Agnus Rádió

Ismét égnek a kopt házak Egyiptomban - VIDEÓ

2012-01-21T19:17:00.004+02:00

Vízkeresztkor gyújtogattak a szalafisták

Néhány arab és angol nyelvű hírügynökség gyorshírben jelentette, hogy Egyiptom déli részén, a Rahmanija-Kebli nevű faluban keresztyénellenes muszlim akcióra került sor. A kopt-ortodox egyházban vízkeresztet ünnepelnek, s a hívők csütörtök este templomba mentek. Ez alatt történt az akció, amit a választásokkal is összefüggésbe hoznak. Ismeretes, hogy az elmúlt évben Egyiptom és a világkeresztyénség legősibb egyházában, a csaknem 2000 éves Kopt Ortodox Egyházban több barbár támadás érte őket, közel 200 halottjuk és ezres nagyságrendben számlálható sebesültjük lett a muszlim támadások miatt.

Az arab tavasz a koptoknak égető sivatagi pokol

Korábban beszámoltunk arról, hogy a 2011-es esztendőben hány brutális támadás érte a Márk evangélista által az első században alapított Kopt Ortodox Egyház templomait, hívőit, otthonaikat. A mintegy 8 millió hívőt számláló egyiptomi koptokat már a 2011. év első napján merénylet érte Alexandriában. A robbantás 21 embert megölt, 79-et megsebesített. Március 4-ről 5-re virradólag a muszlimok felgyújtottak Soleban egy templomot. Május 7-én súlyos összecsapások voltak koptok és muszlimok között Imbababan. 15 halott, 55 súlyos sérült. Október 9-én Kairóban egy templom felgyújtása után utcai összecsapások robbantak ki, legalább 40 halottal és közel 350 sebesülttel. Az összecsapásokat, muszlim akciókat a nemzetközi államközösség és vallások vezetői is elítélték. És most itt az újabb támadás.

Hívők a templomban vízkeresztkor, lakásaikat közben felgyújtják

Az amatőr videofelvétel tanúsága szerint a dél-egyiptomi Qena tartomány Rahmanija-Kebli nevű falujának több részén kigyulladtak a keresztyének házai. Tulajdonosaik sajtójelentések szerint az esti vízkereszti hálaadáson vettek részt. Szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a házakat és a boltokat is megrongálták a támadók, miközben Allahu Akbar-t (A leghatalmasabb Allah) kiáltottak. Jelenlegi ismeretek szerint senkit nem öltek meg. Viszont az szintén ismertté vált az AINA asszír hírügynökség jelentéséből, hogy több helyszínen ott voltak a biztonsági erők, de nem avatkoztak közbe. A tűzoltók a gyújtogatás után 90 perccel érkeztek a helyszínre.

Kopt parlamenti képviselők szerint az erőszakos cselekménynek hátterében a parlamenti választások körüli fontolgatások és számítgatások húzódnak meg. A szélsőséges szalafisták meg akarták akadályozni, hogy a koptok, akik a faluban a lakosságnak több, mint 50 %-át teszik ki, a két mérsékelt muszlim jelöltre szavazzanak. Egyik szemtanú azt állította, hogy „Rahmanija-Kebliben ma egyetlen kopt sem tud szavazni, így a szalafisták nyerik ma választást”. A koptokat erőszakkal megakadályozták abban, hogy szavazni menjenek.

Egy amerikai tv állomás, a WAY Tv felvételeket készített a helyszínen, megszólaltatta Oszama rendőrparancsnokot, aki így nyilatkozott: „Minden OK”.

Ugyanakkor csütörtökön történt egy másik incidens is. A Qaliubia Tartomány Bahteem helységében található Abu Makka nevű kopt templomba nagyszámú szalafista és a Muszlim Testvériség Mozgalom tagjai nyomultak be, s arról tájékoztatták a jelenlévő hívőket, hogy a templomnak „nincs működési engedélye”, így abban senki sem imádkozhat. Az egyik muszlim azt is kifejtette, hogy az 1300 négyzetméter alapterületű templom igen alkalmas lesz mecsetnek és kórháznak.

Marcus, Shubra-el-Kayma kopt püspöke volt ott a templomban, ami még nem teljesen épület fel, de az esti epifániai misét végezte. Sikerült ugyan befejeznie a megzavart istentiszteletet, miközben a gyülekezet még nem tudta, hogy mi történt a másik faluban. De a muszlimok megfenyegették őket még a templomban azzal, hogy „holnap visszajövünk”. Holnap talán Rahmanija-Kebli sorsára kerül az ő falujuk is?

A kopt egyház jelképén, a cikk elején látható kopt kereszten a felirat, ami az egymást metsző szárak mellett egy-egy szóban olvasható, így hangzik: Jézus Krisztus Isten Fia. A liturgiában hozzáteszik ezt is: Könyörülj rajtunk!

Ugyan ez a mondat a koptoknak közel 2000 éves ősi evangéliumi hitvallásuk, és hitük kiállta az idők próbáját, de a véres 2011 után jöhetett volna végre békésebb 2012. Nem úgy tűnik. Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtuk!

Forrás: aina.org;
Írta: dr. Békefy Lajos

A Harangszó januári második számából

2012-01-21T19:11:00.003+02:00

Nemzeti imádságunk évszázadairól ír a királyhágómelléki reformátusok lapjának legújabb számában Csohány János. A Harangszó emellett évértékelő interjút közöl Csűry István püspökkel, illetve a közelmúltban elhunyt Bajnai Csaba lelkipásztorra emlékeznek pályatársai.

A békességszerző küldetést és a szolgálatot vállalók segítését tartja hangsúlyosnak az elmúlt évben tett 61 gyülekezeti látogatásáról szólva ft. Csűry István királyhágómelléki püspök, a vele készült évértékelő interjúban. Szintén a lap címoldalán olvasható Eszenyeiné Széles Mária vezércikke. Címe: A feltétel.

A Református élet rovatban ezúttal a magyargoroszlói templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteletről és a végvári református iskola centenáriumáról olvashatunk beszámolókat.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajnai Csaba avasújvárosi lelkipásztorra emlékezik a lap Mementó oldalán, a volt évfolyamtársak részéről Farkas Antal, valamint a Nagybányai Egyházmegye képviseletében Varga Károly.

A Presbiter oldalon Venter Miklós az aradi presbiteri szövetség jubileumi konferenciájáról és az anyaországi testvérszervezetnek a sport és egyház kapcsolatát taglaló rendezvényéről számol be.

A Mozaik rovatban nemzeti imádságunk évszázadait foglalja össze Csohány János, az Ajánlóban pedig az egységes református egyház lapjának legújabb számáról, illetve a Kálvincsillag királyhágómelléki témáiról olvashatunk.

A híroldalon Müller Dezső lelkész-költő legújabb könyvének váradi bemutatójáról, az egyházkerületi bibliaismereti vetélkedő döntőjéről, az élesdi eklézsia zenei rendezvényéről és Vérvölgy anyaországi testvérkapcsolatáról találunk írásokat.

A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap világhálós kiadása a harangszo.blogspot.com oldalon olvasható.

Respect Raed Arafat - FOTÓRIPORT

2012-01-12T14:13:00.000+02:00

Mintegy százan – többnyire fiatalok – gyűltek össze tegnap este Kolozsvár főterén, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az új egészségügyi törvény ellen, illetve támogatásukról biztosítsák Raed Arafatot. „Ne ítéljenek halálra!”, „Bízunk Raed Arafatban!”, „Tisztelet Raed Arafatnak!”, „Az egészségnek nem kell luxuscikké válnia!”, „Támogatjuk a SMURD-ot!” stb. jelszavakat tartalmazó feliratokat hirdettek. A civil és diákszervezetek által kezdeményezett tüntetés békésen és csendben zajlott.

Fotó: Kiss Gábor
Szöveg: Szabadság

Az evangélikusok a reformáció és a nők tematikus évét rendezik meg jövőre

2011-12-28T11:30:00.000+02:00

A reformáció és a nők kapcsolatáról rendez tematikus évet jövőre a Magyarországi Evangélikus Egyház, Hivatásunk az élet mottóval. Az eseménysorozat része a 2017-ben esedékes, a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartandó jubileumi ünnepséget előkészítő tematikus esztendők programjának - mondta az egyház elnök-püspöke az MTI-nek.

Gáncs Péter közölte: a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi összejöveteleken arról tartanak majd különböző formákban eszmecserét, hogy miként lehet megtalálni a nők helyét a modern társadalomban, hogyan lehetnek a nők egyszerre keresztény édesanyák és munkavállalók, akiknek a munkahelyükön is helyt kell állniuk.

Mint az elnök-püspök elmondta, a reformáció a lelki értelemben vett felszabadításon túl a többi között a család és a nemek kapcsolatában is hozott újat azáltal, hogy a vallásreformot elindító Luther Márton kilépett a szerzetesi közösségből, feleségül vett egy volt apácát, és vele a családi élet örömeiben is részesült.

A reformáció hozta magával azt is, hogy a legtöbb protestáns egyházban - a baptisták és néhány kisebb egyház kivételével - a lelkészi hivatásra felszentelik a nőket. Magyarországon az evangélikus lelkészek egyharmada nő, sőt egy püspökhelyettes és két esperes is van közöttük - mutatott rá Gáncs Péter.

Emlékeztetett arra, hogy az idén a reformáció és a szabadság kapcsolatát járták körül a különböző egyházi fórumokon. Úgy fogalmazott: "több mint húsz évvel a rendszerváltás után érezzük, hogy a szabadság egyszerre ajándék és kísértés", utóbbi akkor fordul elő, "ha rosszul élünk vele".

Egyházkerületi és országos szinten, valamint lelkészértekezleteken is megjelent ez a téma. Ezeken egyebek mellett arról esett szó, hogy "a szabadság elköteleződés a jóra, a másik ember szolgálatára", s hogy "mindent szabad, de nem minden használ", azaz "a másik ember bizonyos szempontból a szabadságunk korlátját jelenti, tehát nem valósíthatjuk meg önmagunkat mások kárára" - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Elkezdődött az idei taizéi találkozó Berlinben

2011-12-28T11:28:00.002+02:00

Megkezdődött a Taizéi Közösség éves ökumenikus vallási találkozója, amelyre mintegy 70 országból összesen 30 ezer fiatalt várnak a német fővárosba.

Az idei - sorrendben 34. - rendezvénysorozat az Úton egy új szolidaritás felé címet viseli. A résztvevők egyebek között a társadalmi összetartás és a gazdaság összefüggéseiről hallgathatnak előadásokat, és megismerhetik a menekültekkel foglalkozó civil szervezetek munkáját. A programban szerepel találkozó olyan berliniekkel, akiknek élettörténetét meghatározó erővel befolyásolta a várost évtizedekre kettészakító fal, ötszáz jelentkező pedig felkeresheti a német törvényhozás alsóházának otthont adó Reichstagot, ahol találkozót szerveznek számukra parlamenti képviselőkkel. A több tízezer fiatal keresztény minden nap közös imádságon is részt vesz. Az ötnapos találkozó résztvevőinek elszállásolásáról 200 berlini keresztény templom közössége gondoskodik, a városba látogató fiatalokat önként és ingyen látják el.

A Taizéi Közösség most először tartja év végi találkozóját az újraegyesült Németország fővárosában, ugyanakkor nem ez az első nagyszabású rendezvénye a városban. Roger testvér, a közösség alapítója 1986-ban, a rendszerváltás előtt három évvel engedélyt kapott a keletnémet hatóságoktól, hogy beutazzon Kelet-Berlinbe, az egykori NDK fővárosába, ahol ebből az alkalomból 6 ezren gyűltek össze. A hatóságok feltétele az volt, hogy nyugatiak nem vehetnek részt a találkozón.

Az idei rendezvényt a közösségnek címzett külön üzenetben üdvözölte többek között Klaus Wowereit berlini polgármester, XVI. Benedek pápa, Kirill moszkvai pátriárka, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár.

A nemzetközi találkozókat minden évben más helyszínen megszervező közösség arról a franciaországi Taizé településről kapta a nevét, ahol 1940-ben megalapították. Ökumenikus alapon szerveződik, egyetlen egyház fennhatósága alatt sem áll, de jó kapcsolatokat ápol valamennyi keresztény egyházzal és a nem keresztény vallásokkal is.

A közösség minden esztendő fordulóján ökumenikus ifjúsági - úgynevezett taizéi - találkozót szervez európai nagyvárosokban, azzal a céllal, hogy közösen gondolkodjanak adott témákban, együtt imádkozzanak, és közös mulatsággal búcsúztassák az óévet, köszöntsék az újat. Budapest eddig kétszer, 1991-ben és 2001-ben adott otthont a rendezvénynek.

Moszkvában a keresztyénüldözésről tárgyaltak

2011-12-11T21:53:00.001+02:00

Az utóbbi időben egyre több nemzetközi konferencia, hírügynökségi jelentés, akció foglalkozik a keresztyénüldözés világszerte, s már Európában is mutatkozó aggasztó jelenségeivel. Naponta mintegy 200 ember veszti életét valahol a világban keresztyén hite és meggyőződése miatt. Ádvent kezdetén Moszkvában is sor került arra a nemzetközi konferenciára, amelyik a keresztyénekkel szemben elkövetett diszkriminációkról és az üldözésről szólt. Az Orosz Ortodox Egyház Külkapcsolatainak Hivatala Moszkvában weblapján öt nyelven (orosz, angol, görög, olasz, francia) számolt be a nem mindennapi eseményről. Interneten nyomon lehet követni, hogy a hatalmas országban az egyházi sajtó beszámolt az eseményről. És hogy a napi sajtó, a tv és a rádió mennyire részletezte ennek a konferenciának a jelentőségét? Ezt már kevésbé lehet feltérképezni, pedig az ilyen témák és konferenciák nagy kérdése: az ott elhangzottak mennyire mennek le a társadalmi tudatba, a közvéleménybe?

Hilarion: „A legnagyobb egyházi rendezvény erről a témáról”

Az Orosz Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchatusának Külügyi Hivatala szervezte meg a konferenciát, aminek levezetése a rendkívül tehetséges és ambiciózus fiatal főpap, Hilarion volokolamszki metropolita nevéhez kapcsolódok, aki egyben a Külügyi Hivatal vezetője is. Megfogalmazása szerint ez a legnagyobb konferencia, amit valaha is erről a témáról tartottak. Az ádvent elején megrendezett kétnapos moszkvai megbeszélésen a külföldi ortodox patriarchatusok képviselői is jelen voltak Alexandriából, Antiochiából, Jeruzsálemből, Szerbiából, Görögországból, Örményországból, a római katolikus egyházból, továbbá a zsidóság és az iszlám képviselői, diplomaták, egyetemi tanárok, a közélet és különböző egyházi-, és vallásközi szervezetek küldöttei. Európát osztrák, belga, német, görög, olasz, orosz, ciprusi, lengyel, ukrán és francia résztvevők jelenítették meg. Az alkalmat megtisztelte részvételével és üdvözlő beszédével Kyrill pátriárka őszentsége, Egész Oroszország és Moszkva ortodox egyházfője, aki ünnepélyes keretek között találkozott a delegátusokkal a Megváltó Krisztus katedrálisban. Vatikánt magas szinten reprezentáltaPaolo Pezzi moszkvai érsek, és Ivan Jurkovic apostoli nuncius.

A hallgatás súlyosabb következményekkel jár, mint a gazdasági válság

A nyitó előadást az EBESZ/OSCE (=Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) képviselője, az olasz szociológus, Massimo Introvigne tartotta a rasszizmus, fajgyűlölet, a xenofóbia, az idegengyűlölet és a diszkrimináció összefüggéseiről. Elemző értekezésében nagy nyomatékkal szólt arról, hogy ha Európa hallgat a saját körében, illetve a más kontinenseken folyamatosan mutatkozó keresztyéngyűlöletről, illetve üldözésről, csak azért, mert az üldözőktől tartani lehet vagy kell, akkor ezzel a morális és a spirituális lesüllyedés, lecsúszás veszélyét kockáztatja. Ennek a következményei az olasz előadó szerint súlyosabbak lesznek, mint a gazdasági válság kihatásai.

Európa és Oroszország történelmi szerepe

Introvigne előadásához csatlakozva Hilarion metropolita emlékeztetett arra, hogy öt percenként meghal valaki a világon keresztyén hite miatt, s a vallások közötti erőszakos konfliktusokban évente 150 ezer keresztyén veszíti életét. Az EBESZ által a keresztyénüldözés témájáról rendezett konferenciák állandó résztvevőjeként és jól tájékozott orosz főpapként rámutatott: a Krisztus-követők szenvedik el a világon a legtöbb üldözést. Megnevezte azokat az országokat, ahol különösen súlyos diszkriminációnak vannak kitéve: Egyiptomban, Líbiában, Tunéziában, Algériában, Irakban, Pakisztánban, Észak-Szudánban, Nigériában, Eritreában, Szomáliában, Szaúd-Arábiában, Bangladesben, Malajziában, Indonéziában, Laoszban és Indiában. Legtöbb helyen a muszlimok jelentik a többségi vallást. Ezért is nagyon fontos, hogy ezen és más hasonló találkozókon vezető képviselőik is jelen legyenek. Hozzátette: nem csak keresztyének szenvednek el üldöztetéseket, hanem sok országban más vallású kisebbségiek is, ezért a vallási kisebbségek védelme különösen is fontos feladat. Ebben – tegyük hozzá – nem jelentéktelen szerepe van a nemzetközi egyházi és nem egyházi diplomáciának, a vallásközi konferenciáknak, és a nemzetközi egyházi és nem egyházi sajtónak. Az ortodox főpap programadóan így fogalmazott: „Az európai országoknak és Oroszországnak történelmi szerepe van a keresztyén kisebbségek megvédésében”.

Orosz kritika – de csak kifele?

Meglepő módon kérte számon Hilarion metropolita Európa mulasztásait, mondván: az európai politikusok a politikai korrektség szellemében sokat beszéltek az antiszemitizmusról, az iszlámfóbiáról és az etnikai türelmetlenség tarthatatlanságáról. De hallgattak a keresztyének diszkriminálásáról. A jelenlévők nagy érdeklődéssel követték a jelentést, hiszen olyan ország ortodox főpapja beszélt ezekről a kérdésekről, ahol a keresztyénüldözés, a diszkrimináció, az ellehetetlenítés hivatalos ügy volt, s tömeges méretekben folyt hosszúéveken, évtizedeken át. Nyilván az ilyen sebek még ma is sajognak sokakban. Vajon saját hazája politikusait mennyire hatékonyan lehet megszólítani és mozgósítani ebben a világszerte egyre súlyosabb kérdésben? Oroszországban sokféle vallásnak sok millió követője él, „de hazánkban nem volt vallásháború”. Nem lehetünk közömbösek, ha bárkit is üldözés ér vallása miatt Oroszországban – tette hozzá Hilarion.

Kyrill patriarcha a szisztematikus, azaz rendszeresen és módszeresen működtetett tendenciáját nevezte veszélyesnek a keresztyének ellen irányuló gyűlöletnek. Kifejezte reményét, hogy a világ legnagyobb vallási közössége, a keresztyénség eredményesen tudja majd feldolgozni sebezhetőségét. Olyan időszakban, amikor a személyi szabadság túlhangsúlyozása súlyos morális felelőtlenséghez vezet, a keresztyéneknek a politikai korrektséget kell támogatniuk minden erkölcsi erejükkel – hangsúlyozta a patriarcha. Azt javasolta, dolgozzák ki a keresztyén személyek és közösségek jogait hatékonyan védelmező mechanizmusokat, amiben az Orosz Ortodox Egyház eltökélt partner, ahogyan már 2006-ban javasolták Moszkvában, hogy az ENSZ-szel együtt alakítsák meg azt a konzultatív testületet, ami a vallási konfliktusokkal,illetve azok kezelésével foglalkozik.

