-án, szombaton este 7 órától a főtéri Szent Mihály-templomban, a Szent Cecília kórus és kamarazenekar előadásában. 

Műsoron kizárólag olyan zeneszerzők művei szerepelnek, akik Erdély valamely városában alkottak: Michael Haydn, aki Patachich Ádám püspök zenekarát vezette Nagyváradon 1760 és 1762 között; Anton Hubatschek a nagyszebeni kincstár pénztárosa volt, de emellett gazdag zeneszerzői és karmesteri tevékenységet folytatott; Ruzitska György, a Bánffy család zenei oktatójaként jött Bécsből, és egész életét Kolozsvár zenei életének szentelte. Rövidebb lélegzetű művek mellett felcsendül Ruzitska György I. miséje, amelyet 1819-ben komponált. A kórus, a szólisták és a zenekar mellett szerepet kap az oboa, amelyet Hary Noémi szólaltat meg. Szólisták: Molnár Mária, Mányoki Mária és György Róbert. Koncertmester: Vincze-Dallos Csilla. A belépés ingyenes. 

Forrás: Szabadság, közlemény.

Mihály Noémi: Kékkabátos

Több mint egy hétig nem láttam. Pedig sok hó hullott, hideg is volt, sepregetni kellett volna, hogy el tudjanak járni a gyalogosok.


A bácsi rendszerint kilenc és tíz óra között söpörte a járdát minden reggel. Szürkéskék köpenyéről ismertem fel.

Mihály Noémi Katalin írása az alábbi linken olvasható.

Juhász Tamás: A kátéhoz tisztelettel és félelemmel kell közeledni - AUDIÓ

Több híradásból is tudjuk, hogy a Heidelbergi Káté új változatát készíti elő egy erre felhatalmazott bizottság, a Generális Konvent megbízásából. Nem egy új fordításról van szó, hanem a két jelenleg használatos Káté-fordítást vetik össze, és egy egységes szöveget akarnak kiadni, amelyet minden magyar református egyházkerületben használnának. Ennek kapcsán kerestük meg dr. Juhász Tamást, a Protestáns Teológiai Intézet tanárát, akit nem csak erről a munkáról kérdeztük, hanem személyes élményeire is kíváncsiak voltunk, megkérdeztük tőle, hogy szerinte mi a legvonzóbb a Kátéban, illetve néhány gyakorlati tanácsot is kértünk tőle, hogy hogyan viszonyuljunk ma a Kátéhoz? 




Interjú: Kiss Gábor

Békefy Lajos: Allah haragját vonja magára az, aki ezt a bálványimádást megünnepli

MALAJZIA: A MUZULMÁNOK ÉS A VALENTIN-NAP

Allah haragját vonja magára az, aki ezt a bálványimádást megünnepli


(Kuala Lumpur) - Idén Malajzia lesz a március első péntekjén világszerte megtartásra kerülő ökumenikus világimanap házigazdája és témája. A muzulmán többségű országban az alkotmányosan deklarált vallási tolerancia ellenére sem egyszerű a keresztyének helyzete. Erre legutóbb a Valentin-nap körüli megnyilatkozások adnak szemléletes és aktuális példát. A szövetségi kormány állásfoglalását február 14, Valentin-nap előtt adta ki. Bár mögöttünk van ez a nap, de a gondolkodásmód messze nem változik. S ezzel a maláj keresztyéneknek hosszú távon kell szembesülniük. Ismerkedjünk meg mi is ezzel a szemlélettel.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható. 

2012. február 16., csütörtök

Kiss Gábor fotóblogja: Hó eladó!

A fotó az alábbi linken tekinthető meg.

Kiss Gábor fotóblogja: Végállomás

A fotó az alábbi linken tekinthető meg.