Szaporodnak a tanácskozások – de milyen hatással?

Legyünk szisztematikusak az imában és a közvélemény felrázásában!

Kyrill patriarcha felidézte a Szent Szinódus május 30-i ülését, melyen állást foglaltak a világon terjedő christianophobia, keresztyén-gyűlölet jelensége elleni lépések fontosságáról. Őszentsége nyilatkozatban ítélte el az október 11-én az egyiptomi fővárosban kirobbant véres keresztyénellenes akciókat. Visszatekintésükben a résztvevők nagyra értékelték az EBESZ szeptember 12-i római konferenciáját a keresztyénellenes gyűlöletbűnözésről, s az EU Parlament állásfoglalását a keresztyének helyzetéről.

A tanácskozásról kiadott kommüniké nem említi, hogy október 23-26. között Németországban is volt egy jelentős konferencia 20 emberjogi és humanitárius szervezet részvételével. Ott a téma a keresztyénüldözés mai helyzete volt. Vezető német politikusok és egyházi személyek egybehangzóan hangsúlyozták: „A leküzdése mindannyiunk ügye”. Ugyanitt – együttműködve a német Protestáns Egyházzal/EKD és a Német Katolikus Püspöki Konferenciával – támogatták, hogy november 13-án tartsák meg a Világimanapot Üldözött Keresztyénekért. Ehhez több, mint 100 országban csatlakoztak, hazánkban egy-két cikken kívül szinte visszhangtalan maradt ez a kezdeményezés is, amire pedig hosszabb távon szisztematikusan oda kellene figyelni, s szükséges lenne részt venni benne nekünk is. Ha már a moszkvai konferencián találóan így érvelt egész Oroszország patriarchája: „A szisztematikus tendencia a legveszélyesebb a keresztyén ellenességben”. Akkor mi legyünk szisztematikusak az imában és a felvilágosításban, a tudatosításban, és a közvélemény felrázásában!

Moszkva után Vilnius – a nemzetközi összefogás folytatódik

A moszkvai záródokumentum sürgeti, hogy a keresztyének elleni erőszakos cselekményeket lehetőleg mindenütt a jog eszközeivel vizsgálják ki, s törvényes úton segítsék az áldozatokat, illetve hozzátartozóikat. Igen fontosnak tartotta minden résztvevő azt is, hogy a vallási informálás, tájékoztatás, illetve a vallásos nevelés világméretű szorgalmazásával próbálják meg csökkenteni az előítéleteket, a gyűlöletet, s a legtöbbször ideológiai és politikai gyökerű akciókat. Nagy igény van olyan nemzetközi monitorizáló testületre, amelyik naprakészen és a lehető legpontosabban tárja fel a különböző eseteket, a vallásszabadság korlátozásának mindennapi ügyeitől kezdve a legdurvább erőszakig. Moszkva után erről is tárgyaltak Vilniusban, a Litván fővárosban, ahol az EBESZ/OSCE december 6-án tartotta meg miniszteri tanácsának 18. találkozóját.

Javaslatként hangzott el Dominique Mamberti érsek, a Vatikáni Államközi Kapcsolatok Titkárságának vezetője részéről:legyen egy nap minden évben, amikor világszerte megemlékeznek a keresztyénüldözésről. Íme, a németországi konferencia visszhangja így is megjelent az európai fórumon. A Lélek titokzatos diplomáciája ez, hiszen spirituális csatornákon és az egyházi sajtón keresztül terjedt el ez a kezdeményezés világszerte. S ez így van jól, mert az összefogás és a közös cselekvés az óra parancsa. Ez a nap arról a 200 millió keresztyénéről szólna, akik napi üldöztetést, hátratételt szenvednek hitük miatt. Valami Moszkvában is megmozdult. Európa meg Oroszország egyházai és imádkozó, cselekedni akaró keresztyénei remélhetőleg kellő súlyt és erőt jelentenek másokkal karöltve a világszerte növekvő vallási diszkrimináció és türelmetlenség legyőzésére, megfékezésére...

Forrás: mospat.ru; patriarchia.ru; interfax-religion.ru; vatican.inside-LaStampa.it; Írta: Dr. Békefy Lajos.

Keresztyén flashmob Kolozsvár főterén - AUDIÓ

2011-12-11T20:26:00.001+02:00

Pénteken és szombaton este 8 órakor Kolozsvár főterén, a Mátyás szobor előtt különböző felekezetű fiatalok gyűltek össze azért, hogy hitükről tegyenek bizonyságot az arra járó-kelő embereknek. Szecsődi Árpád munkatársam a szervezők közül Varga Bernadette-el és Szabó Ildikó Borókával beszélgetett, valamint Saitoc Gabriella résztvevőt is megszólaltatta az esemény kapcsán.

Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom hatodjára - AUDIÓ

2011-12-11T15:05:00.001+02:00

Hatodik alkalommal szervezték meg december 10-én az Adventi Gyermekfesztivált és Sokadalmat az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A fesztivál szervezői az Életfa Családsegítő Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Szabadság Napilap idén is rengeteg változatos programmal várták a szülőket, gyerekeket, akik az iskola három emeletét népesítették be egy napra. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban erről a rendezvényről számolunk be, műsorunkban megpróbáltunk az egész napos rendezvény minden kis kuckójába, tevékenységébe betekinteni. Szülőkkel, szervezőkkel és gyerekekkel Adorjáni Eszter és Szecsődi Árpád beszélgetett, külön köszönetet szeretnénk mondani önkéntes technikus munkatársunknak, Jangó Istvánnak, aki a rendezvény alatt az éneklésekről is felvételt készített.

Hegyoldalnyi fényfenyő Itáliában

2011-12-11T13:49:00.001+02:00

A pápa három kívánsága a hegyoldalnyi fényfenyőnél

650 méter magas, 350 méter széles „elektronikus” karácsonyfa az olasz Gubbioban

A „leg”-ek listájára új szereplő iratkozott fel. Az itáliai Perugia tartomány Gubbio város Ingino nevű hegyének az oldalán áll december 7. óta az a fényforrásokból épített karácsonyfa, ami fehér, zöld, kék és barnás-piros spotjaival igazi decemberi látványosság. A „nagy attrakciót”, ahogyan a la Stampa újság nevezi, maga XVI. Benedek pápa kapcsolta be a vatikáni televíziós központ közvetítésével a pápai rezidenciából. S mint a mesében, mielőtt a fényeket felgyújtotta, három karácsonyi kívánságát is megfogalmazta és bejelentette. E két különlegességről tudósítunk az alábbiakban.

Ilyen sem volt még – hegyoldalnyi fényfenyő

Valóban a világrekordok Guiness-könyvébe illő az a fényfenyő alkotás, amit az olasz találékonyság és a csúcstechnika, s az ünnepvárás és „fényesítés” összesített ereje hozott létre lenyűgöző monumentalitással. A „technophile”-nek, azaz a technikát kedvelő pápának titulált egyházfő pápai lakosztályának irodai asztalán elhelyezett virtuális gombbal gyújtotta fel a hegyoldalnyi fényfenyő spotjait december 7-én koraeste. A gubbioi hegyoldalra „fekvő” világító fenyő sziluettjét 260 spotlámpa rajzolja ki, a sziluett által körülhatárolt belső felületet 270 színes lámpa fénye ragyogja be. A fényforrásokat és az elektromos forrást összekötő vezetékek hossza 8 500 méter, 1350 villásdugóval és foglalattal. A fényfenyő fogyasztása 35 kilowatt. A csúcson ragyogó „bethlehemi csillaghoz” 200 izzót használtak fel, helyigénye ezer méter. A Karácsonyfa Bizottság vezetője, Danilo Sannipoli elmondta, hogy a város lakóiban már 1980-ban megfogalmazódott a világ legnagyobb fényfenyője megalkotásának a gondolata, de a technikai és a pénzügyi feltételek biztosításával 2011-ig kellett várni. Gubbio városában már korábban is állítottak fel fényfenyőt, de korántsem ilyen méretben – mondja Matteo Fumanti polgármester. A hegyoldalnyi látványosságot az arra járók 2012. január 10-ig csodálhatják meg a Monte Ingino oldalán. Az olasz posta már 1990-ben megjelentetett egy bélyeget, melyen a felirat a világ legnagyobb karácsonyfája terveinek tíz évvel azelőtti megszületésére emlékeztetett.

„Mielőtt felkapcsolom a fényeket…” – kezdte a pápa sorolni három kívánságát

Mielőtt a fényfenyőt működésbe hozta az egyházfő, televízión keresztül mondott üzenetében megfogalmazta kívánságait is. Mint a mesében, de nagyon is mindennapi hangsúllyal és fontos kérésekként hangzottak ezek. Ha feltekintünk a fára, és a városképet uraló bazilikára, akkor „valóban felemeljük szemünket, fel az ég felé és Isten világa felé”.

„Első kívánságom, hogy tekintetünk, gondolataink és szívünk ne maradjon odaszegezve ennek a földi világnak a horizontjához, anyagi dolgainkhoz, hanem úgy, amint ez a fa is felfelé mutat, mi is irányítsuk gondolatainkat Isten felé. Isten sohasem feledkezik meg rólunk, de most azt kérdezi: vajon mi nem feledkeztünk-e meg Őróla”. Majd hozzátette a pápa: Jézus születése, illetve Ő maga az, aki világosságot hoz nekünk, pontosabban Ő az igazi világosság, aki átragyog mindent. Ez a nagy fa, aminek fényeit mindjárt bekapcsolom, ragyogjon Gubbio fölött, s világosítsa meg az éjszaka sötétjét ott is.

Második karácsonyi kívánságát így fogalmazta meg XVI. Benedek: Nekünk is szükségünk van fényre, ami megvilágítja előttünk életünk ösvényét, és reményt ébreszt, kiváltképpen olyan időszakban, amikor nagyon súlyosnak érezzük a nehézségeket, a problémákat, az áldozatot, amit hoznunk kell, s az az érzésünk, hogy belezuhanunk a sötétség völgyébe. De miféle fényforrás hozhat igazi világosságot, ami beragyogja a szívünket és igazi, reális reményt ad? Ez a Gyermek fénye, akiért karácsony van, aki szegényen, egyszerű pólyában fekszik előttünk. De Ő az Úr is egyben, aki közel van mindnyájunkhoz. Megkérdez minket most is: befogadjuk-e Őt az életünkbe, akarjuk-e Őt, bízunk-e Benne, érezzük-e jelenlétét, azt, hogy társul akar szegődni hozzánk, táplálni és segíteni akar minket?

A harmadik karácsonyi kívánság, „ajándékkérés” elején a pápa arra utalt, hogy ez a fényfenyő sok-sok lámpácskából áll össze. „Végül azt kívánom, hogy mindenki ragyogjon bele némi fényt abba a környezetbe, ahol él: családjára, munkájára, szomszédjára, városára. Mindnyájan legyünk fényforrásokká azoknak, akik mellettünk élnek. Hagyjuk magunk mögött az önzést, ami olyan gyakran zárja be a szívünket, s ezért csak magunkra gondolunk. Nagyobb figyelemmel forduljunk egymáshoz, hogy jobban tudjunk szeretni. A jóság legkisebb gesztusa olyan, mint egy lámpácska ezen a nagy fenyőn. Együtt a többi lámpácskával fényességet tudunk gyújtani az éjszakai sötétben, még a legsötétebb éjszakában is” – fejezte be három jókívánsága sorolását XVI. Benedek pápa a gubbioi óriási fényfenyő bekapcsolása előtt a Vatikánból sugárzott üdvözlő beszédében. Ezekkel a jókívánságokkal mi protestánsok is teljes szívvel egyet tudunk érteni! S ez már a karácsony Krisztusának nagy ajándéka.

Forrás: LaStampa.VaticanInside.it; catholicnews.com; mid-day.com; catholicworldreport.com. Írta: Dr. Békefy Lajos

December 10.-e az Emberi Jogok Nemzetközi napja

2011-12-10T14:49:00.001+02:00

Ünnepelhetünk ma Erdélyben!

Jog, nemzetközi jogszabályok, törvények, európai jogvédő intézmények, állampolgári ismeretek, kisebbség, önrendelkezés, diszkrimináció, tolerancia stb. mind-mind olyan mesterkélt, erőltetett, idegen fogalmak, néhány esetben éppen ellenszenvet keltő érzések halmaza.

Miért?

Mert valóban mesterségesen létrehozott rendszerek.

A jogszabályok, törvények, intézmények megszorításokat eszközölnek, az iskolában a polgári ismeretek oktatása kötelező, lediktálják, kikérdezik, lefeleltetnek, leosztályoznak belőle. És a kisebbségi jogok, önrendelkezés, diszkrimináció és tolerancia még mindig vagy tabu, vagy már éppen túlfecsegett, értelmétől megfosztott téma.

Az emberi jogok védelme az állam kötelessége. Az emberi jogok oktatását is az állam látja el.

De hogyan?

Szabályokkal, kötelező állampolgári neveléssel.

Pedig hát nem is kellene jogrendszer, az emberi jogokat oktatni sem kellene, ha olyan társadalomban élnénk, amelyben minden egyén tudná, hogy a saját jogai addig érnek, ahol a másé elkezdődnek.

De most még nem abban a társadalomban élünk. Ez most ez nem az a hely. Most még nem.

Most még sajnos Erdélyben nem mindenhol szabad a magyar szó, nem mindenhol imádkozhatnak, tanulhatnak a magyarok magyarul, nem ritka az sem, hogy a vezető állástól elesik a magyar értelmiségi bár jól beszél románul és jó szakember is, a bíróságokon, törvényszékeken, helyi adminisztrációban még mindig nem lehet magyarul érvelni, védekezni, ügyeket intézni. Az is előfordul, hogy nagy megtorlásban részesül az az egyén és az az intézmény, amely ellenzi és ellenáll az állam asszimilációs politikájának.

Emellett gyakran megesik, hogy saját Roma kisebbségünkkel is nagyon rosszul bánunk. Hogy eluralkodik rajtunk az erőszak és a gyűlölet. Elfelejtjük néha tisztelni még az ember és természet legalapvetőbb jogát is, az életet.

Ma téged rekesztünk ki, holnap pedig ti fogtok engem kirekeszteni. Iskolából, munkahelyről, házból és hazából.

De megfordulhat a kerék forgása, ha lesz elegendő merészség, emberség ahhoz, hogy egy, legalább egy ember mindig felálljon, megforduljon és ne a gyűlölködők, ne az erőszakoskodók, ne a kirekesztők, a megalázók táborában ácsorogjon vagy hangoskodjon, de képes legyen NEMet

mondani. És törekedjen arra, hogy megismerje, megértse, elfogadja, támogassa, felkarolja, befogadja a kirekesztettet, a megalázottat.

Eljön talán a nap, amikor az erdélyiek ismerni és tisztelni fogják saját emberi értékeiket, és így képesek lesznek majd arra, hogy mások értékeit is elfogadják. Ha az emberek tudatosan a megismerés és a megértés útjára lépnek, akkor „bebukik” a jogvédelem intézménye és nincs többé szükség arra sem, hogy emberi jogokat oktassanak az iskolákban.

Hol lehet tehát erre a tudásra szert tenni, erre a felismerésre rájönni, ezt a tudati szintet elérni?

Nyitottság kell hozza, nagy mértékű nyitottság. Mert megtapasztalás útján tanul a leginkább az ember, és tapasztalatokat minden pillanatban lehet szerezni. Ott van a szemünk előtt, egy karnyújtásnyira tőlünk a megtapasztalás lehetősége. Lehet, hogy eddig elmentél mellette. Pedig ott állt a kolduló a bolt mellett és te soha nem kérdezted meg tőle, hogy miként került oda. Csak bementél az üzletbe vásárolni és elmentél a lehetőség mellett, hogy megismerd, megtudd, hogy mennyi szenvedés, kirekesztés, megaláztatás, megbélyegzés van a környezetedben.

Vagy ha a bíróságon románul kérdezett a bíró és te nem értetted, mondtad a magadét magyarul, de ők nem értettek, majd elkészült a jegyzőkönyv és te még is aláírtad. Akkor nem szóltál, mert nem akartál akadékoskodni, pedig kérhetnéd, hogy legyen egy hivatalos tolmács, aki a jegyzőkönyvet lefordítja.

És még mindig nem magyarul szerkeszted meg a kérést, pedig lehetne, és helyesebb is lenne, de félsz, hogy kérésed nem fogadják el.

És gyermeked sem iratod magyar iskolába, mert valaki elhitette veled, hogy akkor nem fog tudni érvényesülni. Nem tudod még, hogy milyen félszeg ember válik abból, aki anyanyelvén nem tud olvasni sem pedig írni. Még esélyt sem adsz neki, hogy saját értékeit megismerhesse. Akkor miként tisztelje önmagát, és miként tiszteljen másokat?

A megismerés, a fejlődés, a tudatosodás tehát előtted áll, lépten nyomon, nap mint nap. Válaszd a nehezebbet. Mert az az igaz út. A győztesnek mindig nehézséggel tele az útja. De legyőzi saját korlátait, saját maga építette félelmeit és megmarad EMBERNEK.

Talán eljön a nap Erdélyben is, amikor az Emberi Jogok Nemzetközi napján megünnepelhetjük az EMBERSÉGET!

Csíki Emese

A csíkszeredai Csíki Alapítvány, egy emberi jogokat is oktató civil szervezet, alapítója

Kiss Gábor: A szeretet igazi ünnepe

2011-12-10T09:00:00.000+02:00

A szeretet igazi ünnepe ma van. Ha pesszimista vagyok, akkor tegnap volt. A szeretet ünnepe nem egy nap az évben, minden nap az kell legyen. A szeretet ünnepe az a pillanat, amikor rád nézek, megfogom a kezed, átölellek, vagy megcsókollak, vagy csak kedvesen szólok hozzád. Ezért a szeretet ünnepe nem karácsony, nem is Bálint-nap, még csak nem is a házassági évforduló. Itt és most, amikor veled szemben állok, és gondolkodás nélkül szeretlek és szeretsz. A szeretet, Isten szeretetét, nem köthetem időhöz, mert az időtlen, pontosabban örök. Az emberi szeretet sem köthetem időhöz, mert bár véges, nem szerethetünk csak egy napon, nem lehetünk csak egy napig családdá, párrá. A szeretetünk akkor kezd igazi lenni, amikor elkezd Isten szeretetéhez hasonlítani, amikor gondolkodás nélkül feláldozzuk magunkat a másikért, amikor nem gondolkodunk azon, hogy jól cselekszünk, vagy sem, amikor tudjuk, hogy jót teszünk. A szeretet vezette cselekedetek nem lehetnek rosszak, a szeretet irányította cselekedetek csakis szeretetre buzdíthatnak, ebből kifolyólag nem lehet rossz, hiszen a szeretet se rossz. A karácsony, ha a karácsonyról, mint a szeretet ünnepéről beszélünk, erre figyelmeztet. Fogd meg hát annak a kezét, akit szeretsz most, öleld meg, csókold meg, ne várd meg az ünnepet, legyen a MA az ünnep.

Agnus apróhirdetések

2011-12-09T13:49:00.001+02:00

Önkéntes munkatársakat alkalmaz jó áron az Agnus Rádió szerkesztősége. Különösebb elvárásaink nincsenek, biztosítunk ingyen kávét vagy teát a stúdióban, illetve jó munkatársi csapatot.

Ingyen biztosítunk napi 8 óra rádióműsort (hajnali 3-tól reggel 8-ig és déli 12-től délután 3-ig a 88,3 FM frekvencián Kolozsváron és környékén, valamint a www.agnusradio.ro oldalon) mindenkinek, aki rádiót hallgatna. A tartalomból: egyházi, gyerek- és kulturális műsorok, néha kisebb megnevettető bakik, amelyeket összegyűjtve szilveszterkor sugárzunk.

Ébresztőóra helyett élő ébresztőt alkalmaznak az Agnus Rádió reggeli műsorvezetői. Követelmények: mivel reggel 6-ra be kell érni a stúdióba, kérjük, hogy a jelentkezőknek ne okozzon gondot a reggel 5 órakor való felkelés és ébresztés (lehetetlen? tudjuk). A fizetség minden reggel egy kis móka és kacagás a műsorvezetők álmos hangján. Ha a stúdióba is elkísérik a műsorvezetőt, akkor ingyen kávé és kora reggeli beszélgetés is biztosítva van (ugyancsak ingyen).

Hátsónbillentőt alkalmaz az Agnus Rádió szerkesztősége. A hátsónbillentő feladata: a főszerkesztő napi programjának végigkövetése, esetleges programváltoztatási terveitől való eltérítése, napi feladataira való emlékeztetése, lustálkodás, vagy időhúzás (mindkettőre hajlamos!!!) esetén hátsón billentése figyelmeztetés gyanánt. Előzetes tapasztalat előnyt jelent! Fizetség: ingyen kávé és a stúdióban, illetve minden hátsón billentés utáni káröröm.

Rohangálási tanfolyamot indít az Agnus Rádió. A részvétel ingyenes. Meghívott előadó Kiss Gábor főszerkesztő, aki utolsó pillanatban fog az előadásra beesni, mert a városban rohangál interjúalanyok után. A tanfolyam programja: reggeltől estig lótás-futás, közben előadás a lótás-futás technikáiról, lábizomerősítő hatásáról. A program a felkelés pillanatában kezdődik (kávézás után).

Karácsonyi műsorba vár jelentkezőket az Agnus Rádió szerkesztősége karácsonyig. Bárki, aki úgy érzi, hogy karácsonyról, vagy karácsonyhoz kapcsolódóan valami mondanivalója van, kérjük jelentkezzen az agnus@agnusradio.ro címen. Aki úgy gondolja, hogy nincs karácsonyhoz kapcsolódóan semmi mondanivalója, az gondolja át még egyszer.

Krisztusra hangolva - adventi református dicsőítő nap Nagyváradon

2011-12-09T12:29:00.001+02:00

Amikor püspökök és bíborosok tweetelnek

2011-12-09T12:23:00.001+02:00

Új csoport jelentkezett az utóbbi időben a Twitter közösségi mikroblogportálon: egyre több pap, püspök, sőt még bíboros is is "tweetelni" kezdett, hogy ne maradjanak le erről az egyetemes és azonnali kommunikációs eszközről.

A mozgalom élén maga Gianfranco Ravasi bíboros, a Vatikán kulturális minisztériumát jelentő pápai kulturális tanács ötletgazdag elnöke áll - olvasható a TV5 frankofón világadó honlapján. Június 20. óta a kardinális naponta küld híveinek Twitter-üzeneteket, ezekben rendszeresen idéz egy-egy, a különböző időszerű helyzetekre alkalmazható bibliai részletet, vagy - ritkábban - beszámol valamelyik találkozásáról vagy elmélkedéséről.

November 29-én például a jelenlegi egyházfő elődjének, II. János Pálnak - a lengyel Karol Wojtylának - a szavait idézte: "Nincs sem remény félelem nélkül, sem félelem remény nélkül".

Az Il Foglio című napilap Vatikán-szakértője, Paolo Rodari szerint legalább négy bíboros - a brazil Odilo Scherer, az amerikai Sean Patrick O'Malley, az olasz Angelo Scola és a dél-afrikai Wilfrid Fox Napier - alkalmazza előszeretettel ezt a kommunikációs eszközt.

Steinbach József a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke

2011-12-09T12:16:00.001+02:00

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) hat esztendőre Steinbach József református püspököt választotta elnökévé, a MEÖT főtitkára Fischl Vilmos evangélikus lelkész lett; a csütörtöki évi rendes közgyűlés elfogadta Szebik Imre elnök és Bóna Zoltán főtitkár cikluszáró beszámolóját - közölte a szervezet az MTI-vel.

A közgyűlés egyhangúlag a MEÖT rendes tagjai közé választotta a Magyar Pünkösdi Egyházat, valamint együttműködő tagjai sorába a Keresztény Vasutasok Egyesületét és az Aliansz - Magyar Evangéliumi Szövetséget - írták a közleményben.

Az ülés részvevői tájékoztatót hallgattak meg a Reménység Fesztivál elnevezésű evangelizációról, amelyet Franklin Graham lelkész 2012. június 1-3. között tart a Papp László Budapest Sportarénában.

A testület levélben köszönte meg a Kopt Ortodox Egyháznak a magyar turistacsoport egyiptomi tragédiájakor kifejezett testvéri részvétet. A levélben egyebek mellett azt írták: A MEÖT "közössége Isten iránti hálával mond köszönetet a Kopt Ortodox Egyház főpásztorának és egész közösségének azért az imádságos együttérzésért, amelyet a magyar turista buszbaleset áldozataiért és a hozzátartozók fájdalmának enyhítéséért fejezett ki".

A közgyűlésen a szervezetben együttműködő egyházak "krisztusi összetartozásának megbonthatatlanságát" nyilatkozattal erősítették meg. Úgy fogalmaztak: a MEÖT "továbbra is nyitva áll mindazok előtt, akik (...) a nekünk fölajánlott bűnbocsánatot és üdvösséget, s eziránti hálájukat az Isten által teremtett világ javának szolgálatában fejezik ki".

Kálvincsillag - az egység jele

2011-12-08T17:38:00.001+02:00

Ezúttal is tartalmas olvasnivalót ígér a Magyar Református Egyház hivatalos lapjának nemrég megjelent idei száma. Az évente egyszer megjelenő, idén 74 oldalas magazin példányszáma a tavalyi kétszeresére: hetvenezerre nőtt. A lap ingyenesen jut el a 2009. május 22-én létrejött egységes Magyar Református Egyház valamennyi gyülekezetébe.

„Kívánjuk, hogy minden kedves Olvasónk számára legyen egységünk jele a Kálvincsillag, a Magyar Református Egyház lapja, amely az egymást számon tartó, a másikat kereső, a közösséget munkáló és a teljességre jutó szeretet megvalósulásáért született” - írja a lapról szóló ismertetőjében Fekete Károly felelős szerkesztő.

A kiadvány szerkesztői ezúttal is arra vállalkoztak, hogy ismertetik a Kárpát-medencei reformátusság elmúlt esztendejének fontosabb eseményeit, aktualitásait és évfordulóit. A tavalyi lapszámban megismert rovatok idén is fellapozhatók. Ezúttal is találnak az olvasók lelki tartalmat (Szószék, Lélektől lélekig), a református egység elmúlt egy évének ismertetését (Május 22. után), napjainkban helytálló, hétköznapi református „hősök” portréit (Hitsorsosaink), egyházi-társadalmi kitekintést, továbbá cikkeket az oktatásról, az ifjúságról, a reformátori örökségünkről, az egyházzenéről és a határokon átlépő kapcsolatokról, együttműködésről.

Az egység jegyében létrejött kiadvány természetesen sok határon túli témát tartalmaz. A királyhágómelléki cikkek között találjuk Muhari István írását, melyben Méder Árpád életútját ismerteti. Nagy József Barna, Forró László ésTóth Zsigmond a honosítással kapcsolatos élményeikről szólnak, a témával foglalkozó összeállításban. Venter Miklós a presbiteri tisztségről és szolgálatról fogalmazza meg gondolatait. Nagy Árpád a százötven éve született Tisza Istvánra emlékezik. Flóra Gábor pedig a lap Körkérdés rovatában szólal meg.

A Kálvincsillag magazin a református egyházközségek terjesztésében jut el az olvasókhoz, de a világhálón (http://kalvincsillag.majus22.org) is fellapozható.

Fábián Tibor

Kárpát-medencei Imanap a Kolozsvár Kerekdombi templomban

2011-12-08T11:52:00.001+02:00

2011. december 4.-én nőszövetségi találkozót tartottak a kerekdombi gyülekezetben. Az istentiszteleten Török Csingó Adorján lelkipásztor szolgált. Az istentiszteletet követően a Kárpát-medencei imanap alkalmából Nőszövetségi találkozóra került sor.

A találkozó során a nőszövetség tagjai imákat mondtak, majd diavetítéssel egybekötött előadás hangzott el a Kárpátaljai Református Egyház történetéből 1918-tól napjainkig. A mindenki számára tanulságos és érdekes előadást mikulásnapi tombola és szeretetvendégség követte.

Tulogdi József tudósítása

Nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot Tőkés László

2011-12-07T19:27:00.001+02:00

A folyamatban lévő szolgálati ciklus felezőidejének közeledtén, amikor is általános tisztújításra fog sor kerülni az Európai Parlamentben, Tőkés László alelnök 2011. december 2-án levélben fordult Szájer József képviselőhöz, az Európai Néppárti Frakció alelnökéhez, valamint Gyürk András képviselőhöz, a Magyarországi Néppárti Küldöttség vezetőjéhez, tudomásukra hozva, hogy a parlamenti ciklus második felére nem kívánja meghosszabbíttatni alelnöki mandátumát, s ennek megfelelően a 2012 januárjában sorra kerülő választásokon nem vállalja a jelöltséget erre a tisztségre.

Levelében Tőkés László köszönetet mondott azért, hogy a magyar delegáció jelölésével és a néppárti politikai csoport támogatásával a Magyarország államelnökévé megválasztott Schmitt Pál nyomdokába lépve választották meg az Európai Parlament alelnökének.

„Másfél esztendőre terjedő szolgálati időmet igyekeztem a lehető leghasznosabban és legeredményesebben kitölteni. A »Keresztény Európát« meghirdető képviselői programom szellemében – egyebek mellett – a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén, ami közvetlen módon is alelnöki hatáskörömbe tartozott” – írta levelében erdélyi képviselőnk, majd arra mutatott rá, hogy az EP-képviselői feladatai mellett miért nem folytatja az alelnöki munkát.

„Folytatva, amit 2007-ben elkezdtem, tehát az EP-képviselői vállalásaim mellett a rendelkezésemre álló minden időmet és energiámat az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára kívánom fordítani, különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének a kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörömre” – olvasható a levélben.

Amint az közismert, legutóbbi – budapesti – találkozásuk alkalmával, Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT alelnöke „stratégiai szövetségüket” megerősítve egyeztettek erdélyi, illetve nemzetpolitikai kérdésekben. Erdélyi képviselőnk a kormányfővel is közölte, hogy a következő időszakban, az európai érdekérvényesítés mellett, nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a hazai munkára – az erdélyi és Kárpát-medencei politizálásra.

„Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk” – írta Kós Károly a Kiáltó Szóban, 1921-ben. Címtől és rangtól függetlenül, odakint vagy idehaza: dolgoznunk kell, és dolgozni fogunk” – zárta levelét Tőkés László, az Európai Parlament magyar néppárti küldöttségének a tiszteletbeli elnöke.

Felavatták az ótordai gyülekezet új orgonáját - FOTÓRIPORT

2011-12-07T16:36:00.001+02:00

Ünnepi istentisztelet keretében avatták fel az ótordai gyülekezet új orgonáját 2011. december 4-én. Az ünnepi istentiszteleten, amely 12 órától kezdődött, dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke hirdette az igét, liturgiai szolgálatot Mihály Lajos tordai esperes végzett.

Az EREK püspöke elmondta, hogy az éneklés hagyománya messzire visszanyúlik, az Ószövetség és az Újszövetség emberei is énekeltek minden gyülekezeti alkalmon, a lépcsőkön felfele menve zsoltárokat énekeltek, Jézus és tanítványai, a Gecsemáné kertjébe menet ugyancsak énekeltek. Az éneklés tehát nem csak hézagpótló esemény egy istentiszteleten, hiszen, amikor a gyülekezet énekel, bekapcsolódik az istentiszteletbe. Aki teljes szívéből énekel, az betelik Isten erejével és kegyelmével. Dr. Pap Géza arra kért mindenkit, hogy minden gyülekezeti tag kapcsolódjon be az éneklésbe, még akkor is, ha nem erőssége ez az illetőnek, akár csendesebben is, de énekeljen, kövesse a szöveget. Nem minden helyzetben könnyű énekelni, hiszen sokszor inkább ordítanánk, de az éneklés ráébreszt arra, hogy van nekünk kegyelmes Istenünk.

Nagy Albert ótordai lelkipásztor elmondta, hogy az új orgona mellett azt is ünneplik, hogy felújították a templom háta mögötti gyülekezeti termüket is. Az orgona, amelyet Papp Zoltán székelyudvarhelyi orgonakészítő épített, körülbelül 120 000 lejbe került. A szükséges pénz gyülekezeti tagok adományaiból, a Kolozs Megyei Tanács 4000 lejes támogatásából, valamint a gyülekezet saját alapjából gyűlt össze.

Az eseményen köszöntő beszédet mondott Mihály Lajos, a tordai egyházmegye esperese, Kötő József parlamenti képviselő és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul.

Papp Zoltán, az orgona építője elmondta, hogy az építés során megnézték a templom stílusát, és ezután kezdték el a tervezést. A három tervből a gyülekezet kiválasztotta a legnehezebbet, de a legszebbet egyben. Az orgonáról azt is tudni kell, hogy csúszkaládás rendszerű, ami a legtartósabb, teljesen mechanikus, 19 regiszteresre tervezték, amelyből 14 működik jelenleg, 930 síppal, amelyből 226 fa, 704 pedig fémsíp. A leghosszabb síp három méter, a legkisebb síp pedig körülbelül 2 centiméter. „Ahogy az orgonának van nagy sípja és kicsi sípja, ahogy van mély és magas, csilingelő hangja, ugyanúgy igaz ez a gyülekezetre is, vannak mély hangú férfiak és csilingelő hangú lányok, asszonyok. Ahhoz, hogy egy orgona szépen szóljon, ahhoz szükség van a mély és a magas hangokra is, minden hangnak szólnia kell, és ez így igaz az egyházközség életében is” – mondta el Papp Zoltán.

Az ünnepség során Papp Zoltán és fia be is mutatták, hogy mire képes az orgona, Johann Sebastian Bach néhány darabját adták elő. Az ünnepi istentisztelet után szeretetvendégségre került sor a felújított gyülekezeti házban.

Fotó: Kiss Gábor
Szöveg: Kiss Gábor, megjelent Szabadság napilap, 2011. december 6.

Másodszor Kolozsváron a tízéves TUDEK - FOTÓRIPORT

2011-12-07T15:41:00.001+02:00

Tízéves története során másodszor volt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának (TUDEK) házigazdája Kolozsvár: az erdélyi középiskolák tudományos kutatómunkáját segítő önképzőkörök 2002-ben találkoztak először a TUDEK keretében. Azóta a diákköröket tömörítő szervezet látványos fejlődésen ment át: a mozgalomból az Oktatási, Kutatási és Sportminisztérium által is támogatott rendezvény lett, sőt a felsőoktatási intézmények is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a díjazottak fejlődését.

A 10. TUDEK péntek esti megnyitóján Vörös Alpár István Vita, a házigazda Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: a TUDEK a kultúra egységét fejezi ki. A humán-, a reál- és a természettudományok kereszteződésénél olyan kapcsolatok teremtődnek, amelyek a jövőben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhatnak – mondta. Az Apáczai kórusának műsora után Szabó Csilla, a tanügyminisztérium kisebbségügyi tanácsosa szólalt fel: „A TUDEK olyan konferencia, amelyet érdemes támogatni. A tudomány a világszemléletünket tudja megváltoztatni, remélem, hogy a TUDEK csak egy kisebb csúcs, amelyet majd nagyobbak követnek”.

László Attila alpolgármester a kolozsváriakat a kincses város legértékesebb kincseiként mutatta be, és bízik benne, hogy a TUDEK résztvevői közül sokan választják majd Kolozsvárt egyetemi tanulmányaik színhelyéül, esetleg lakóhelyül. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a rendezvény fővédnöke kifejtette: a kiteljesedés előtt álló romániai magyar felsőoktatás rendszerének alapját a tudományos kutatómunkát végző magyar középiskolásoknak kell képezniük. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a konferencia tudományos elnökének minőségében hangsúlyozta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia előnyben részesíti felvételin azokat a diákokat, akik a tudományos ülésszakon kiemelkedő eredményeket értek el. Zárásként az apáczais László Kinga (XII. B) Babits Mihály Esti kérdés című versét mondta el, majd Kiss Levente egykori apáczais diák Liszt Ferenc második transzcendentális koncertetüdjét adta elő zongorán. A megnyitó után a résztvevők a kolozsvári Állami Magyar Színház Alfred Jarry Übü király című előadásának bemutatóját nézhették meg.

A 10. TUDEK-re 23 iskola 168 diákja jelentkezett be, 111 előadással. A szekcióüléseket az Apáczai-líceumban tartották szombaton kilenc szekcióban. A zsűri egy kivétellel egyetemi tanárokból állt össze, akiknek beszervezésében a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet segített. A zsűriben olyan kiemelkedő személyek foglaltak helyet, mint egyetemi professzorok: dr. Pozsony Ferenc, dr. Egyed Emese, a BBTE rektorhelyettese: dr. Magyari Tivadar, dr. Néda Árpád a BBTE volt rektorhelyettese, illetve az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke: dr. Sipos Gábor. A konferencia mappája, az emléklapok és a konferenciafüzet az Idea nyomda munkatársainak munkáját dícséri. A díjkiosztó gálára szombaton este került sor a BBTE Aula Magna dísztermében, ahol dr. Magyari Tivadar rektorhelyettes és dr. Nagy László az Akadémiei Tanács alelnöke közöntötte a jelenlevőket.

A TUDEK-en bemutatott legjobb dolgozatok közül Szabó Attila és Béni Lehel Robotok szerepe az oktatásban és Láng Melinda Szépapám rossz időben rossz helyen című dolgozatokat hallgathattuk meg. Ezt követően egy igazi transzdiszciplináris kutatás beszámolóját hallgathattuk meg dr. Markó Bálint a BBTE Biológia Karának adjunktusa előadásában: Láthatatlan metropoliszok. Ezt követte a díjkiosztás, amelyen örvendetes módon minden résztvevő gimnázium legalább egy dolgozata lett díjazva. A TUDEK-en első alkalommal résztvevő margittai és szilágycsehi diákok is pozitív élményekkel távozhattak és remélhetőleg sikerül velük majd a következő konferenciákon is találkozni. Végezetül Szenczi András, a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöke értékelte a konferenciát, majd Vörös Alpár igazgató zárószavában bemutatta a TUDEK következő helyszínét, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumot, ahol 2012. december 7-9. között szervezik majd meg a soron következő konferenciát. Az estét tanári fórum és diákok számára filmklub zárta. a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakának közreműködésével Oláh-Badi Levente: Blatt (2009) és Szén János: Boldogulásunkra (2010) című rövidfilmeket nézhették és vitathatták meg a résztvevők a szerzők jelenlétében.