A Keresztalja februári legújabb számából


A humor, bár nem idegen a kereszténységtől, mégsem annyira magától értetődő, a hit komolyságával sokszor nehezen egyeztethető össze – írja legfrissebb számában a Keresztalja katolikus hetilap a nemsokára véget érő farsangi időszak apropóján. A cikkben Urbán Erik a csíksomlyói kegytemplom igazgatója és Vízi Zakariás plébános mellett megszólal Tóth Szabolcs is, a Szomszédnéni Produkciós Iroda humorcsapat tagja is, továbbá az is kiderül, hogy volt-e Jézusnak humorérzéke.



9 éves az Agnus Rádió - ünnepeljünk együtt!

MEGHÍVÓ

Az Agnus Rádió 9születésnapját  két rendezvénnyel, 2012. február 17-én és19-én ünnepeljük meg.

Szeretettel várjuk a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termébe péntek du. 6 órára, hogy Misztótfalusi Kis Miklós halálának 310. évfordulója kapcsán együtt gondoljuk tovább azt, hogy miként használhatjuk fel jobban az írott és elektronikus sajtó lehetőségeit az örömhír továbbadására.

Vasárnap, 19-én 16 órától, az Apáczai Líceum dísztermében játékos együttlét  lesz, ahol Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából a néhai fonóhoz hasonlóan  mesemondás, népi muzsika, népi tánc, játék várja az ünneplőket. A tombola és torta sem marad el. 

Szeretettel várjuk!

2012. február 15., szerda

Kiábrázolódik bennetek Krisztus – Fotópályázat

A Szatmári Református Egyházmegye meghirdeti digitális fotópályázatát Kiábrázolódik bennetek Krisztus címmel.


A pályázat védnöke: A Szatmári Református Egyházmegye




A fotópályázat támogatói: Carmen Neamt ügyvédnő, Al Capone Pizzéria és a Harag György Társulat – Szatmárnémeti Északi Színház


A pályázat témája, amint a cím is mutatja: kiábrázolódjék bennünk a Krisztus. (Gal 4, 19) Olyan fotókat várunk, amelyek egy gyülekezet életét, templomát ábrázolják, de olyan képeket is elfogadunk, amelyek egy család krisztusi szeretetét mutatják. “Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Ezt a “fényt” szeretnénk látni a képeken.

Kolozsváron a Watermark evangélikus ifjúsági csoport

Kedves ifi-munkások, vallástanárok, gyerekmunkások, teológusok, lelkészek, pedagógusok, ifisek, érdeklődők!

Watermark evangélikus ifjúsági csoport műhelymunkát tart gyerekekkel és fiatalokkal (és nem csak) foglalkozó munkatársak számára.




Kiss Gábor fotóblogja: Kapaszkodás

A fotó az alábbi linken tekinthető meg. 

Fábián Tibor: A korlátlan felelősség éve

Mélyülő krízisek éveként emlékszünk majd 2011-re. Államok és emberek küzdöttek a stabilitás megtartásáért. A küzdelem persze általában erőkifejtést jelent, erre azonban csak kevesen voltak képesek. Helyesebb hát a sodródás kifejezést használni. A krízis, legyen az gazdasági, családi vagy bármily más jellegű, polipként ragad meg, s örvényként játszik az áldozattal.


Fábián Tibor írása az alábbi linken olvasható. 

Fábián Tibor: Kié vagy?

„Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.
Azt értem, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.
Vajon darabokra osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,11-13)


- Kié vagy? Pálé? Kéfásé? Kéfásé?! Jaj, úgy megkönnyebbültem... Na akkor nyitottan beszélhetünk.



Fábián Tibor írása az alábbi linken olvasható.

Fábián Tibor: „Lélektől lélekig haladó misszió”*

A kórház, a betegség, a testi nyomorúság látványa megtanít hallgatni. Locsogás helyett megfelelő időben szólni és éretlen emberi szavak helyett az élő és ható Igébe kapaszkodni. Steinbach József lelkész-püspök erről így fogalmaz: „megdöbbentő, hogy milyen érzéketlenek tudunk lenni, miközben egyfolytában beszélünk, és mindent megmagyarázunk. Hallgatni, csendben és őszintén odaállni valaki mellé alig tudunk. A csendes, őszinte részvét a legtöbb, amit igazán súlyos helyzetekben ember adhat az embernek. Ha igazán nagy baj van, nem is vagyunk többre képesek. Egy valaki képes ennél többre: aki el is tudja venni kínjainkat, el is tudja hordozni helyettünk azt. Ez többnyire nem azt jelenti, hogy szűnik a kín (persze ez a csoda is adathat!), hanem hogy az Ő erejével, alázattal elhordozható lesz az.”