A konferencia főtámogatói a román tanügyminisztérium mellett a Bethlen Gábor Alap, a Kutató Diákokért Alapítvány, Kolozsvár város Önkormányzat Oktatási, Kulturális Bizottsága, Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem voltak. A konferencia zökkenőmentes lebonyolításáért külön köszönet illeti Fehér Judit biológia és Geváld Júlia informatika szakos tanárokat.

A díjazottak: Biológia szekció: I. díj Munzlinger Noémi (Salamon Ernő Elméleti Líceum.), II. díj Kakucsi Áron Attila és Baga Sándor Hunor (Berde Mózes Unitárius Gimnázium), III. díj Ferencz Arnold-Béla (Bolyai Farkas Elméleti Líceum) és Lestyán Attila (Nagy Mózes Elméleti Líceum). Konzulátus különdíja: Szabó Áron (Salamon Ernő Elméleti Líceum), dicséret: Korodi Melinda és Pinti Katalin (Kós Károly Építőipari Szakközépiskola).

Fizika-kémia szekció: I. díj Borsos Tamás (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), II. díj Cserei Márton és Fodor Hilda (Apáczai Csere János Elméleti Líceum), III. díj Zabihi Arashk és Balogh Alex (Ady Endre Elméleti Líceum). Konzulátus különdíja: Ilyés Norbert és Madarász Andrea (Sövér Elek Iskolaközpont), dicséret: Bajkó Aliz és Balázs Szidónia (Kós Károly Építőipari Szakközépiskola). Fizika kar különdíja: Kenéz Áldor Etele és Farkas Zita-Ágota (Márton Áron Gimnázium / Áprily Lajos Főgimnázium), László Sándor (Bolyai Farkas Elméleti Líceum).

Informatika matematika szekció: I. díj Szabó Attila és Béni Lehel (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), II. díj Madarász Róbert Rossi (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), Konzulátus különdíja: Pisak-Lukáts Borbála és Szabó Zsolt (Bolyai Farkas Elméleti Líceum).

Irodalom és művelődéstörténeti szekció: I. díj Balogh Zsuzsa és Filep Bíborka (Nagy Mózes Elméleti Líceum), II. díj Márton Brigitta (Áprily Lajos Főgimnázium), III. díj Pascu Andrea Tamara és Tuzson Ágnes (Nagy Mózes Elméleti Líceum). Konzulátus különdíja: Bíró Beáta és Antal-Dobra József (Nagy Mózes Elméleti Líceum), irodalom tanszék különdíja: Sárkány Tímea és Páll Zelinda (Bod Péter Tanítóképző), Tyukodi Petra (Horváth János Iskolaközpont).

Környezettudományok szekció: I. díj Szabó Ágota Hella (Bartók Béla Elméleti Líceum), II. díj, legjobb előadó különdíja Maxim Róbert (Bethlen Gábor Kollégium), III. díj Jánosi Zsuzsa-Anna és Kovács Zsolt (Apáczai Csere János Elméleti Líceum), László Helga és Szőcs Timea (Bolyai Farkas Elméleti Líceum). Sapientia különdíjak: Vincze Boglarka (Bethlen Gábor Kollégium), Szilágyi Réka és Berekméri Evelin (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), Kulcsár Kálmán és Airizer Andrea (Apáczai Csere János Elméleti Líceum), Madaras Ágnes és Sallai Eliza (Apáczai Csere János Elméleti Líceum). Dicséret: Szilágyi Renáta (Bethlen Gábor Kollégium),

Közgazdaság és szociológia szekció: I. díj, Konzulátus szociológiai különdíja Balázs Barbara és Köntczey Katalin (Nagy Mózes Elméleti Líceum), III. díj György Renáta és Lakatos Adél (Kós Károly Építőipari Szakközépiskola). Kisebbségkutató Központ különdíja: Rancz Anett és Daczó Zádor (Nagy Mózes Elméleti Líceum), Konzulátus közgazdasági különdíja: Tlasadze Orsolya és Török Andrea (Apáczai Csere János Elméleti Líceum).

Néprajz szekció: I. díj Gáll Anna (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), II. díj Rancz Sándor és Bögözi Réka (Nagy Mózes Elméleti Líceum), III. díj Ugron Nóra és Budai Kinga (Nagy Mózes Elméleti Líceum). Konzulátus különdíja: Incze Annamária és Bartos Boglárka (Kós Károly Építőipari Szakközépiskola).

Pszichológia szekció: I. díj Éltető Noémi (Bolyai Farkas Elméleti Líceum), II. díj Domokos Andrea-Melinda (Gheorghe Pop de Basesti Iskolacsoport), III. díj Nagy Anita Noémi és Gombos Gréta Noémi (Ady Endre Elméleti Líceum). Konzulátus különdíja: Kiss Imola Csilla (Bolyai Farkas Elméleti Líceum)

Történelem szekció: I. díj Láng Melinda (Gépgyártó Iskolaközpont), II. díj Kócza Richárd és Burca Mercédesz (Horváth János Iskolaközpont), Szilágyi Orsolya (Horváth János Iskolaközpont), III. díj Novák Dániel (Gépgyártó Iskolaközpont). Konzulátus különdíja: Földvári Roland (Jósika Miklós Elméleti Líceum), EME-különdíj: Horváth Csaba (Báthory István Elméleti Líceum, dicséret: György Árpád-Botond (Bolyai Farkas Elméleti Líceum).

(közlemény)

Judy Bailey koncert a Várom az Urat fesztiválon - FOTÓRIPORT

2011-12-07T15:27:00.001+02:00

Fotó: Kiss Gábor

Várom az Urat Fesztivál - FOTÓRIPORT

2011-12-03T19:29:00.001+02:00

Domahidi Béla: Adventi emlékfoszlányok

2011-12-02T11:09:00.001+02:00

Számomra a várás, a szó mélyebb értelmében, valami külső- belső hiány tapasztalatát és betöltésének biztos vagy kétségbeesett - teljes szívvel, teljes elmével, minden erővel és teljes erőtlenségben akart - reményét jelenti.

Ha a várással, várakozással kapcsolatos személyes élményeimről kell számot adjak, akkor egy kiemelkedő, meghatározó eset, történet helyett esemény - töredékek, emlékfoszlányok merülnek fel bennem.

Inkább különös, ma is felidézhető érzés, mint világos emlék: egy családi szóváltás után indulok el az óvodába, és éretlen gyermekfejemben az a rémítő gondolat születik meg, hogy a történtek miatt édesanyám elhagy minket. A megnyugvással biztató és tragédiával fenyegető hazaérkezés feszült várásában, felfokozott állapotában töltöm el a szinte kibírhatatlan hosszúságúvá nyúló néhány órát.

Tejért küldenek, és szülőfalum „félelmetes éjszakájában” a sötét utcákon botorkálva, nyakamban rémek leheletét, sarkamban kutyák lihegését érezve igyekszem haza. Mint matematikai feladatot gondolom többször végig – racionalizálás? -, hogy igazából csak egy kis idő, néhány perc választ el a biztonságos, meleg családi környezetbe érkezéstől, de tudom: ez a kis idő átugorhatatlan, lépésenként, tudatosan végig (túl) kell élni, és e kis idő résén olyan sok minden megkörnyékezhet, lehetetlenné téve a magam elé képzelt otthon elérését.

Hétévesen kórházba kerülök: életem leghosszabb hetét töltöm ott. Megsejtek valamit az idő relativitásából, és akkor élem át először a várakozásnak azt az abszurd oldalát: bár a napok – igaz csigalassúsággal – telnek, mégis, megeshet, hogy soha nem jön el az a nap, amit annyira várok. Talán éppen azért, mert „sejti”, hogy várom, és igyekszik megszégyeníteni esengő reménykedésemet.

Ahogy hidegebbre fordul az idő, elkezdem várni a havat. Reggelente az ablakhoz szaladok, és kinézek: hullott-e, hull-e a hó. Nem volt nagy a tét, de a várás izgalmas volt, sok csalódással, és évente egyetlen sikerélménnyel.

Később: a vakáció várásának rebellis feszültsége - amit a közösségi nyomás csak fokozott - a rám váró szabadság bódulatának előízével lelkemben. Tanulgatom a „napok gonoszak” igazságát.

Várom testvéreim hazaérkezését, a karácsonyt, egy-egy számomra hasznosnak ígérkező esemény elérkezését, kellemetlen helyzetek jóra változását, vagy éppen meghiúsult vágyaim miatti keserű kudarcérzéseim elmúlását. Erősödik bennem a gondolat, hogy szétválaszthatatlanul összebonyolódtam az idővel, nem vonhatom ki magam hatása alól, és várásom is csak egyéni állásfoglalás, nincs módomban siettetni esetleg lassítani a történéseket. Arra is rájövök: „idővel” tompulnak, átminősülnek érzéseim.

Minden várásomba belekeveredett valami irreális hangulat: hátha mégse. Karórát ígértek szüleim, s elnéztem a nagyobbakat: milyen fenséges mozdulattal nézik meg a pontos időt. Ezt én nem fogom megérni! Ugyanilyen türelmetlenül és kicsinyhitűen várom, hogy nagy, pontosabban, hogy magas legyek. Irigyen nézem a magasabb fiúkat, titokban hozzájuk mérem magam, és mindig elkeseredem, hogy egyáltalán semmi sem változik a kívánt irányba.

Aztán egyre inkább távlatokat nyernek várásaim. Várom a középiskolai felvételi vizsga, majd az érettségi eredményét, és egyetemi felvételivel kapcsolatos értesítést. Ezek a napok, eléggé jól emlékszem, meglehetősen feszülten telnek, nehezen tudok az engem foglalkoztató gondolatoktól elvonatkoztatni. Szoktatom magam a várakozás tehetetlenségének „csontokba rekesztett tüzéhez”: csak az időt „múlathatom”, egyebet nem tudok befolyásolni. A katonaság a kiszolgáltatott várakozás iskolája lesz számomra. Nagyon várom, hogy lejárjon: „mint az őrök a reggelt”. És jóllehet már felnőttnek számítok, vannak olyan kételkedő pillanataim, amikor – irracionalizálás? – meg vagyok győződve: nem lesz vége soha. (Akkor még nem láttam annyira világosan: a várás is véges).

Legmélyebb nyomokat bennem – talán - az udvarlás időszakának várakozásai hagyták: levelek, találkák, az alakuló kapcsolat bizonyossága és bizonytalansága. Itt már – úgy ítélem – (és mindig annak az állapotnak a vonzási törvénye a legerősebb, amiben éppen vagyunk) nem gyerekes ábrándozásról, hanem „egzisztenciális kérdésről” van szó.

Vártam esküvőnket, gyerekeink világra jöttét, vártam „a dolgok alakulását”, sorsunk jobbra fordulását, barátok látogatását, ügyek rendeződését, elkezdett munkák befejezését, (nemegyszer anyagi „jellegű”) célkitűzések megvalósulását, vártam (sokszor hiába) az igazság –igazságom? - diadalra jutását, szolgálati sikereket, imádságaim meghallgatását…

Átolvasom az írást: önző és világias. Kicsinyes, egyéni célokról, tervekről szól. Szinte szó sincs benne a hit várásáról, a „várom az Urat” nagy lelki – transzcendens? - élményéről.

Lehet, földhöztapadt várásaimban is ott rejtőzött ama végső, igazi: a megváltás sóvárgása, a türelem és alázat tanulása, a felülről való erő megtapasztalása? Az Úr hozzám érkezésének bizonyossága.

2012 a reformáció és a zene éve lesz Németországban

2011-12-01T11:01:00.001+02:00

»A zene fenséges ajándéka Istennek és közel áll a teológiához« - Luther Márton

Nagyszabású zenei programot indít Németországban a Protestáns Egyház (=EKD), melynek keretében 366 koncertre kerül sor. A „Reformáció és a zene” elnevezésű program 465 000 euróba kerül. Ennek felét a protestáns egyház, felét a szövetségi kormány adja. A program 2012 január 1-vel indul. Előkészítésére tájékoztató magazint jelentettek meg, ebbe lapozunk most bele.

Krisztus hatalmas erővel száll alá az éneklő szívbe

Márton doktor korálokat, énekeket is írt, melyeket az evangélikus és más protestáns felekezetek a mai napig énekelnek. Zsoltárokat költött át, zenésített meg, lelki gyermekdalokat komponált. Ez különösen közel állt a szívéhez. A gyermekeket tekintette a gyülekezet és az egyház jövőjének, ezért ének-, és zeneiskolát is létesített. „A gyerekeknek énekelniük kell, és zenét tanulniuk az egész matematikával együtt” – mondta. Szerinte Krisztus hatalmas erővel száll alá az éneklő szívébe, s a kiadott énekhangon át újra a magasba emelkedik. Ebből a meggyőződésből még az úrvacsora szereztetési Igéit is énekelve mondta el. Ha a szív nem fogadja be Krisztust, akkor prédikálhat ezer prédikátor bármily szépen és hatásosan, nem ér el semmiféle eredményt. A Halleluja vagy a Hozsánna éneklése közben viszont a gyülekezet népe igazi, semmivel sem pótolható örömöt él át.

A reformáció Marseillaise-ként, himnuszaként énekelt „Erős vár a mi Istenünk…”-et is az a Luther írta, aki ismerte a népi zene erőteljességét, szinte ütemre léptető robajlását, meg a szerzetesi zsolozsma áhítatás szelídségét, s mindez összeolvadt lelkében zengő protestáns indulóvá. A reformáció és a zene lényegét pedig így kapcsolta egybe a wittenbergi reformátor: „Krisztus a mi zsoltárunk, énekünk, dalunk”. Az éneklésnek, a zenének ez a Krisztust magasztaló vonása járja majd át Németországban a 2012. esztendőt, amikor tervszerűen az év minden napján felcsendül az ország valamelyik templomában az istenmagasztaló zene és a közös éneklés.

A reformáció követei a zeneszerzők

A színes magazinban sok érdekes cikk keresi és adja meg a választ ilyen témákban: hogyan kapcsolódik egymáshoz zene és evangélium? – milyen a zene és az egyház kapcsolata ma? – hogyan és mennyire, s milyen hatással, eredménnyel járja át a zene a mai emberek hétköznapjait? – milyen az én kedvenc zeném, énekem, s miért? Az előszóban Nikolaus Schneider, az EKD elnöke rámutat: a zene a reformáció szívdobbanása volt. S ez a szívdobbanás él és éltet milliókat mind a mai napig.

A nagyszerű magazinból megtudjuk, ki mindenki adta tovább, s adott hozzá a maga tehetsége szerint újabbakat az énekelt imákhoz, zeneművekhez. Elénk sorjáznak olyan nevek, mint Johann Walter, aki drezdai udvari karmester és komponista, Luther követője volt. Vagy Leonhard Lechner Athesinus, aki dél-tiroli származású volt, s hozta a népi éneklés sok dallamát fülében. Aztán jönnek időben az egyre nagyobb nevek: Michael Praetoriusé, a protestáns zenei liturgia megalkotójáé, vagy a Bach előtti evangélikus egyházi zene nagyszabású alakja, Heinrich Schütz. Aztán megjelenik Johann Crüger, aki Berlinig emelkedett. A sorban olyan nevet is találunk, mint II. Frigyes porosz fejedelemé, aki nem csak zenekedvelő volt katonás poroszsága mellett, hanem a protestantizmus védelmezője, s maga is komponált, írt éneket és zenét. És megérkeznek az óriások: a protestáns zene fejedelme, Johann Sebastian Bach, utána Felix Mendelssohn Bartholdy, majd Johannes Brahms és a 20. századi modernek. Hatalmas arcképcsarnok, fantasztikus zenei alpesi világ: ők lelki csúcsokként magasodnak a múló idő, a változások, a történelem forgata fölé. És mindnyájan valamiképpen a reformáció igazi nagy követei.

És az utolérhetetlen ima g-mollban – mit is írt Bach saját Bibliájába?

Izgalmas cikk foglalkozik a lipcsei Tamás templom karnagyának és a zenetörténet fejedelmének egyházi muzsikájával, melyben földöntúli szépség és tomboló szenvedély feszül, kiváltképpen a János passió hangzásvilágában. Bach a szenvedő és megdicsőült Úr Jézus alakját állítja középpontba, de szentháromságos szerkezetű zenét komponál köréje. Így járul Bach a kegyelem királyi trónusához és visz oda élményben, lélekben minket is. Fogalmazása szerint annak a Krisztusnak, aki az út, az igazság és az élet, minden mélységben meg lehet és meg is kell dicsőülnie, győztesnek kell maradnia. Ez Isten akarata, ebben erősíti őt a Szentlélek belső hangja, bizonyságtétele. Bach művészetében, muzsikájában opera és prédikáció különös és magasrendű egységben fonódik össze. Bach felfogása és akarata szerint a János passió nem csak magas művészet, megragadó, színes, lírai és drámai zene, hanem teológiai hozzájárulás is a komponált, hallható és hallgatható bibliaábrázoláshoz. Hangokból összeálló ima. Nem véletlen, hogy Bach saját Bibliájába a zsidó templomi zenéről szóló részhez (2Krónika 5,13) beírta lapszéli jegyzetként: „NB (note bene). Az áhítatos zenében mindenkor ott van Isten kegyelmes jelenléte”. Erről fog szólni 366 napon át a Reformáció és a zene éve Németországban, s talán egy kicsit majd nálunk is…

Forrás: EKD.de; luther2017.de; evangelisch.de.

Írta: Dr. Békefy Lajos.

Zúzmarától didergő Kolozsvár - FOTÓRIPORT

2011-11-30T13:35:00.001+02:00

Fotó: Kiss Gábor

A Holt-tengeri tekercseket legalább részben az esszénusok írták

2011-11-29T22:18:00.001+02:00

A Holt-tengeri tekercseket legalább részben az ókori zsidó vallási közösség tagjai, az esszénusok írták, a többit pedig összegyűjtötték - állítja két izraeli kutató, akik vizsgálataikról a Dead Sea Discoveries című nemzetközi folyóiratban számoltak be.

A Kr.e. 3. és a Kr.u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok. amelyeket a Júdeai-sivatag tizenegy barlangjában tártak fel Hirbet Kumrán közelében Jerikótól 15 kilométerre délre. 1947 és 1956 között összesen 900 tekercs került napvilágra, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe.

A tudósokat régóta foglalkoztatja, hogy kik voltak a Holt-tengeri tekercsek szerzői, s a szövegek hogyan jutottak el Kumránba, így az új kutatás segíthet megoldani az ősrégi rejtélyt - olvasható a LiveScience (http://www.livescience.com) tudományos hírportálon.

Orit Samir, az Izraeli Régészeti Hatóság szerves anyagokért felelős kurátora, valamint Naama Sukenik, a Bar-Ilán Egyetem kutatója megvizsgálta azt a kétszáz textíliát, amelyek a kumráni barlangból kerültek elő. Mint bebizonyosodott, kivétel nélkül lenvászonról van szó, holott az ókori Izraelben a gyapjúszövetet kedvelték. Az anyag dísztelen, sok esetben kifehérített, míg a korabeli divat szerint a textíliák túlnyomó része élénk színekben pompázott.

Orit Samir és Naama Sukenik szerint a leletek arról tanúskodnak, hogy Kumrán lakói egyszerűen öltözködtek. a kutatásból az is kiderült, hogy a textíliákat eredetileg ruházkodásra használtak, amelyeket darabokra vágtak és újrahasznosítottak.

"Különbözni akartak a római világtól. Szerény, alázatos emberekről van szó, akik nem kívántak hivalkodó ruhákat viselni, a nagyon egyszerű textíliákat preferálták" - hangsúlyozta Orit Samir.

Mindazonáltal a textíliák viselői nem voltak szegények, mindössze egyetlen ruhaneműt foltoztak meg. A helyszínen feltárt pénzérmék és üvegtárgyak szintén a barlangok egykori lakóinak jó anyagi helyzetéről tanúskodnak. A barlangokban talált viseletek hasonlítanak az esszénusok ruházatának leírásaihoz Josephus Flavius és Alexandriai Philón műveiben. Ez azt sugallja, hogy az esszénusok lakták Kumrán barlangjait, s vélhetően ők a szerzői a tekercsek egy részének, a többit pedig összegyűjtötték.

A tanulmány szerzőinek végkövetkeztetéseivel nem ért mindenki egyet. A helyszínen ásatásokat folytató Juval Peleg izraeli régész szerint a lenvászon Jeruzsálem Kr.u. 70-ben történt eleste után a rómaiak elől menekülőktől származhat, akik a barlangokban helyezték el a tekercseket.

Orit Samir viszont úgy véli, hogy a menekülők az Izrael-szerte népszerű gyapjúszövete is magukkal hozták volna, amelyek maradványait fellelték volna a barlangban.

"Amikor Jeruzsálem lakói elhagyták a várost, mindenfajta ruhaneműt magukkal vittek volna, nem csupán a lenvászonból varrottat" - emelte ki Orit Samir.

Pasztorálpszichológiától a kommunikációig - 12. RODOSZ konferencia

2011-11-29T18:26:00.001+02:00

99 fiatal kutató jelentkezett 28 különböző témakörben az idei RODOSZ Konferenciára. A jelentkezők egynegyede Erdélyben tanul, háromnegyede pedig magyarországi posztgraduális képzésben vesz részt, köztük vannak erdélyiek, felvidékiek és kárpátaljaiak is. Az előadások tematikája a közlekedésbiztonságtól a zene- és filmművészeten, jogtudományon, oktatás-gazdaságtanon, társadalomtörténeten keresztül a kommunikációig és pasztorálpszichológiáig számos területet felölel.

A közel 1300 oldalt számláló, 82 kiadásra javasolt tanulmányt tartalmazó konferencia-kiadvány három kötetben jelenik meg a konferencia munkálatainak megkezdésére.

A rendezvény célja egy olyan szakmai fórum megvalósítása, amelynek keretében magiszteri hallgatók, fiatal kutatók és doktoranduszok mutatják be tudományos kutatási eredményeiket, amelyet konstruktív kritikai környezetben megvitathatnak a hallgatósággal, eljutva így a kutatások továbbgondolásához, fejlesztéséhez.

Ugyanakkor idén sor kerül egy workshopra is oktatáskutatás témakörben, melynek célja egyrészt doktorandusz-szervezetek (a magyarországi Doktoranduszok Országos Szövetsége, a kárpátaljai Momentum Doctorandus és a RODOSZ) legfrissebb kutatási eredményeinek ismertetése, másrészt az Integratio Alapítvány új kutatási szoftverének (mentális térkép) bemutatása.

2011. december 2–4. között tizenkettedik alkalommal szervezi meg nemzetközi konferenciáját a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) Kolozsváron, a Szántóvető utca 34. szám alatt.

Részletek a www.rodosz.ro oldalon találhatók.

A részletes program az alábbi linken található.

Szabó István: Évtizedes Advent

2011-11-29T15:00:00.000+02:00

Vendégségben voltam a közelmúltban. A 4 éves Sámuellelösszebarátkoztunk. Egyszer csak rám kérdez, édes, selyp kiejtésével: „Nekteknincs kisjányotok?” Mondom, hogy két legénykénk van. Erre ő: „Jeméljétek, hogyjesz!” Kíváncsi voltam, hogy mi van az ő kis fejében, ezért visszakérdeztem:„Mégis, mit kell tennem, hogy legyen kislányom?” Samu odahajolt kis buksijávala fülemhez és ezt suttogta: „Imádkozzáj!”

Ki tudja hányszor epekedtem,fohászkodtam egy (kis)lányért, azaz társért.

Emlékszem, hogyóvodás voltam, amikor villámgyorsan megcsókoltam az egyik óvodástársam arcát,miközben anyukás-apukásdit játszottunk. Aztán 8 éves lehettem, amikorfotókörön, abban a bizonyos félhomályban, amelyben az egykori képek születtek,megcsókoltam egy osztálytársam kezét. Nagy volt a kislányok meglepetése, de énis nagynak éreztem magam, hogy legyőztem gátlásaim, félelmeim. (Hát igen,évtizedeken át elkísért és megnyomorított adott helyzetekben a kisebbségiérzés, a sok gátlás.)

Vágytam zsenge ifjúkortól kezdődően társra, együtt járásra, barátnőre. De maradt a vágy. SzilágyiDomokos élt meg hasonlókat:

…a szép kislányok mindig a szomszéd asztalnál ülnek
pocsékfiatalemberekkel
s ettőlbosszantóan még szebbek…

(A szomszédasztalnál).

7. osztályosvoltam, amikor megteltem érzelemmel egy nálam nagyobb lány iránt. De akkor is,meg utána is több esetben, más-más lánynál vagy éppen egy-egy filmsztáresetében, azt kellett elfogadnom, hogy … lenyúlják őket előlem. Vagy akikkészek lettek volna fogadni esetleges kezdeményezésem, azokra nem tudtam énráhangolódni.

Az évek teltek.Gyári munkás koromban a disznajói meg körtvélyfájai idősebb munkatársaimengedték meg maguknak az élcelődést nőtlenségem és barátnő nélküliségem miatt.Megtérésem után a közösségbeli aggódó és titokban matchmaker-szerepet vállalótestvérek és testvérnők imádságaikról biztosítottak, máskor meg egy-egyvacsorára hívtak meg, amelyre –és az pusztán a „véletlen” műve volt-meg-megjelent egy-egy szépséges hívő rózsaszál is. Az aggodalmak egyrealaposabbaknak bizonyultak és minden bizonnyal reménytelen esetnek tűntem már,hiszen közeledtem a 40-hez, de semmi jele nem volt annak, hogy az imák eljutottak a trónusigvagy, hogy egyáltalán volna vajmi kevés érdeklődésem legalább egy lányirányában.

Várta a közösség, arokonság, a baráti kör … a csodát. Akaratom ellenére is csoda-szintre juttattamesetleges társtalálásom, együtt járásom, - ne adj’ Isten- nősülésem. Ez utóbbitegyesek már úgy emlegettek, hogy ha bekövetkezne –amire már esélyt nem nagyon adnak-,akkor nincs elveszett helyzet, a pártában maradt lányok és a vénülő legényekújból reményre kaphatnak.

Anna 19 éves volt,amikor megláttam benne a … nagylányt. Nagyon szépnek találtam… a legszebbnek.Megtérésem előtt be kellett húznom 1-2 kupicával, hogy a toldalagi vagy azunokai bálokban bátorságom legyen felkérni egy lányt táncra. De most csakcsendben, magányomban, senki tudtával, imádkoztam és vártam. Reméltem, hogylespórolhatom az ezredekre visszanyúló férfi szerepkörre tartozó kezdeményezéstés valami mennyei beavatkozás folytán Anna számára is nyilvánvaló legyen azégiek akarata. Csak úgy dőljön be … nekem. Illetve nem is ’úgy’, hiszen azokata csöpögős, magukat áruló, nagyon férjhez menni akaró lányokat kerültem. Szóvalnem volt világos, hogy mit is vártam az Úrtól, de gondoltam, hogy Ő kreatívabb,mint én és elég, ha rábízom.

Az 1996-os panitiCE konferencián felajánlottam, hogy hazaviszem … Székelyudvarhelyre. Nem tudtamdiszkrétebb és leleményesebb lenni. Azzal érveltem, hogy szeretnék megbeszélnivele néhány szervezési, ifjúsági missziós kérdést és az együtt utazás jókeretet biztosít nekünk ehhez. Nem szívesen akart kötélnek állni, főleg, hogyszülei is autóval voltak a konferencián és (gondolom, hogy azt gondolta) kár abenzinemért. Ebből a beszélgetésből fantasztikus lehetőségként könyveltem elmagamban, ha meghívhatom egy villás vacsorára saját szülővárosában, a Gondűzővendéglőbe. Nem voltam nagyon elszállt számítgatásaimban a beszélgetéskimenetelét illetően, de az egyébként jó étkű voltom is csődöt mondott és ahasábburgonyával körített rántott sajt fele tányéron maradt, midőn letörtenbekaszálhattam első kosaram. Bizony nem lesz ebből a szép szál székelygyönyörűségből Szabó-menyecske. Az egyébként mélyzuhanásban lévő időszakomvégérvényesen megpecsételtetett és a következő félév munkával és fájdalmasútkereséssel, sok Ige-olvasással és a belső szobában történt könyörgésekkeltelt el. Gyakran elővettem a gitáromat és a hozzá nem túl sok értésemet alelkesedésem és egy-egy ének szöveg kiegészítésére tett kísérletem pótolták.Pl. amikor a „Tégy eggyé Urunk” című éneket dalolgattam, akkor kifejezettenimádságnak szántam, hogy Isten Annával tegyen eggyé engem.

Majd Isten újbólszárnyakat adott a szolgálatban.

Miután megtanultamelfogadni Istentől, hogy nem járhatok együtt a Kerekes-lánnyal, akkorkövetkezett egy határozott döntés az egyedüllét mellett. Isten megóvott ebbenaz időszakban és minden erőmet, időmet, tudatlanságomat és tudásomat az Őszolgálatába kívántam állítani.

Aztán 4 év múltán,a 2000. évben,döbbenten állapítottam meg, hogy mélyből feltörő ártézi kútként elárasztottakaz érzelmek, amint összetalálkoztunk közös barátaink esküvőjén. Röpkebeszélgetésünk családja iránti érdeklődéssel telt el. Óvatos voltam. Nemhiányzott egy második kosár. Hazautazásomat követően felhívtam telefonon,elcsevegtünk, majd kinyögtem, hogy szeretnék találkozni vele gyakrabban, velejárni. Rögtön hozzátettem: „Kérlek, ne válaszolj még. Visszahívlak 3 hónapmúlva.” Aztán elkönyvelhettem magamnak a második, (legalább három pontot érő!),kosarat.

Egy-egy keresztyénrendezvényen találkoztunk ugyan a következő években, de csak futó és nem túlnagy jelentőséggel bíró beszélgetéseink voltak.

2005-ben szerveztemelső angol nyelvű táboromat. Munkatársakat kerestem. Felhívtam Annát is és …hát igaza volt, hogy ő németes, neki az angol nem megy olyan jól… „Kakukktojásként”,amint magát nevezte, mégis bevállalta barátnőjével együtt. Nem fűztem semmilyenreményt már hozzá és nem is tápláltam hamis érzelmeket magamban. A tábor közepetáján Parajdra kirándultunk és gyalog indult vissza a csapat. Elkapott egy nagyzáporeső és elázottságunkban, bandukolva a kígyózó bucsini út szélén, egymásmellé sodródtunk, beszédbe elegyedtünk, sőt egy útszéli virágszálat letéptem ésátadtam neki. De továbbra sem változott bennem semmi, azaz nem terveztemolyasmit, amiből harmadik kosár születhetne. Érzelmileg sem voltam biztos adologban. Mindazonáltal figyelgettem a tábor alatt. Az utolsó napon pedig,amikor a legnehezebb alvásra bírni a nebulókat, miután mindenki eltette magát,villanyoltás után mi ketten utolsókként maradtunk a konyhában. Meggyújtottamegy gyertyát és gondoltam, hogy megkísérelem meghívni egy beszélgetésre, ha nemtúl fáradt. Meglepődtem, mert nyitott volt rá. A táborral kapcsolatos élményekelemezgetését és a családtagjai felőli érdeklődésemet követően, az elmúlt 9 évkettőnk között történt eseményeire, próbálgatásaimra és az ő ebbéli megéléseifelőli kérdéseimre tértünk rá. Már hajnalodott, amikor két fontos dolog jöttnapvilágra. Az egyik: bár a számomra kedvező kimenetel felől teljesreménytelenségben voltam, a lélegzetem is elállt, amint együtt járásunklehetőségéről szóló kérdésemre igenlően válaszolt. A másik pedig: második elutasítása után Annánakimatémája lettem, mert nem volt teljesen nyugodt saját döntésében. Az Úrtól aztkérte, hogy –és ebben nem reménykedett nagyon-, ha még egyszer megkörnyékezempárkapcsolati síkon, akkor ezt Tőle való jelnek tekinti, hogy egymásnak vagyunkszánva.

Azon a reggelen másként kelt fel a nap és vele együtt mi is. Mielőttki-ki a maga szobájába ment volna elolvastuk az aznapi, augusztus 20.-i Igét:

⁵ A békességes tűrésnek és vigasztalásnakIstene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás irántKrisztus Jézus szerint:

6 Hogy egy szívvel egy szájjal dicsőítsétek azIstent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.

7 Azért fogadjátok be egymást, miképpenKrisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.

(Rom 15:5-7)

Egy 28 éves nő és egy 39. évében lévő férfi együtt járása, ismerkedése,a kölcsönös elfogadás tanulása nem volt mentes nehézségektől. Ebben azidőszakban az Anna családjában a gyász sem maradt el, hiszen 30 éves nővére költözött hazaUrához.

Kerek egy évet jártunk együtt és következő év augusztus 20.-án ugyanezzel az igerésszelindultunk útnak fiatal családként.

40. évembenvoltam, amikor megnősültem. Korábbi éveimben sokszor hallhattam ilyenszerűmegjegyzéseket, tanácsokat, kuncogásokat: „nem is tudod mennyit veszítesz, hanem (időben) nősülsz meg”, „mire vársz?”, „kire vársz?”, „miért nem udvarolszX-nek, olyan ügyes, helyes lány?”, stb.

Én erre azt mondom: nem volt mindig könnyű a várakozás, de igazán akkorrontottam volna el a magam és más életét, ha nem várok. Minden bizonnyal sokbotor és meggondolatlan tekintetem, gondolatom, kétértelműségem, elsietettkezdeményezésem volt lányok fele és talán többen is szenvedtek emiatt. Mégisvégtelenül hálás vagyok Istennek, hogy így alakította az életemet, életünket.Külön ajándéknak tekintem, hogy Isten nem engedte, hogy a várakozás évei alatt Tőleelszakadjak. Voltak rossz döntéseim, bűneim, mások fele bántó tetteim,szégyenkezésre okot adó megnyilvánulásaim. Bár Isten néha megengedte, hogyjárjam a magam áldatlan útjait, mégsem engedett ki az Ő kezéből. Amikor pedigminden önmagamban való reménységem odalett, Isten nagyszerűen megmutattakegyelmét. Ami nekem lehetetlennek bizonyult, az Neki lehetséges.

Családként való működésünk tele van örömmel, hálával, békességgel,szolgálattal, de akadnak feszültségek, viták, nézetkülönbségek. Egyetlen biztosfogódzónk, fundamentumunk, reménységünk maga a Megváltó, akivel külön-külön ésegyütt is közösségben vagyunk. Megújuló erőnk Tőle van, aki egymásnak adottbennünket, sőt két gyönyörű legénykével is gazdagított minket. Mindezértegyedül övé minden dicsőség.

Adventről másképpen

2011-11-29T12:34:00.001+02:00

Nem is olyan régen az egyik igehirdetésben hallottam, hogy az advent olyan, mint a lépcsőmászás. Ha a kolozsvári Szent Mihály templomra gondolok, vagy akár a kölni dómra, akkor még könnyebb példázni azt, hogy az út felénél az ember már fáradt, de alig várja, hogy végre feljusson a templom tornyába és láthassa azt a csodálatos kilátást, amely több 10 vagy akár száz méteres magasságból nyílik. Ilyennek kell lennie az adventnek is, hogy már türelmetlenül várjuk, hogy végre eljöjjön a Krisztus, de hiába rohanunk a lépcsőkön, ha túl gyorsan lépkedünk, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy elesünk, vagy túl hamar kifáradunk. Mérsékletesen, de magabiztosan kell tehát a lépcsőkön előrehaladnunk, hogy amikor felérünk a toronyba, legyen erőnk és energiánk megcsodálni a kilátást.

Mivel várakozni mindenki másképpen szokott, ezért arra gondoltam, hogy megkérem néhány ismerősömet, hogy egy-egy várakozási helyzetről írjanak. Nap mint nap várunk valakire vagy valamire, és miért ne lehetne advent kapcsán ilyen helyzetekről, folyamatokról írni? A következő napokban tehát személyes adventekről olvashatunk írásokat, remélem ezek az írások is segítenek majd abban, hogy jobban el tudjunk csendesedni a körülöttünk levő világ által diktált rohanásban.

Kiss Gábor

Brüsszelbe utaznak a WEBkastély vetélkedő legjobb csapatai

2011-11-28T09:26:00.001+02:00

Sógor Csaba: „Mindnyájunk felelőssége a múlt emlékeinek megőrzése”

A gernyeszegi Teleki –kastély udvarmesterei és az olaszteleki Daniel-kastély apródjai vehették át a Brüsszelbe szóló meghívókat Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőtől, a WEBkastély vetélkedőn elért kimagasló teljesítményükért. Az egy hónapon át zajló verseny november 26-án, a keresdi Bethlen-kastélyban egy díjátadó ünnepséggel zárult, amellyel egyidőben Kastély-napot is tartottak.

Erdély különböző részeiből összesen 23 csapat nevezett be az október közepén elindított WEBkastély vetélkedőre, amely az erdélyi kastélyok és kúriák megismertetése és helyzetfelmérése mellett az épületek turisztikai körforgásba való bevonását is célként tűzte ki. Ennek érdekében a csapatoknak fel kellett kutatniuk az általuk képviselt épített örökség múltját, majd megfogalmazni a jövőképét. A versenyzők komoly pontszámokat gyűjthettek egy Kastély-nap szervezésével is, ha a meghirdetett programokkal sikerült megmozgatniuk a helyi közösséget. A WEBKastély a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület közösen szervezett vetélkedője, amely részét képezi a PONT Csoport által kezdeményezett Kastély Erdélyben programnak.

A dobogós helyezést elért csapatok projektjeivel kiemelten foglalkozik a PONT csoport, igyekszik olyan pályázati lehetőségeket találni, amelyek elősegítik a kastélyok fejlesztését, a közösségi életbe való bevonását – hangsúlyozta a díjátadón Farkas András, a PONT csoport elnöke. Emellett a két legjobb csapat Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselők jóvoltából részt vehet egy parlament-látogatással egybekötött brüsszeli kiránduláson.

Sógor Csaba a díjátadó ünnepségen úgy fogalmazott: öröm számára, hogy támogatója lehet a vetélkedőnek, hiszen mindnyájunk felelőssége a múlt emlékeinek megőrzése, amely jövőbe mutató tervek nélkül megvalósíthatatlan.