Fábián Tibor írása az alábbi linken olvasható. 

Kiss Gábor fotóblogja - Parkolni tilos!


A sorozat többi képkockája az alábbi linken tekinthető meg.

Békefy Lajos: A csend ereje - Maggie Mama hárompercese

Az egyiptomi nyomornegyedek „üdvöskéje", a szelíd és alázatos Maggie Gobran, az utcagyerekek nyelvén kairói Teréz anyának titulált kopt keresztyén gondolataira legalább annyira érdemes odafigyelnünk, mint kivételes szolgálatára. Hiszen ő nem csak az egyház első mártírjáról, István vértanúról elnevezett Stephen's Children nevű szervezetével végez pótolhatatlan munkát a 65 gyermektáborban, 80 kórházban és ugyanennyi oktatási intézményében, valamint az általuk támogatott 27 953 családban. Hanem Isten előtti csendben és mélységes alázatban megfogant szavaival, gondolataival is. Gondolat és tett nála egymást erősíti, hitelesíti. Ezúttal gyógyító szavait idézzük. Minden ok meg van arra, hogy megkapja a Nobel-békedíjat, amire őt sok-sok ezer szegénye mellett az USA öt szenátora is javasolta.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Bagdán Zsuzsi: Kórházfarsang

Aki tudta, hogy Szent Bálint nemcsak a szerelmesek és a lelkibetegek (!), hanem az epilepsziások védőszentje is, az lélekben kap tőlem egy saját kezűleg készített marcipánszívet. De szót se többet a társadalmat (férfi-nő; szingli-nem szingli; amerikás-busós) megosztó ünnep(?)napról! Legfeljebb úgy, mint a farsang része.


A teljes írás az alábbi linken olvasható.

35 éves a kolozsvári táncház


Az első erdélyi táncházat 1977. februárjának egyik csütörtökén (érdekes, hogy a közösségi emlékezet a pontos dátumot nem rögzítette), a kolozsvári Bábszínház klubtermében tartották. Erre az eseményre emlékezünk egy kétnapos rendezvény keretében 2012. február 24-én, pénteken és 25-én szombaton, a kolozsvári Tranzit Házban (Malom /Bariţiu utca 16. szám). A kétnapos eseménnyel nemcsak a kezdet, hanem az elmúlt 35 év megünneplésére teszünk kísérletet, meghívva mindazokat, akik valaha muzsikáltak, táncot tanítottak vagy szervezték, aktívan támogatták a „mindenkori” kolozsvári táncházat, legyen szó annak bármelyik helyszínéről is (Bábszínház, Monostori úti Művelődési Otthon, Vasas Klub, Diákház, Német Fórum, Tranzit Ház, Heltai vagy Bulgakov, hogy csak a fontosabb helyszíneket említsük).


2012. február 14., kedd

Békefy Lajos: „Lődd szíven, én gondolkodás nélkül megtettem…"

„VÖRÖS KÉZ VASÁRNAPJA": NE LEGYENEK TÖBBÉ TINI-KATONÁK!


Az ENSZ döbbenetes adatai szerint a világon csaknem 250-300 000 gyermek tanulja, gyakorolja a gyilkolást. Ez elleni tiltakozásként 2002 óta világszerte bevezették a „Vörös Kéz Napját", amire idén február 19-én, vasárnap kerül sor. A tiltakozás jelképét először New Yorkban mutatta be Ban Ki Moon ENSZ-főtitkár 2009-ben. A forrongó kontinensen, Afrikában csak Kongóban több, mint 30 000 gyermekkatona kezében láthatók kalasnyikovok és egyéb öldöklő eszközök. Nekik nem volt gyermekkoruk.


Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Beiktatták az új protestáns tábori püspököt, Jákob Jánost


Beiktatták Jákob János ezredest protestáns tábori püspököt Budapesten, 2012. február 14-én délután a Nagyvárad téri Református templomban. Beiktatását Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke végezte. Kinevezését Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át korábban.


Fotó: Kalocsai Richárd

A Harangszó februári második számából


„A böjt értelme: magunkat jobban Isten szolgálatára szánni.” – írja Böjti tanácsok gyülekezeteink számára címmel Fodorné Nagy Sarolta. A téma folytatódik A Lélek csendje rovatban is. Balázsné Kiss Csilla A böjtölés lelki alapozás címen fogalmazza meg igei gondolatait.

Nő a katolikus egyházból hivatalosan kilépő lengyelek száma


Nő a katolikus egyházból hivatalosan kilépő (aposztáta) lengyelek száma; a néhány éve kezdődött jelenségről az egyházban megoszlanak a vélemények, a püspöki kar várhatóan márciusban egységesíti a hivatalos eljárás folyamatát.

Az iszlám világban általánossá vált a keresztényellenesség - Gyilkosságok és csonkítások: félelemben élni


Gyakran hallani arról, hogyan bántalmaznak mohamedánokat Nyugaton, és arról is, hogy az arab tavasz harcosai a zsarnokság ellen küzdenek. Valójában azonban egészen másfajta háború zajlik a világban, egy olyan el nem ismert küzdelem, amely emberéletek ezreit követeli. Keresztényeket öldösnek az iszlám világban a vallásuk miatt, és ez az öldöklés olyan méretű, hogy a Newsweek amerikai hírmagazin példákkal alátámasztott átfogó elemzése szerint indokolt világméretű riadót fújni miatta.
   

Kedden iktatják be az új protestáns tábori püspököt


Az új protestáns tábori püspököt kedden iktatják be hivatalába Budapesten, a Nagyvárad téri református templomban.



Közösen farsangolnak a kolozsvári református ifisek


Az RTV kolozsvár magyar adásának programja 2012 február 20-26. között


TVR Cluj

Hétfő-péntek 16.00-17.00
           
ERDÉLYI FIGYELŐ - közéleti, kulturális, családi, közösségi és színes magazinműsor élőben minden hétköznap.
(újravételben minden hétköznap 9.00-10.00 között)
..................

Kiss Gábor fotóblogja: Becsapódás

A kép az alábbi linken tekinthető meg.

Papp Béni - Nagyvárosi evangélizáció: Hogyan érjük el az egyházon kívülieket? - AUDIÓ

Papp Béni, a Marosvásárhely Cserealja gyülekezet lelkipásztora február 3-én, pénteken Nagyvárosi evangélizáció: Hogyan érjük el az egyházon kívülieket? címmel tartott előadást a protestáns Teológiai Intézet tanévkezdő csendesnapjain. A felvételt a Protestáns Teológiai Intézet készítette. 


Az előadás hanganyaga letölthető az alábbi linkről.

Miniszteri rendelet védi a Házsongárdi temető 394 műemléksírját


Kelemen Hunor kulturális és  örökségvédelmi miniszter rendelettel erősítette meg a Házsongárdi temető egyéni műemlékké nyilvánított sírjainak a védettségét.

Diószegi Benjamin és Szőcs Kristóf zongoraestje a Györkös Mányi Albert Emlékházban

Diószegi Benjamin és Szőcs Kristóf zongoraestjére kerül sor 2012. február 14-én, kedden 19.30 órától az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5/1.).


Kedvezményes vásár a Könyvtérben


Február 18-25 között kedvezményes vásárt hirdet a Könyvtér a Mărginașa utca 42. (Ursus sörgyárral szembeni kis utca) alatti üzletében, Kolozsváron. Minden könyvre 10-50% árengedmény lesz, valamint 5-10 lejes gyermekkönyvek, keresztény könyvek és angol nyelvű könyvek közül is lehet válogatni. Az Osiris Kiadó és a Koinónia Kiadó könyvei 20-30% kedvezménnyel vásárolhatók meg. Az üzlet órarendje: hétfő-péntek 10-18., szombat 10-14. 