„Az erdélyi kastélyok és várak nagyrészén még mindig látszik a diktatórikus rendszer nyoma, amikor a hatalom nem foglalkozott a kulturális kincsek védelmével. Abban bízom, hogy ez a vetélkedő hozzájárul ahhoz, hogy minél több döntéshozó, cselekvő politikus felismerje az erdélyi örökség védelmének gazdasági és közösségi hasznát, még akkor is, ha nem érzik teljesen magukénak ezt a földet” – fejtette ki az erdélyi magyar képviselő. Sógor Csaba szerint élő kastélyokra van szükségünk, olyanokra, amelyek nem csupán építészeti ékei, hanem kulturális és szellemi központjai is egy vidéknek, ehhez azonban a helyi közösségek, a fiatalok szerepvállalása is elengedhetetlen.

A keresdi kastélynapon igazi kastélyhangulat várta a résztvevőket, akik korabeli zenéket hallgatva, bográcsgulyást és forralt bort fogyasztva ismerkedhettek meg a maros megyei település múltjával és jelenével. (közlemény)

A fagyos Észak sarkkörön túli lakóinak misszionáriusa és püspöke

2011-11-28T09:16:00.001+02:00

John Sperry különös élete és szolgálata

A fagyos kanadai Észak sarkkörön túli eszkimóinak misszionálására szánta oda életét John Sperry, aki később a sarkköri territórium Anglikán Egyházának püspök is volt. Nicola Vollkommer könyvet írt kalandos és próbatételek között is áldott életéről „A fagyvilág peremén” címmel. Fiatalon biztos tengerésztiszti karrierjét hagyta oda Jézus Krisztus szolgálatáért. Forrás: medienmagazin.pro.de

Tanúságtétel a föld végső határáig

Gyermekkorát Közép-Angliában töltötte az 1924-ben született Sperry. A második világháborúban naponta kockáztatta életét a tengerészetnél. Ám a karrierbe beleszólt az Égi hang, ami új útra terelte őt. A család kezdeti tiltakozása ellenére is beiratkozott egy bibliaiskolába. Ott ismerte fel küldetését: az eszkimók lelkipásztorává kell lennie. Az északi sarkkör vonzása nem hagyta nyugodni, megtanulta az eszkimók nyelvét. A bibliaiskolában ismerkedett meg későbbi feleségével, Elisabeth MacLarennel. Ez az Ige adta a döntő indítást neki: „Lesztek nékem tanúim…a föld végső határáig ”. 1949-ben hajóra szállt, s átment Kanadába, hogy ott megkezdje missziós lelkészi tevékenységét. Szolgálati területe több, mint 1 millió négyzetkilométer volt.

Szokatlan missziói terület – hűséges munkatársai a Husky-kutyák

A könyv írója jól érzékelteti, milyen és mennyi szokatlan nehézséggel kellett megbirkóznia a fiatal misszionáriusnak. Az eszkimók életstílusára hamar megtalálta a megfelelő szavakat: földtisztelet, földhöz kötöttség, ellenséges erők között életben maradás, küzdelem a túlélésért a természet vad erőivel szemben, ugyanakkor függőség a természettől, jó és szeszélyes hatásaitól. Már a fogcsikorgatóan fagyos észak lakóinak „Viszontlátásra!” köszöntése is utal a kiszolgáltatottságra, a bizonytalanságra. Ők így fogalmaznak: „Ha viszont látjuk egymást!”. A 19 éves Sperry újvilágbeli otthonát a kis Coppermine településen találja meg, amit „Jégvillám” néven becéznek az ottaniak. Hamarosan világossá lesz előtte, hogy a sok eszkimó repülőgépe érkezésekor nem az új pásztor üdvözlésére jött ki, hanem azért, hogy megnézze: van-e számára valami a nagy, kék postazsákban, amit a repülőgép hozott. Leghűségesebb missziós munkatársa a 16 Husky-kutya volt, akiknek éjjel-nappali társasága segítségével a messzi északon tett látogatásait megtette, illetve az olykor váratlanul, drámaian támadó nehézségeket túlélte.

Sorscsapások között is felfele nézett – a lelkek és a testek orvosa volt

Felesége, aki két és félév elteltével ment John után, leveleiben jelzi neki előkészületeit a közös munkára. Nem lesz az ő élete a papnék szokványos munkájához hasonlítható. Hitvallása ez volt: „Mindketten azért vagyunk itt, mert Jézus Krisztust szolgáljuk, hiszen keresztyénnek lenni azt jelenti, személyes döntést hozni az Úr követéséről, és szolgálatáról”. Kemény családi próbák érik a fiatal házaspárt. Első lányuk, Jacqueline tíz órával születése után meghalt, mert gyenge volt a tüdeje. A következő nagy fájdalom 1956-ban éri őket, második lányuk, Angela fogyatékosan jön világra. De életben marad, mind a mai napig. 1959-ben születik meg John fiúk. A misszionáriust az eszkimók közötti különféle betegségek is foglalkoztatták. Mit tud tenni a diftéria, a nátha, a tuberkulózis és mumsz ellen? Az 1970-es évektől a fehérek szexuális úton terjedő betegségeket is behurcoltak a messzi Északra, melyek addig ismeretlenek voltak az egészséges őslakók között. És rendszerint csak akkor vállalták az eszkimók a fárasztó szánutazást a távoli ambulanciára, amikor már későn volt. Ő is igyekezett a rendelkezésére álló gyógyszerekkel, eszközökkel segíteni a bajba jutottakon. Bibliája, énekeskönyve mellett állandóan volt nála egy elsősegélydoboz.

Világos, egyszerű igehirdetések inuit nyelven- csillagok az útitársai

Az egyszerű emberek között megtanul egyszerűen fogalmazni, lényegre törően beszélni. Jézus egyszerű, mély értelmű mondatai nagy hatással voltak a sarklakókra. Sperry legnagyobb álma volt a Biblia lefordítása az eszkimók nyelvére. Megtette. Kemény, roskasztó csapást jelentett neki felesége váratlan halála. Még ez is! Hamarosan nyugdíjba vonult, de akkor már a kanadai messzi Észak anglikán püspökeként. Ezt a tisztet 1974-1990 között töltötte be.

Sokat volt úton hatalmas püspökségében, aminek kiterjedése hazánk tizenötszöröse. Hol sítalpon, hol hótaposó talpakon, hol szánon, rénszarvasok, sarki kutyák, végtelen hómezők, felhőtlen éji égből rászikrázó csillagok, s a végtelen csend társaságában. Az északi territórium főkormányzóságának archívumai között található egy jellemzés róla: „Különös érzéke volt arra, hogy az inuit őslakosok szükségleteit megérezze. Elfogadta és tisztelte kultúrájukat, életmódjukat, megtanulta nyelvüket, lefordította imakönyveiket és úgy élt közöttük, mint aki közülük való”. John Sperry megosztotta Észak őslakóival gondjaikat, éhezésüket, és a mínusz 60 fokos hideget is. Lefordította a Bibliát nyelvükre, ami nem volt egyszerű, hiszen ennek a népcsoportnak a nyelvében nem szerepel a fa, a bárány vagy a mező szó. És a szeretet szó sem. De Isten igen. S neki, meg az inuit eszkimóknak ennyi elég volt. Így jutott el a fagyvilág pereméről az eszkimó szívekbe az evangélium és John Sperry is. Az utazás több évtizeden át tartott, de elérte célját…

Dr. Békefy Lajos.

Fábián Tibor: Békesség - Istentől!

2011-11-27T17:35:00.001+02:00

Ilyenkor, advent táján még hangsúlyosabb a békesség, megbékélés, nyugalom utáni vágy. S lám, ahogy közeleg a karácsony, úgy növekszik lelkünk békétlensége: sietség, rohanás, idegtépő feszültség. Csendességet kereső Krisztus-várás helyett hangosan zakatoló vásár-láz. Sorállás, őrült futam a plázákban, kétségbeesett lista-gyűrögetés a teli polcok között. Toljuk a bevásárlókocsit, mint valami végtelen Forma 1-es futamban, s rakjuk az árut halomba, hátha ez megnyugtat egy kissé.

Megannyi ideges, feszült ember, akik az ünnep értelmét keresik, fizetnek is érte, még örülnek is, hogy akciósan, leárazva megkapták, de voltaképpen nem találják.

Az már csak karácsonykor, a nagy evések, hosszú mosogatások, véget nem érő kalács-majszolások után derül ki, hogy mindez nem elég. Hogy a lélek cseppet sem kész, hanem nagyon is erőtelen. Hogy valami hiányzik-hiánycikk, ott belül. A lelkünk táján. Amit voltaképpen nem is kerestünk, nem szerepelt a rongyosra gyűrt listán, és a roskadozó polcokon sem kapható. Ahová nem ér el a kalács íze, gömbölyödő pocakunk sem segít ezen a lelki éhség-érzeten. Meg a pótszerekként használt, külhonból importált, bulvármédiás karácsony-fíling sem, mely nagy-nagy szeretetről, hangulatról és hófehér szakállú Télapóról regél, aki kólát hoz, végtelen kamion-konvojon.
Felrémlik hát, hogy valami nem stímmel. A tévében és az áruházban békességet ígértek; meg is tettünk, azaz vettünk érte mindent, de az árucikk nem segít. Szerzésvágyunk kielégítve, de a lélek cseppet sem kész. A szekularizált, Krisztus nélküli karácsony csak szerzésvágyat és hangulatéhséget tartalmaz. Csupa olyat, ami kevés az üdvösséghez.

Nincs új a nap alatt: betlehemi karácsonyozók vagyunk, akik kint hagyjuk Jézust az istállóban, kirekesztjük az életterünkből, mert nincsen számára hely. Az ilyen karácsony üres és lelketlen, minden öncélú fényszennyezés: csillogás, pompa, fényáradat és hangulat ellenére. Nem igazi, mert Isten nélküli. Hamisítvány, emberi alkotás. „Kínai karácsony”, ami az igazit majmolja csupán, de nem egyenértékű vele. Nem tölti be a szerepét, mint ahogy az életünket sem.

Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor ezt írja vágyakozásunkról: „Életérzésünk mélyén fájdalmas és titokzatos hiányérzés él, nyugtalanság, honvágy mindaddig, míg nem telítődik Isten jelenlétével. Bármit szerzünk is meg, egy ideig örömünk van benne, aztán megunjuk és újra jelentkezik a vágy valami más után. A vágy a szeretetnek az a formája, mely magához méltó partnert keres. Lelkünk méltó partnere csak Isten Lelke lehet, aki képes meg is elégíteni minket szeretetével.”

Minek a pótszer, a hamisítvány, ha van igazi, valódi, hatékony és időtálló is? Békesség, amit csak Ő adhat. Ami a csomagbontogatás és a reklámok után is velünk marad. Szabadi István mondja: „Európa országútjain, városaink, falvaink utcáin át jön az Úr Jézus felénk, hogy megállva szívünk vastag ajtajánál zörgessen, és bebocsátást kérjen. Csak akkor halljuk meg jelzését, ha a szívünkben dúló háborúk dörgése, nagy vitáink zaja, fölösleges panaszaink hangja elcsitul. Ha képesek leszünk egy kis áldott csendben önmagunkba nézve, békességet keresve Őt várni.”

Békesség, Istentől!

Forrás: Harangszó

Arckifejezések - FOTÓRIPORT

2011-11-27T17:10:00.001+02:00

Mi lenne, ha nem lenne arcunk? Vagy ha az arcizmaink nem tudnának érzelmeket kivetíteni? Szegényes lenne a világunk, nem látnánk, hogy néha kiülnek a gondok, vagy éppen az örömök az arcunkra. Ezek a fotók nagyrészt a Csillagpont fesztiválon készültek, Tatán, néhány pedig Kolozsváron, az utcán. Mindegyiken látszik valami, öröm, feszült figyelem, jóság, nyugalom.

Fotó: Kiss Gábor

Adventre készülve - AUDIÓ

2011-11-27T14:06:00.001+02:00

Advent a várakozás ideje. Mi hogyan várakozunk? Hogyan kellene várakoznunk? Van erre recept? Lehet azt receptszerűen tenni? Ma javaslatokkal várjuk önöket rádióközelbe, melegségbe ágyazott, szeretettel fűszerezett kóstoló kínálgatásával...

Házigazda: Mádly András
Beszélgetőtárs és szerkesztő: Ferencz Amália
A műsor 2010. december 5-én hangzott el

Adventi vásár a Kolozsvári Református Kollégiumban - FOTÓRIPORT

2011-11-25T17:28:00.001+02:00

A hideg ellenére is gyerekzsivajtól volt hangos a Kolozsvári Református Kollégium udvara november 25-én. A gyerekek mézeskalácstól adventi koszorúig sok mindent árultak, nagy érdeklődésre tartott számot ugyanakkor a tombola is, aki pedig csak beszélgetni szeretett volna, az is megtehette ezt egy for tea és egy kis süti mellett.

Fotó: Kiss Gábor

A Keresztalja november 27-i számából

2011-11-25T14:27:00.001+02:00

A közhiedelemmel ellentétben nem csupán a szentmisék megtartására és a szentségek kiszolgáltatására szorítkozik a plébániák élete. Erdély négy római katolikus egyházmegyéjében négyféle tervet dolgoztak ki a hívekkel való foglalkozás , a pasztoráció hatékonyabbá tételéért – írja legfrissebb számában a Keresztalja katolikus hetilap. Az advent első vasárnapján kezdődő egyházi évben a gyulafehérvári, valamint a szatmári egyházmegye a misszió évébe lép, Temesváron a fiatalok számára a keresztény öröm témáját választották, a nagyváradi egyházmegyében pedig a tavaly megkezdett családok évét folytatják.

A Mária Rádió újabb területi stúdiója nyílik Gyulafehérváron a hétvégén – olvasható a lapban, valamint az El Salvadorban működő szalézi szerzetes vezette intézményről, amely a szegény fiatalok oktatására és nevelésére fekteti a hangsúlyt. Ismét jelentkezik csalad.ro rovat, amelyben a hatékony kommunikációról olvashatnak interjút, a Pataki család pedig a karácsonyra való készülődésükről számol be.

A Keresztalja kapható a plébániákon és az újságárusoknál, ára 1.90 lej, 120 Ft vagy megrendelhető a 0364 730 994-es telefonszámon, terjesztes@keresztalja.ro e-mail címen.

Adventi Harangszó

2011-11-25T14:22:00.001+02:00

Adventiünnepi összeállítással jelentkezik a királyhágómelléki reformátusok lapja. Alegfrissebb számban, egyebek mellett a Misztótfalusi Kis Miklós gyűjteményes házjubileumáról és a magyar egyháztörténelemben fontos szerepet játszó Rákóczicsaládról is olvashatunk.

„Nem-advent –amikor az ember nem vár, nem készül Isten ígéreteinek a beteljesülésére” – írjaAdvent és nem-advent című ünnepi írásában Lovász István.

A lap vezércikkét ezúttal ViskyIstván jegyzi. Írásának címe: Szomjazó ember vagy.

„Adventben Isten arca közelebb hajlikfelénk, hogy bizalom és remény ébredjen újra a szívünkben” – olvashatjuk ALélek csendje rovatban, Balázsné Kiss Csilla tollából.

Az ünnepi lapszámban Túrmezei Erzsébet,Bódás János és Csiha Kálmán egy-egy adventi verse olvasható.

Érkőrösi templomszentelésről, abelényesi idősek vasárnapjáról, a Misztótfalusi Kis Miklós gyűjteményes házjubileumáról és a karánsebesi szórványgyülekezet ünnepéről olvashatunk a Reformátusélet rovatban.

Rákóczi családi portrék címmel amásodik résszel folytatódik a magyar egyházak életében is fontos szerepetjátszó család kiemelkedő tagjait bemutató sorozat, Csohány János egyháztörténésztollából.

A Nagybányai Egyházmegye Koltón tartottpresbiteri konferenciájáról és a Körösközi gyülekezetek kisköri találkozójárólolvashatunk a Presbiter rovatban.

A lap Mozaik oldalán VeresPiroska jegyzete és Boros J. Attila Magyarnak lenni címűsorozatának újabb epizódja olvasható.

A lap híroldalán az ideiCzeglédi-díjasokról, az Erdélyi Gyülekezet altemplomának avatásáról és aVárad-Olaszi nőszövetség gödöllői kirándulásáról olvashatunk.

A Harangszó– 2012-ben is változatlan áron - megrendelhető és megvásárolható a reformátuslelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.comoldalon olvasható.

„Úgy kell mondani, hogy mindenki értse” Beszélgetés Cseri Kálmánnal

2011-11-25T13:07:00.001+02:00

Életünk ritmusát, a mindennapjaink rendjét alapvetően meghatározza a munkahelyünk, illetve az ott kapott feladatunk. Vannak, akik gyakran változtatnak rajtuk, és akadnak olyanok is, akik hosszú ideig egy helyen maradnak. Cseri Kálmán az utóbbiak közé tartozik, hiszen közel négy évtizeden át, egészen idén nyárig állt hűségesen a pasaréti református gyülekezet élén. Megkerestük hát, hogy élményeiről, tapasztalatairól beszélgessünk vele, s azt is megtudakoljuk tőle, hogyan tervezi további szolgálatát.

Harminckilenc esztendő komoly idő. Milyen érzés ennyi év után átadni a stafétabotot?

Azt nem tudom, milyen érzés, ugyanis olyan kedves utódot kapott a gyülekezet, aki azt kérte, hogy egy ideig még együtt futhasson velem (mosolyog)… A nyugdíjba vonulásommal egyébként is csak a munkahelyem változik, a munkáltatóm nem, mert eddig is az Úr Jézusnak igyekeztem szolgálni, s ezután sem lesz másképp. A munkaidőm sem módosul, mert egy hívő ember munkaideje napi huszonnégy óra, és ezt komolyan kell venni. A beosztásom sem lesz más, mert igaz a régi latin elnevezés, mely szerint a lelkipásztor verbi divini minister, azaz Isten Igéjének szolgája.

Úgy tűnik, bőven kapok feladatot, mert máris sok gyülekezetből kértek fel szolgálatokra. Nem kell azonban foglalkoznom a gyülekezet anyagi gondjaival, sem a műszaki problémákkal, az épületek tatarozási kérdéseivel. Ez sok időt, energiát vett igénybe. Valószínűleg jobban fogok tudni koncentrálni az Igére, a lelkigondozásra is. Nem a pihenésre gondolok, hiszen nekem nem volt hobbim, nem kerestem szabadidős elfoglaltságot, a szolgálat töltötte ki minden időm. És nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt kezdettől fogva a feleségem is komolyan vette, és nem tekintette vetélytársnak a hivatásom.

A sürgős és a fontos

Ez igen ritka, hiszen az állandó készenlét, a folytonos munka egy idő után nagyon meg tudja terhelni a családi életet.

Mindig igyekeztem vigyázni arra, hogy a gyülekezeti munka ne menjen a gyereknevelés rovására, miután Isten hosszú várakozás után ajándékozott meg bennünket gyermekekkel. Fontos volt számomra, hogy tudjak velük játszani, beszélgetni. Amikor már jó barátokká nőttek föl, ők is sokat segítettek. A gyülekezet többször nem is tudta, hogy mennyi fontos kritika, ötlet épp tőlük indult ki, hiszen egy idő után mélyebben ismerték a saját korosztályukat, a posztmodern világot. Soha nem éreztem azt, hogy választanom kellene a szolgálat vagy a család között. A feleségem eredetileg pedagógus volt, de később teljesen a gyülekezet szolgálatába állt. Isten kegyelméből a közös munka mélyítette és gazdagította a házasságunkat is.

Hogyan tudták a mindennapokban megvalósítani mindezt? Milyen időbeosztással, életritmussal lehet ezt a huszonnégy órás szolgálatot végezni?

A Szentlélek a rend lelke, de ez nem valami poroszos napi- és hetirendet jelent. A legfőbb nehézségem az volt, hogy az időmet sokszor mások osztották be. Néha úgy gondoltam, ha magam rendelkeztem volna fölötte, hatékonyabb lett volna egy-egy napom. A parókia ajtaja viszont mindig nyitva állt, és mi csak örültünk, ha az embereknek szükségük volt ránk, ha hirdethettük az igét, vagy segíthettünk. A kiírt hivatali időt senki nem vette komolyan, de én minden este összeállítottam a következő napi teendőim listáját. Nagyon megjegyeztem, amire egy idős lelkész testvérem figyelmeztetett: vigyázzak, hogy a sürgős sose szorítsa ki a fontosat.

Mély igazságokat úgy fogalmaz meg a szószéken, hogy az mindenki számára érthető. Mi a titka ennek? Mikor és hogyan készül például a vasárnapi istentiszteletre?

Számomra életre szóló szabály lett, amelyet egy négyéves kislány mondott még abban az időben, amikor azt is figyelték, nehogy valami államellenes gyülekezés alakuljon ki, ha három-négy lelkész imádkozni összejött. Az egyik lelkész testvéremnél gyűltünk össze néhányan, és a kislánya megkérdezte, hogy miért kell kimennie a szobából. Mire az édesapja így válaszolt: „Mert te nem érted, amit a bácsik beszélnek.” Erre a kicsi így szólt: „Azt úgy kell mondani, hogy mindenki értse.” Ezt egy életre megjegyeztem magamnak. Ha gyermek-istentiszteletet tartok, akkor a hároméves is értse; és ha olyan helyen szolgálhatok, ahol rövidebb ideig járhattak iskolába a résztvevők, akkor számukra is érthető legyen.

Isten különös szeretettel tervezte meg az életutam. Már fiatal segédlelkész koromban, Cecén és Budahegyvidéken is minden vasárnap úgy tartottam a gyermek-istentiszteletet, hogy egy teremben ültek mindannyian, az ovisoktól a nyolcadikosig. Ez kemény lecke volt, de segített, hogy a felnőtteknek szóló igehirdetéseimet is igyekezzem mindenki számára viszonylag röviden, érthetően és egyértelműen megfogalmazni. Minden prédikációmat szó szerint leírom és megtanulom, ahogyan drága jó elődöm, Joó Sándor is tette. Általában péntek estig szoktam papírra vetni, és szombaton megtanulom. Az a legideálisabb, ha már a hét elején tudom, hogy miről fogok beszélni vasárnap, mert az igehirdetésnek is megvan a vemhességi ideje. Koraszülött prédikációt már mondtam, túlhordottra nem emlékszem.

Élet támad

1971-ben lett a Torockó téri gyülekezet vezető lelkésze. A kiváló prédikátor, tudós pap, Joó Sándor után került a pasaréti gyülekezet élére. Emlékszik az első igehirdetésére, amelyet a gyülekezet vezetőjeként mondott?

Pál Korinthusiakhoz írt első leveléből vettem az alapigét, „Félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok” – vallottam meg a gyülekezetnek őszintén az alkalmatlanságomat. De komolyan vettem a mondat folytatását is: „Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Ismertem és tiszteltem Joó Sándort, teológuskoromban évekig jártam ide istentiszteletre, és nagyon sokat kaptam Istentől e nagyszerű igehirdetőn keresztül. Mikor Budahegyvidékre kerültem segédlelkésznek, néhányszor előfordult, hogy szombaton átszólt a főnökömnek, hogy vasárnap menjek prédikálni, mert sokat szenvedett akkoriban a hangjával. A pasaréti gyülekezet tehát több ízben hallott már szolgálni, mégis nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy az én nevem is felvetődött a lehetséges utódok közt. Tudtam, hogy Joó Sándor milyen előtanulmányokat végzett, a többéves külföldi ösztöndíja, a doktorátusa, magántanári címe mellett remek lelkigondozó és igehirdető is volt. És még nem tudtam, hogy mennyire hűséges pásztor is volt!

Elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy ilyen mezei lelkipásztor kerüljön utána, mint én. Istennek kellett meggyőznie, mert az állami és egyházi vezetés sem engem támogatott, csak a gyülekezet tartott ki mellettem. Azt mondtam végül Istennek: „Ha ez mégis megvalósul, akkor az csak a te akaratod lehet, azzal viszont semmiképp sem szeretnék dacolni.”

Milyen gyülekezet várt Önre 1971-ben, egy évvel Joó Sándor halála után?

A gyülekezet egy éve gazdátlan volt, ugyanis nem fogadták el azt a lelkészt, akit a hatalom akart rájuk erőszakolni; a templom is kiürült. Sokan a szomszédba, Budahegyvidékre jártak át. A jó akusztikájú templomot szinte egész héten a Hanglemezgyártó Vállalat használta, a gyülekezeti termet átalakították stúdióvá… A temérdek probléma mellett azért sokat bátorítottak az imádkozó, hívő testvérek. És gyakran tapasztaltam Joó Sándor harminckét évi, példa nélküli munkásságának a hatását. Sőt még most, a halála után negyven évvel is aratjuk szolgálatának gyümölcseit.

Hogyan kezdett hozzá a munkához?

Jól emlékszem, hogy semmi különösebbet nem csináltunk, csak igyekeztünk az igét tisztán hirdetni és mindenkit szeretni, aki idejött. Itt nem volt toborzás. Nem is lehetett abban az időben, hiszen eleinte még azt sem engedték meg, hogy a betegeknek leírjuk a prédikációt, és elvigyük nekik. De híre ment, mivel aki táplálékot kap, az megmondja a másik éhezőnek is, hogy gyere, mert itt ehetsz. Ez különleges élmény volt számomra, mert nem ehhez szoktam addig. Jöttek be az emberek az utcáról a szorongató problémáikkal. Volt, aki csak meghallgatásra vágyott, mások választ vártak a kérdéseikre, és ez csak serkentett engem az önképzésben meg a gyülekezeti munkások képzésében. Tulajdonképpen együtt nőttünk a gyülekezettel lelkiekben is.

Magamat is a közösség egy tagjának tekintem, benne vagyok a választói névjegyzékben, fizetek egyházadót, és miközben igehirdető vagyok, igehallgatónak is kell lennem. Hiszen nem én oktatom a gyülekezetet, hanem Isten Igéjére figyelünk mindnyájan.

Hogyan működhetett a hetvenes-nyolcvanas években ez a közösség? Milyen rendszeres alkalmakat tartottak?

1971-ben egy istentiszteletet tartottunk vasárnaponként, egy bibliaóra volt egy héten, továbbá egy ifjúsági csoport és egy néhány gyerekből álló vasárnapi iskola működött. Aztán rohamosan nőni kezdett a létszám. Már nemcsak a körzetből jöttek, hanem a munkatársak, a rokonok távolabbról is. Talán nyolc év után történt nagyobb változás, amikor két vasárnapi istentiszteletet kellett tartani. Eredetileg a templomot akartuk bővíteni, de sehogy nem engedélyezték, mondván, ilyen szép Bauhaus stílusú épülethez nem szabad hozzányúlni. Ezért úgy oldottuk meg, hogy beiktattunk még egy ugyanolyan istentiszteletet. Nagyon hamar kialakult egy kis közösség azokból, akik nyolc órára jöttek: a bakancsos, kiránduló családokból, az egyetemistákból és olyan hívő háziasszonyokból, ahol a család nem járt templomba, és nehezményezte, hogy az anyuka később készül el az ebéddel. Hangsúlyozom, hogy mindig az éppen felmerült szükségre kerestük a választ. Magunktól nem jutott volna eszünkbe például a heti két bibliaóra sem, amelyből az egyiket délelőtt tíz órakor, a másikat este hatkor tartjuk.

Milyen szemmel nézte a kommunista hatalom, hogy itt egyre több ember jelenik meg hétről hétre?

Folyamatosan figyeltek bennünket. Időnként behívtak az Állami Egyházügyi Hivatalba is, és megkérdezték, hogy megy a munka. Mindig Isten kegyelmét éltem meg a kínos, kemény beszélgetésekkor. Berendeltek azért is, mert egy A/4-es papírlapon a templomajtóra kifüggesztettem a januári egyetemes imahét programját. Másnap már hívattak, hogy kérdőre vonjanak, milyen propagandaanyagot tettünk ki… Gyökössy Bandi bácsi, Joó Sándor legjobb barátja mondta egyszer nekem: „Kálmánkám, mi sose hazudunk, de ha muszáj, akkor lefelé.” Mikor megkérdeztem, hogy mit ért ezen, elmagyarázta: „Be ne valld, hogy hány konfirmandus van, hányan járnak ifjúsági órára, gyerek-istentiszteletre! Mert sok mindent tudnak, de mindent azért nem.” Hála Istennek, hogy ez az időszak eltűnt! Ma már kevesen emlékeznek minderre.

Tudni kell elengedni

Említette, hogy a lelkészlakás és a hivatal ajtaja nyitva állt mindig mindenki előtt. Milyen problémákkal, kik keresték meg elsősorban? Miként változtak az évek során az emberek gondjai?

Az első években többnyire a szüleim korabeli emberek kerestek meg, akik évtizedekig Joó Sándoron keresztül kaptak segítséget Istentől. Őket hallgatva olyan problémákkal szembesültem, amilyenekkel még alig találkoztam, és ez komolyan odakényszerített Istenhez. Sokszor elmondtam neki: „Uram, nem én jelentkeztem ide. Ha te küldtél, akkor könyörülj rajtam!” Miközben hallgattam az embereket, végig azért imádkoztam, hogy Isten juttassa eszembe, amit mondanom kell. Gyakran megtapasztaltam, hogy olyan igéket kaptam egy-egy ilyen helyzetben, amely pontos válasz volt az adott kérdésre. Ekkor megbátorodtam, de a szent félelem továbbra is megmaradt bennem. „Én nagyon komolyan akarom venni, hogy nélküled semmit sem cselekedhetek, ugyanakkor tudom, hogy veled a kőfalon is átugrom” – mondogattam Istennek.

Sajnos manapság egyre bonyolultabb és emberileg egyre megoldhatatlanabb problémákkal találkozunk. Belelátva emberek titkaiba, nem tartom túlzásnak azt a megállapítást, hogy démonizált korban élünk. Isten csodája, ha valaki megszabadul a fóbiájából, a szorongásából, a depressziójából. Már kicsiny gyermekek óriási terheket hordoznak, az általános iskolásoknál megjelent a drog, a tinédzserek mohósága, közömbössége egyre jobban érezhető. Pedig ha a fiataloknak nincs ambíciójuk, nincs céljuk, megbetegszenek ők is, és a társadalom is, sőt ez kihat a gazdaságra is. Egyre mélyebbre süllyedünk, és egyre több lesz a feladatunk.

Ezeket látva tudatosan készült a staféta átadására? Számba vette a lehetséges utódait?

Készültem a nyugdíjba menetelemre, mert mindig igyekeztem komolyan venni, hogy mindennek rendelt ideje van. Sokszor láttam, mennyi baj származott abból, amikor valaki görcsösen ragaszkodott valamihez. Fontos, hogy tudjuk elfogadni, amit Isten ad, és tudjuk elengedni, aminek lejár az ideje. A lelkészi szolgálatot hivatalosan hetvenéves korig lehet végezni, és még két évig meghosszabbíthatja a gyülekezet. Én már betöltöttem a 71. életévemet, és megegyeztünk a presbitériummal, hogy a következő esztendőt már nem vállalom. Két éve könyörgök Istenhez, hogy adjon jó pásztort a közösségünknek, majd a presbitérium elkezdett keresni, és a gyülekezet Horváth Gézát választotta meg.

Milyen gondolatokkal búcsúzott a harminckilenc évi szolgálat után?

A családias búcsúztatásomkor rövid igeszolgálatom alapjául Sámuel beszédét választottam: amikor Sámuel letette a tisztjét, értékelte a múltját, és kérte a népet, hogy ne távozzanak el az Úrtól, majd hozzátette: „Sőt tőlem is távol legyen, hogy az Úr ellen vétkezzem, és felhagyjak az értetek való könyörgéssel.” Hálás vagyok a harminckilenc évért, és mivel az életemet eddig sem én terveztem, ezután is azt szeretném végezni, amit Isten elém hoz.

Sz. Kiss Mária

Family 2010/4

Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben - FOTÓRIPORT, AUDIÓ

2011-11-23T21:24:00.001+02:00

Népes közönség előtt zajlott november 23-án délután 5 órától a Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben (1919-2011) című kiadvány bemutatója a Minerva emeleti előadótermében. A Korunk, a Kós Károly Akadémia és az Idea könyvbemutatóján felszólalt Dávid Gyula, Murádin Jenő és Kántor Lajos, házigazdaként Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke, a szervezők nevében Szép Gyula köszöntötte az egybegyűlteket. A legjelesebb könyvgrafikusaink munkáiból nyílt grafikai kiállítás még néhány napig megtekinthető.

A bemutatón Murádin Jenő elmondta: a művészettörténetben egy új ág keletkezett 100 évvel ezelőtt, a grafika-történet. Murádin szerint Szántó György volt az első, aki grafika történettel kezdett foglalkozni, majd Kós Károly és Varga Nándor Lajos, aki inkább erdélyi kérdésekkel foglalkozott, Tóth Samu és Deák Ferenc folytatta a munkáját. Grafikai kiállítás az I. világháború előtt nem létezett, a 20-as évek környékén jelent meg Erdélyben.

A romániai magyar művészetben a grafikának és az illusztráció keletkezés történetének különleges helye és szerepe van, Murádin szerint néha fontosabb, mint amit festészetben és szobrászatban lehetett alkotni, mert itt létezett egy bizonyos szabadság és létezett egy nagyon szigorú elvárási kritérium.

Kiss Gábor interjúja Kántor Lajossal:

Dávid Gyula irodalomtörténész beszédében a Kriterion könyvkiadó mukásságát méltatta, szerinte egyik erdélyi kiadónál sem volt meg az a művészi koncepció, ami a Kriterionnál végig követhető az évek során.

Kántor Lajos a könyv kapcsán elmondta, hogy két évvel ezelőtt terveztek Deák Ferenc születésnapjára egy kiadványt, az nem valósult meg, ebből az összegyűjtött anyagból nőtte ki magát a most megjelent kötet.

A kiállításról elmondta, hogy az első Kriterion korszak legjobb és legreprezentatívabb grafikusainak műveit állították ki, de kortárs művek is vannak a falon, többek között Könczey Elemér két olyan karikatúrája is helyet kapott a kiállításon, ami azt mutatja, hogy hogyan változik a könyv becsülete és jelentősége napjainkban.

Kántor szerint egy művelődéstörténeti jellegű könyvet sikerült megjelentetni és ehhez igazították a kiállítást is. A kiállítás végén Márkos Albert és Ortenszki Gyula Kodály Zoltán egyik csellóra és hegedűre írt duóját adta elő.

Fotó: Kiss Gábor
Hang: Kiss Gábor
Szöveg: Kiss Gábor

Erdélyi Református Egyháztörténeti Közlemények

2011-11-23T15:51:00.001+02:00

Erdélyi református egyháztörténeti közlemények
– református egyháztörténeti konferencia a BBTE Református Tanárképző Karán –

Program:

9:00–9:10 – A konferencia megnyitója (Nagy Alpár, Kolozsvár).
9:10–9:30 – Szabadi István, PhD, Debrecen: A szilágyi (krasznai) egyházmegye és az erdélyi egyházkerület kapcsolata a 18. században.
9:30–9:50 – Kolumbán Vilmos-József, PhD, Kolozsvár: ifj. Teleki Domokos kátéfordítása. Kísérlet a konfirmáció meghonosítására.
9:50–10:10 – Tóth Levente, Kolozsvár: Háromszéki számadáskönyvek és történeti forrásértékük (17-19.sz.).
10: 10–10:30 – Dáné Veronka, PhD, Debrecen: Az erdélyi reformátusok bécsi ágenciájának első korszaka (1698?–1740).
10:30–10:40 – Az első előadássorozat megbeszélése, kérdések.
10:40–10:50 – Kávészünet.

10:50–11:10 – Lukács Olga, PhD, Kolozsvár: A nőnevelés kérdése az erdélyi református egyházban a 17-19. században
11:10–11:30 – Ősz Sándor-Előd, Kolozsvár: Mit tudunk Szenci Molnár Albert legidősebb fiáról?
11:30–11:50 – Baráth Béla, PhD, Debrecen: „Te is meghaladtad a dési futást!” Gondolatok egy szamosközi közmondás egyháztörténeti hátteréről és főszereplőjéről
11:50–12:10 – Kovács Mária-Márta, PhD, Marosvásárhely: Újabb adatok a marosvásárhelyi ötvösök tevékenységéről.
12:10–12:20 – A második előadássorozat megbeszélése, kérdések.
12:20–12:30 – Kávészünet.

12:30–12:50 – Nagy Alpár, PhD, Kolozsvár: Belső konfliktusok a dél-erdélyi református elit köreiben (1940-1944).
12:50–13:10 – Jánosi Csongor, Kolozsvár: Az 1956-os magyarországi forradalom romániai visszhangja. Az „ellenforradalmi törvénysértés" fogalma és a protestáns csoportos perek helye az „erdélyi '56” paradigmában
13:10–13:30 – A harmadik előadássorozat megbeszélése, kérdések, a konferencia befejezése.

A konferencia fő támogatói a Communitas Alapítvány és a Bolyai Társaság.

Íriszház-díj Outsider Art Pályázat

2011-11-23T15:46:00.001+02:00

Diakónia Keresztyén Alapítány, Íriszház Sepsiszentgyörgy

MEGHÍVÓ

A Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány szeretettel meghívja a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából, az Íriszház-díj 2011 Outsider Art pályázat köré szervezett workshopra, kiállításra és díjátadó ünnepségre, amelyet december 3.-án, szombaton tartunk az Íriszházban.

Az Íriszház díjról: A Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány 2010-ben hozta létre a Romániában élő, önmagukat a képzőművészet nyelvén kifejező és alkotó, fogyatékkal élő személyek népszerűsítő díját. 2010-es évi pályázatunkra érkezett pályamunkákat és a nyerteseket az http://iriszhaz.blogspot.com/ oldalon lehet megtekinteni. Az ez évi pályázatunkra beérkezett munkákat is folyamatosan közzétesszük úgy a blogon mint a facebook publikus oldalunkon.

A részvétel ingyenes a Diakónia Keresztyén Alapítány jóvoltából. Szállást is biztosítunk a rendelkezésre álló szálláshelyek függvényében. Részvételi szándékát és szállás igénylését kérem jelezze mihamarabb, de legkésőbb november 30.ig az iriszhaz@gmail.com e-mailcímen, a 0724-000 467 mobilszámon vagy a facebook oldalunkon.

Abban a reményben, hogy megtiszteli jelenlétével rendezvényeinket, maradok tisztelettel,

Makkai Péter
Igazgató

Program: 2011. December 3.