(közlemény)

Lőrincz István - A lelkipásztor kísértései - AUDIÓ

Lőrincz István, a Marosvásárhely-Alsóvárosi gyülekezet lelkipásztora február 4-én, szombaton a Lelkipásztor kísértései címmel tartott előadást a protestáns Teológiai Intézet tanévkezdő csendesnapjain. A felvételt a Protestáns Teológiai Intézet készítette. 


Az előadás letölthető az alábbi linkről.

Békefy Lajos: USA-képviselők "lobbiznak a Nobel-békedíjért Maggie Mamának

Korábbi híradásunkból ismeretes, hogy az egyiptomi kopt keresztyén Maggie Mamát Nobel-békedíjban részesítése érdekében az amerikai kongresszus öt képviselője levelet írt az oslói Nobel-bizottsághoz. Az elmúlt héten nyilvánosságra hozták a levelet. Ebből idézünk most nagyobb terjedelemben. Isten különös történelmi vezetését láthatjuk abban, hogy miközben az arab politikai tavasz Egyiptomban is véres és könnyes nyomokat hagy sok emberben, koptok házait gyújtják fel, aközben Maggie Mama szelíden folytatja felszabadító szolgálatát a szegények, a gyermekek között. 

 Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható.

Békefy Lajos: A médiák hallgatnak a keresztyének elleni háborúról

A szomáliai-holland politikusnő, Ayaan Hirsi Ali a muszlim országok keresztyénjeinek helyzetéről

A szomáliai származású, ma Amerikában élő írónő és politikus, aki ateistának vallja magát, megsokallta, s ezért fellépett a keresztyénüldözés ellen, ami a muszlim országokban tapasztalható. Két könyve jelent meg magyarul: „A hitetlen" és „Az engedetlen". Legutóbb az amerikai Newsweek című magazinban fejtette ki véleményét, illetve tapasztalatait.

Békefy Lajos írása az alábbi linken olvasható

Semmi vs. szeretet – avagy kezdd magaddal!

Rendkívüli ifjúsági istentiszteletnek adott otthont február 5-én, vasárnap 12 órakor a brassói Reménység Házi gyülekezet. Mintegy 45 fiatal vett részt a gyülekezet tagjaival ezen az alkalmon. 

Kétezerhúsz. Jövőkép. Újratervezés

Minden 2020 irányába mutat. Akár kényszerhelyzetnek is mondható, viszont mi inkább úgy tekintünk rá, mint egy olyan lehetőségre, amelyben környezetünk sajátosságait figyelembe véve és alkalmazkodva az európai és romániai trendekhez alakíthatjuk ki azt, milyen Erdélyt szeretnénk megélni 2020-ban.


2012. február 11., szombat

II. SzalonnaFeszt – Alkotói pályázat


Magyar értelmező szótár így mondja:

Kiss Gábor fotóblogja: Tópart


A sorozat többi képkockája az alábbi linken tekinthető meg.

V. Jótékonysági Farsangi Bál Szamosújváron

A szamosújvári Téka Alapítvány 2012. február 18-án, este 19 órától szervezi meg az V. Jótékonysági Farsangi Bált a Conte étteremben. A rendezvény célja az, hogy támogatást szerezzenek az alapítvány keretén belül működő mezőségi szórványkollégium fenntartására.


Szarka Miklós evangelizációja a Kolozsvár Tóvidéki gyülekezetben

JÉZUS – ÉN – MI

Növekedésem Jézusban, és ennek gyümölcsei házasságomban
és családomban.


Megújult a debreceni Református Kollégium főépülete


Megújult a debreceni Református Kollégium főépülete; a több, mint egy évig tartó korszerűsítéshez csaknem 400 millió forint európai uniós forrást és 40 milliós önerőt használtak fel - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök szombaton Debrecenben.