9.30-10.00: érkezés
10.00-10.30: Az Outsider Art múltja, jelene és jövője. Rövid képes áttekintő, előadó Deuten Makkai Réka művészettörténész
10.30-11.30: Herenplaats Outsider Art Galéria és Akadémia, előadó Richard Bennaars, a galéria igazgatója
11.30-11.50: kavészünet
11.50-13.30: workshopok és esettanulmányok, vezetők: Richard Bennaars, Forró Ágnes (képzőművész és művészetterapeuta), Török Melinda (pszihológus, tanár)
13.30-14.30: közös ebéd az Íriszházban
14.30-15.30: összegezés, a Herenplaats Galériáról készült dokumentumfilm megtekintése
15.30-17.00: szabadprogram
17.00-18.00: a kiállítás megtekintése
18.00-19.00: megnyitó és díjazás, beszédet mond: Makkai Péter lp, az Íriszház igazgatója, Sógor Csaba, EP képviselő, Richard Bennaars, a zsűri elnöke, Deuten Makkai Réka, a projekt kűlső munkatársa. A díjakat Ördög Gyárfás Jenő, a Diakónia Alapítvány elnöke és Dr. Hegedűs Lajos, a Diakónia Alapítvány koordonátora adja át.
19.00-20.00: Luiza Zan és Edi Neumann koncert
20.00- : fogadás

A programváltoztatás jogát fenntarjuk!

Helyszín: Íriszház
Gyöngyvirág utca 5 Sepsiszentgyörgy
Lăcrămioarei 5 Sf. Gheorghe
Útleírás: http://g.co/maps/z7ksm

Támogatóink:

Diakónia Keresztyén Alapítvány
Kovászna Megyei Tanács
Erste Stiftung
Árkosi Kulturális Központ

Mit csináltál három évig? - AUDIÓ

2011-11-23T14:58:00.001+02:00

A Váróterem projekt alternatív színházi társulat negyedik bamutatójára kerül sor november 28-án este 8 órától a Tranzit Házban. A Mit csináltál három évig című előadást sajtótájékoztató keretében mutatta be Visky Andrej és Bertóti Johanna. Kiderült, hogy az elő olyan előadása a társulatnak, amelynek nincs rendezője, mert ők maguk rendezték a darabot. A téma, amely minden jelenetben ott van, az egyetemisták élete, ezt mutatják be színházi környezetben. Bővebb információk: www.varoteremprojekt.wordpress.com. Kiss Gábor Visky Andrejjel, a társulat színészével beszélgetett.

Antennát kap a kárpátaljai református Sion Rádió

2011-11-22T12:33:00.001+02:00

A Kárpátaljai Református Egyház (KRE), illetve a Beregszászi Református Gyülekezet égisze alatt immáron tíz éve sugároz magyar adásokat a Sion Rádióstúdió.

A maroknyi szerkesztőségi csapat, illetve a lelkes önkéntesek riportjaikban a kárpátaljai emberek mindennapjairól, közéleti és egyházi eseményekről számolnak be, a kárpátaljai magyarság életét mutatják be. Az egyelőre on-line sugárzó beregszászi székhelyű rádió már több mint egy éve a földfelszíni sugárzást tűzte ki célul és antennára gyűjt, hogy műsorai minden kárpátaljai otthonba eljussanak. Az antenna felállítása hosszadalmas folyamat, de több mint fél éve elkezdődtek a tárgyalások az illetékes ukrajnai rádiókért felelős felső szervekkel is.

Két éve megalakult a Kárpát-medencei Református Rádiók (KRR), mely közösen, igaz értéket közvetít a kárpát-medencei református rádiók között kialakult műsorcseréknek, illetve a közös stratégiának köszönhetően. Az elmúlt hét folyamán a Sion Rádió képviseletében Taracközi Ferenc, a KRE kommunikációs osztályának vezetője, Barta Miklós, a rádió ügyvezető igazgatója és Taracközi Gerzson, a KRR koordinátora kijevi tárgyalásokon vettek részt.

Ukrajnában a kijevi hatóságok engedélyével, pályázati úton szerezhető meg az a frekvencia, melyen Kárpátalján sugározhat a rádió. Az illetékes kijevi szervek arról biztosították a rádió delegációját, hogy a törvényes kereteknek megfelelően, az eddigi kérvények pozitív elbírálása után a következő két hétben meg fog történni a frekvencia kimérése.

A fővárosban tett látogatásunk során találkoztak az Európai Unió Kijevi Nagykövetsége sajtó és kommunikációért felelős osztályának vezetőjével, Szalai Zoltánnal, akit tájékoztattak az eddig elért eredményekről és a közeli jövőre kialakított terveikről. Szalai Zoltán a delegáció tagjait további együttműködésről biztosította, melynek későbbi eredményei az úgynevezett európai pontok létrehozása lehet Kárpátalján.

A Sion Rádió képviselői megbeszéléseket folytattak Bayer Mihállyal, a Magyar Köztársaság kijevi nagykövetével, aki örömét fejezte ki, hogy Kárpátalján a magyarok anyanyelvének, identitástudatának megőrzése érdekében a református egyház kommunikációs osztálya fontos lépéseket tesz.

A rádiófrekvencia használata várhatóan 2012 januárjában lehetséges.

forrás: reformatus.com.ua

Zöld energiába fektet a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete

2011-11-21T22:25:00.001+02:00

Zöld energiába fektet a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, amely vízierőmű-hálózatot épített egy székelyföldi vállalkozóval együtt.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese - aki a nyugdíjintézet vezetője is - az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy a beruházás ötlete a csíkszeredai Lénárd Andrásé volt, aki partnert keresett a beruházás megvalósításához. A nyugdíjintézet vezetősége egy évvel ezelőtt döntött a közös vállalkozás létrehozásáról, amelyben az egyházi intézmény a többségi tulajdonos.

A nyugdíjintézet jelenleg több száz személynek folyósít nyugdíjat, a tagok száma több ezerre tehető. A nyugdíjintézethez tartoznak a romániai református egyházban szolgáló lelkészek, akárcsak a világi személyzet. A nyugdíjintézet 1956 óta működik megszakítás nélkül, akkor ugyanis a román állam valamennyi romániai egyházat kizárta az állami nyugdíjrendszerből.

Azért döntött most a nyugdíjintézet úgy, hogy a piacgazdaság törvényeinek megfelelően megpróbálja megőrizni a tagok által befizetett járulékok értékét, mert a romániai rendszerváltást követően jelentősen megugrott a romániai református egyházban dolgozó személyek száma. Ez a létszámnövekedés azt jelenti, hogy 25-30 év múlva sokan fognak egyszerre nyugdíjba menni, és akkor nekik is biztosítani kell a járandóság folyósítását, ezért vált szükségessé a pénz befektetése - magyarázta a püspökhelyettes.

Kató Béla hangsúlyozta, hogy a vízierőmű-rendszer kiépítése nyomán a környezetvédelmi szempontokat is maximálisa figyelembe vették, emellett a beruházásnak közösségi haszna is van, ugyanis megoldódik Szentkeresztbánya ivóvízellátása.

Lénárd András a Krónika című erdélyi napilapnak elmondta, hogy a több millió euró értékű beruházás részeként a Székelyudvarhely mellett lévő Szentegyháza felett elhelyezett erőmű a vízszintkülönbségre épül, így a vizet egy magasabb szintről elvezetik a sokkal alacsonyabban elhelyezkedő turbinákig, amelyek áramot termelnek. A vállalkozó szerint a jövő év végére az energetikai létesítmények összteljesítménye eléri a tíz megawattot. A tervek szerint ekkor a Budapesti Értéktőzsdére is bejegyeztetik a céget.

Az UDVARMESTEREK nyerték a WEBkastély vetélkedőt!

2011-11-21T14:43:00.001+02:00

Az UDVARMESTEREK nyerték a WEBkastély vetélkedőt!

díjátadó rendezvény a keresdi Bethlen kastélyban

A gernyeszegi Udvarmesterek nyerték a WEBkastély vetélkedőt. A zsűri összesített, az eredmény szoros volt, a közönségszavazatok is befolyásolták az eredményt: a gernyeszegi Teleki kastély csapata 302 ponttal került az első helyre, őket 300 ponttal az Olaszteleki Danielek apródjai követték, a harmadik helyezést pedig az Erdőd lányai érték el 297 ponttal. Negyedik helyen a szilágynagyfalui Bánffyk, az ötödik helyen a sándorhomoki Kováts Kúria csapata végzett.

A WEBkastély zárórendezvényére és a díjátadásra a keresdi Bethlen-kastélyban kerül sor 2011. november 26-án, szombaton 12 órától. Keresd Segesvártól 15 kilométerre helyezkedik el, Maros megyében.

A PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület közös vetélkedője október közepén kezdődött, az interneten zajló versenyre 23 csapat nevezett be, négy héten keresztül egy-egy próbát és egy állandó feladatot kellett teljesíteniük. Első héten a múltat kellett felkutatni, második héten a jelent feltérképezni, harmadik héten turistacsalogató útvonalat kellett kidolgozniuk, majd utolsó próbaként a kastély, kúria jövőképét megrajzolniuk. Az állandó feladat egy KastélyNap megszervezése volt azzal a céllal, hogy minél több embert megmozgasson, bevonjon a rendezvény. A www.webkastely.ro honlapon elérhetik a versenyzőket, a bejegyzéseket.

A WEBKastély vetélkedőt első alkalommal szervezte meg a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület, a verseny a korábbi sikeres WEBvidék vetélkedő bevált formáját követte. Az öt hét alatt a WEBKastély nagy érdeklődést váltott ki a virtuális világban és nemcsak, hiszen:

23 csapat regisztrált, ebből 21 végig részt vett a vetélkedőben,
100+ rendkívül értékes bejegyzés került közzétételre,
200+ önkéntes tevékenykedik a csapatokban,
3.000+ fölé rúgott a Facebook-on leadott közönségszavazatok száma,
4.000+ felhasználóból álló Facebook-csoport jött létre a Kastély Erdélyben program oldalán, amely továbbra is folyamatosan bővül,
45.000+-ra emelkedett a Google Analytics által mért egyéni látogatók száma.

A WEBkastélyt támogatja az Országos Kulturális Alap, az OTP Bank Románia, az Agrosel, Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők.

KastélyJövő - 2020

A múlt és a jelen feltérképezését követően ideje volt a kastély jövőképéről is gondolkodni. Milyen lesz a kastély, kúria 2020-ban: a bejegyzésekben volt új szemlélet, régi hangulat, mert egyik 19 másik 2020, használtunk palackpostát, terveztünk kastélyszállót, mindezt tudatosítva mindenkiben: hogy szép lesz-e a jövő rajtunk is áll! A negyedik próbát a zsűri és a közönségszavazatok összesített pontszámai szerint a gernyeszegi Udvarmesterek nyerték 63 ponttal, őket az olaszteleki Danielek apródjai 61 ponttal és a sándorhomoki Kováts kúria csapata 58 ponttal követte.

Kastélynap – vitték a hírét a kastélyoknak, kúriáknak

A KastélyNap próbában a szilágynagyfalui Bánffyk és az Olaszteleki Danielek apródjai (66 – 66 pont) teljesítettek a legjobban a zsűri és a közönség összesített pontszámai szerint, őket a gernyeszegi Udvarmesterek követték 64 ponttal. Jártunk vendégségben, sportoltunk a kastélyért, felidéztük a hajdani bálok fergetegét, emlékeztünk nagyfejedelmünkre, a jövő generációja találkozott a múlttal, és ami a legfontosabb, vittük a hírét a kastélyoknak, kúriáknak! KastélyNapot 19 helyszínen szervezetek a csapatok. (közlemény)

Bemutatták Tőkés István IGE-hirdetés című könyvét - FOTÓRIPORT

2011-11-20T19:08:00.001+02:00

Vasárnap délután megtelt érdeklődőkkel és családtagokkal a Protestáns Teológiai Intézet díszterme, ugyanis délután 4 órától mutatták be D. Dr. Tőkés István IGE-hirdetés című, prédikációkat tartalmazó kötetét. A könyvet Hermán M. János méltatta, a könyvbemutató előtt Adorjáni Zoltán, a Protestáns Teológiai Intézet dékánja tartott áhítatot.

Fotó: Kiss Gábor

Református ifik színjátszói lepték el a monostori templomot - FOTÓRIPORT

2011-11-19T18:31:00.001+02:00

Fotó: Kiss Gábor

Dávid István: Apa mit hoztál?

2011-11-18T21:34:00.001+02:00

Amikor a dolgomat végzem és a hivatalokat járom, amikor a városi nyüzsgésforgatagában időt, pénzt s türelmet pazarolok, amikor a rohanásban már-mármagamat is elveszejtve a megnyugvás örvényét keresem, egyszer csak megérikbennem a vágy, hogy végre hazatérjek. S bár tudom, a hazafelé vezető út semveszélytelen, és hogy otthon is akad elég tennivaló, s hogy magam elől messzireúgy sem futhatok, mindezek tudatában mégis útra kelek. Hazafelé mintha rövidebblenne az út. Ne siess, csak érj haza! – hallomfeleségem hangját, s valahányszor ezzel az érzéssel betoppanok, már tudom,nincs nagyobb öröm, mint a felém rohanó gyermekeim ölelésében megpihenni. Bárszétnyúzó ez az ölelés, szinte szó szerint a lábamról levesznek, mégis könnyebbígy hazatérni. Tudni azt, hogy nem fölöslegesen vagyok itt, hogy nem az üresenkongó ház dobja rám újabb terheit. Hazatérni is könnyebb így.

Többször volt már úgy, hogy az ajtón belépve nagyobbik fiam toppant elém,hancúrozástól s izgalomtól kipirult arccal, csillogó szemekkel.

– Mit hoztál Apa? - kérdi. – és látom, hogy valami csodára vár.

Emlékszem, gyerekként én is valahogy így állhattam meg tágra nyílttekintettel ritkán hazatérő bátyám előtt, aki épp úgy érkezett meg, mint mostén, mint aki tudja, hozhat bármit, úgy is ő kapja legtöbbet azzal, hogyhazatért. De mindig volt a kezében egy kifli, olyan omlós, olyan átkosbeli. Deez a néhány baniért megvásárolható kenyérfalat azt jelentette, hogy nem hiábavártam.

– Mit hoztál Apa? – rángatja meg kabátom korcát a fiam – Semmit hoztál? – Szégyenkezve nézek rá,s mentegetőzni akarok, hogy hát igen megint sok dolgom volt, rohannom kellett,és fene tudja mi van velünk, de a fontos dolgokra mostanság alig jut idő.Látom, hogy csalódott, de arcáról mégsem tűnik el az a mosoly. Megölel, s márrohan is, mintha mondaná, – vagy csak hallani szeretném? –, hogy nem baj Apa,majd máskor, majd a következő alkalommal, de akkor el ne felejtsd. S kezdődikis a másik korszak, én elmegyek ő meg vár, s közben reméli, hogy nem üreskézzel térek haza, de addig is lassan megtanulja a nyelvet, hogy semmit hozni csaknyelvileg nem lehet, és hogy minden ajtónyitás mögött van ott valami, van ottvalaki.

Nem tudom, van-e szomorúbb annál, mint amikor valaki a semmit várja, s hogymi lesz, ha majd semmit sem hozva, még azt a fogódzót is hátunk mögé dobjuk,Aki ezt a semmi életet, ami mi vagyunk, Valamivel megtölthetné.

Kórháznapló: műtét előtt

2011-11-16T13:42:00.001+02:00

Mivel éjjelre hazakerültem, reggel 7-kor fel kellett kelni, mert háromnegyed 8-ra bent kellett lenni pizsamába öltözve a kórteremben. Hát csodás látvány tárult elém. Az ég aljában, ködbe burkolózva megjelent vöröslően a nap. Utána az ablak is bepárásodott, de ez a látvány nagyon sok mindennel felér, ahogy a vízcseppeken megtörik a fény, és a szobába áramlik egy leírhatatlanul szép reggeli fény.

A reggeli beszélgetésekből kiderült, hogy az idős bácsi, akit tolószékben hoztak be, az éjjel rosszul volt, és nem sokat aludtak miatta a szobában lévők. Ekkor örültem nagyon annak, hogy hazaengedtek éjjelre. Közben a bácsikát elvitték valami vizsgálatra, közben pedig az ágyán is kicserélték az ágyneműt, kiderült, hogy átviszik egy másik terembe. 10 percre rá már egy másik idős bácsi költözött be a helyébe. A bácsi csendes volt, annál határozottabb és hangosabb viszont a felesége. Ő beszélt az orvossal, az asszisztensnővel, mindenkivel. Közben velem is beszédbe elegyedett, megkérdezte, hogy mi bajom, majd megcsóválta a fejét, hogy ej, ilyen fiatalon már ilyen gondokkal küszködök. Tény, hogy magam korabelit nem láttam a kórházban, legalábbis ezen az emeleten, a sebészeten nem.

Egy időre egyedül maradtam, mert mindenkit elküldtek ilyen-olyan vizsgálatokra. Közben 5 egyetemista bejött, majd ki is ment, látva, hogy csak én vagyok egyedül. Gondolom ugyanazt akarták, amit tegnap a szégyenlős magyar lány. Utána még egy lány benézett, egy szőke diák, körbenézett, megkérdezte, hogy merre vannak a többiek, majd kiment. Utána a beteggel vissza is jött, vele együtt még 5 másik lány, akik elkezdték faggatni, hogy mi baja, hogy érzi magát, miért hozták be, volt-e más operációja, emelt-e nehezet. Azt is megkérdezték, hogy mit dolgozott, na, erre a bácsi elkezdte mesélni, hogy hát dolgozott ő elég sokat, 89-ben azonban váltani kellett, a dési sóbányába került, aztán utána a vasútnál is dolgozott néhány évet.

Engem közben elkezdtek előkészíteni az operációra. Megkérdezték, hogy helyi érzéstelenítést szeretnék, vagy altatást, elmagyarázták, hogy melyiknek milyen következményei lehetnek, aztán megkérdezték, hogy volt-e valami más bajom, allergiám. Mivel nem először kérdezték meg ezeket a dolgokat, úgy éreztem, mintha már többedjére gyónnám meg ugyanazt a bűnt. Az altatást választottam.

Közben bejöttek az asszisztensnők, elvitték a vajat, a kenyeret viszont tegyem el, mondták, mert még később meg lehet enni. A kenyeret eltettem, és azóta is ott lapul a fiókban. Közben elvitték az idős bácsit, és helyébe került egy másik idős bácsi, egy 70 éves mérnök. Tizenegyig telt az idő, ahogy telt, majd elvittek műteni. Van egy pasas aki azzal foglalkozik, hogy előkészíti a pácienseket az operációra. Behozták a pizsamát, amiben műtenek, de az asszisztensnők azt mondták, hogy csak akkor öltözzek át, amikor jönnek utánam. A pasas viszont nem így gondolhatta, mert amikor bejött a kórterembe rám ordított, hogy hogy képzelem, hogy még nem vagyok átöltözve. Közben megpróbáltam édesanyámat is hívni, de nem vette fel, az sms-t pedig már nem írhattam meg, mert újra rám ripakodott a férfi, hogy volt egész nap időm telefonálni, miért nem intéztem el eddig, mert már várnak a műtőben, és ő nem akarja, hogy szidást kapjon, úgyhogy siessek. Beültem a tolószékbe, és a negyedik emeleten kitettek. A műtőben átélteket viszont kicsit később írom meg, hiszen ott egy új fejezet kezdődik.

Gábor